A magyar szentek tiszteletére szerveznek tematikus foglalkozásokat novemberben a Székely Nemzeti Múzeumban. A foglalkozásokon előzetes jelentkezést követően lehet részt venni.
A Csíki Játékszín hamarosan bemutatja idei évadja első felnőttbérletes előadását. Molière Tudós nők című komédiáját, melyet Porogi Dorkával vitt színre a társulat, pénteken 19 órától láthatják a Bánk Bán-bérletesek. A rendezővel beszélgettünk.
17. éve töretlenül megszervezik novemberben a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt, igaz, egyre nehezebben. Idén ötszörös bérleti díjjal és az egyre csökkenő vásárlási kedvvel kell megküzdjön a szervező Romániai Magyar Könyves Céh, mégis állítja: Marosvásárhely egyelőre eltartja a könyvvásárt.
Székelyudvarhely környezete témában első alkalommal hirdet környezetvédelmi fotóversenyt a székelyudvarhelyi Cimbora Egyesület Zöld Cimborák Tanszimpóziuma 11–19 éves udvarhelyszéki tanulók számára.
Minden ember legnemesebb öröme, ha valami olyant cselekedhetik, amelynek tisztaságában nem kételkedik. Sem a cselekedet idején, sem a cselekedet után. Ezzel a Tamási-tisztasággal köszöntöttük a résztvevőket a jubiláló Amatőr Színjátszó Fesztiválon, mely kerek évfordulót ünnepelt, elérkezett a 10. állomásához.
A gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum házigazdaként látta vendégül a kilencedik alkalommal szervezett Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát. A szakmai értekezésfolyam mellett könyvbemutatók és régészeti kiállítás-megnyitók is helyet kaptak a háromnapos programban.
A Márai-program könyvállomány-gyarapítási pályázata keretében 800–800 ezer forint értékben nyert könyvcsomagot négy Hargita megyei – a Kájoni János megyei, a szentegyházi, a székelykeresztúri és a székelyudvarhelyi – könyvtár. A napokban zajlik a könyvek felleltározása.
Bár a nagydíjat idén egy spanyol film nyerte, erdélyi magyar filmet is díjaztak az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon. Felméri Cecília Mátyás, Mátyás című alkotása, a mezőny majd feléhez hasonlóan, animációt kínált a filmfesztivál közönségének.
A viszonylag friss – a Háromszék Táncegyüttes által Sepsiszentgyörgyön október közepén bemutatott – MaszkUra táncprogram igazi kultúrtörténeti sűrítmény, az ősi sámántánctól vezet el kelettől Közép-Európáig, a Balkánig, a modern kor, vagy pontosabban a félmúlt tánckultúrájáig.
A János vitézt átdolgozni, filmre vagy színre vinni mindig hálás feladat. Az 1844 óta eltelt időben a Magyar Odüsszeiával – Kosztolányi minősítette így a verses hőskölteményt – mindent elkövettek, amit egy közismert és általános népszerűségnek örvendő művel szokás.
Kilencedik alkalommal rendezi meg a Kamarazene-fesztivált a G. Egyesület. A színvonalas rendezvény összes koncertjére ezúttal is ingyenes a belépés.

Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
Önkéntes száműzetés címmel Sarány István újságírónak jelent meg egy interjúkötete a Pallas-Akadémia Könyvkiadónál, melyben székelyföldi személyiségekkel, pedagógusokkal, alkotókkal, kutatókkal beszélget.
Csíkszentimre öröksége címen helytörténeti kötet jelent meg az alcsíki községről. A könyv, amelyet vasárnap 18 órától mutatnak be a helyi kultúrotthonban, az Alutus Rt. nyomdában készült, a helyi önkormányzat támogatásával.
Sepsiszentgyörgyön vendégszerepel a budapesti Maladype Színház, Alfred Jarry Übü király című darabjával. A 2001-ben alakult Maladype Színház idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját
Károli Gáspár halálának 420. évfordulója alkalmából tartottak megemlékező előadást nemrégiben a gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban, ahol Károlival és reformációval kapcsolatos kiállítást is megnyitottak. November 4-én Rákóczi emlékműsorra is sor kerül.
Rangos szakmai rendezvénynek ad otthont hétvégén a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum. Az erdélyi magyar régészközösséget tömörítő Pósta Béla Egyesület és a házigazda intézmény, illetve Hargita Megye Tanácsa és annak Műemlékvédelmi Közszolgálata közös szervezésében november 4–6. között tartják a 9. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát.
Ahogy azt már megszokhattuk, az elmúlt év legjobb romániai és magyarországi filmes alkotásait minden évben elhozzák az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválra. Idén is magyar filmmel rajtol rögtön az első napon a filmes seregszemle.
1833-as székely kapuval bővült a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteménye, amely Tusa Csaba tulajdonos adománya, és Futásfalva legrégebbi kapuja.