A különböző színházi mesterségek képzése, továbbképzése nagyon hiányos Romániában, bizonyos területeken szinte középkori módszerekkel dolgoznak még mindig a szakemberek. Ennek a hiánynak a pótlására jött létre a SCENART nevű közös román-olasz projekt, amelynek egyik szakasza szeptember folyamán Marosvásárhelyen zajlik.
Sokan emlékezhetnek még Kátai Istvánra a Köteles utcai színitanoda darabjaiból, majd a marosvásárhelyi Nemzeti színpadáról, de több mint négyszázezer ember láthatta Csíksomlyón az István, a király rockoperában is.
Forró kávé, gőzölgő tea, égő mécsesek, fennkölt beszélgetések, színvonalas előadások – kávéházi hangulat várja mindazokat, akik részesei kívánnak lenni a gyergyóalfalvi Petőfi Sándor Művelődési Ház nagytermében zajló Faludyfesztnek. A hatnapos irodalmi fesztivál kedden délután vette kezdetét.
Nem mindennapi vendég fordult meg vasárnap és hétfőn Csíkszeredában. Rózsás János író, Gulág-kutatóról van szó, akit Wenczler Béla hozott erdélyi utazásra.
Turi Bálint a lélekre nyit ajtót József Attila, Dsida Jenő és Márai Sándor költeményeinek tükrében – az előadóművésszel beszélgettünk az őszinteség nehézségeiről és a versmondás kikopásáról, valamint az arcán egyre halványuló monokliról.
Ezzel a címmel szerveznek képzőművészeti alkotótábort a Caritas zsögödi gyermeküdültető táborában. Nem véletlen a helyszínválasztás, hiszen a híres zsögödi festő a második világháború utolsó éveiben éppen Zsögödfürdőn szeretett volna egy alkotótelepet létrehozni.
Kevesen voltak kíváncsiak szombaton a csíkszeredai Mikó-vár udvarában tartott Varázsképek, Székelyföld című vándorfotókiállításra. Az érdektelenséget az is magyarázza, hogy elmaradt a kellő hírverés, a kiállítás időtartama pedig mindössze néhány órára korlátozódott.
A sepsiszentgyörgyi Camera Club Siculorum vándorfotókiállítása szombaton a csíkszeredai Mikó-várban lesz látható a Tündérfest kétnapos rendezvény kísérőprogramjaként.
A Kós Károly által tervezett és épített sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum épületének szerkezete javításra szorul. Jelenleg a déli szárny tetőszerkezete és az út felőli két székely kapu lábának javítására, illetve a kapuk restaurálására kerül sor.
Csütörtökön kezdődött el a hetedik alkalommal megszervezett Gránátalma úrihímzés és csipkekészítő tábor, amit a Szárhegyi Kulturális és Művészeti Központ rendezvényeként szerveztek meg. A rendezvényen 10 napon át 20 szorgos hímzőasszony készít úri minták alapján különböző kézimunkákat, illetve folytatja a már elkezdett alkotásokat.
Modern világunkban a könyvvásárlási és olvasási szokások is átalakulóban vannak. A könyvesboltokban már kevesebbet időznek az emberek, a keresett könyveket az üzletbe betérve azonnal szeretnék megkapni.

Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
Programváltozással ugyan, ám továbbra is a színvonalat tartva szem előtt szervezik meg az eredetileg áprilisra tervezett Faludyfeszt irodalmi fesztivál Gyergyóalfaluban. Az Antorpocentrum Egyesület rendezvényének második kiadása tartalmas programokat kínál nem csak az irodalomkedvelőknek.
A gyerekek jól tudják, hogy minden egér szereti a sajtot, az Ariel Színház évadkezdő zenés bábjátékában pedig be is bizonyítják ezt nekik. A Minden egér szereti a sajtot című felújított előadás bemutatójára szeptember 4-én, vasárnap délelőtt 11 órakor kerül sor.
Sepsiszentgyörgyön is megtartják a Kulturális Örökség Napjait, különböző programokkal várják az érdeklődőket a Székely Nemzeti Múzeumba szeptember 17-én és 18-án. Emellett a múzeumlátogatás is ingyenes ezeken a napokon.
Könnyedebb évadot kezd a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház: a kínálatban négy nagyszínpadi előadás, továbbá vendégprodukciók, felolvasóestek, előzőleg már bemutatott darabok és a dráMA szerepel. Az első bemutatót október 6-ára tűzte az intézmény, bérleteket október elejéig lehet váltani.
Tájak és emberek címmel nyílik meg a csíkszeredai festő- és tetoválóművész, Miklós István, becenevén Indián kiállítása pénteken 17 órai kezdettel a gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban.
A szórványmagyarság lakta települések templomaiban adja elő a Wass Albert életművéből összeállított előadását, amelynek fő célja a színház eljuttatása olyan helyekre is, ahova teátrum technikai okok miatt nem tud eljutni. Kulcsár-Székely Attila, a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színművésze szeptemberben a Nyárád mentét járja műsorával.
A marosvásárhelyi Simfest filmfesztivál minden évben lehetőséget teremt a helyi televízióknak a megmérettetésre. Idén a Román Televízió craiovai stúdiója által készített Egy iskolai nap című dokumentumfilm lett a Simfest fődíjasa, de jelentős elismeréseket kapott az Erdélyi Magyar Televízió is.