A könyvkiadók gazdasági válságra, a könyvbarátok pénzhiányra panaszkodtak, mégis mindegyik ott volt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokában, ahol három napig a könyveké volt a főszerep.
A magyar szentek és boldoggá avatottak tiszteletére zenés-gyertyás estét szervez hétfőn a Csíkszeredai Egyetemi Lelkészség.
Szabó András budapesti előadóművész a 250 éve elhunyt zágoni Mikes Kelemen tiszteletére tartott irodalmi estet több székelyföldi városban.
Három fontos eseményre is készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes ebben a hónapban, a János vitéz című táncjátékuk bemutatójára, a 19. Erdélyi Prímástalálkozóra és a 20. Csűrdöngölőre.
Igazi hangyabolyhoz hasonlított már csütörtök délelőtt a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, ahol egyes könyvkereskedők még ki sem pakoltak, de a látogatók hada már elözönlötte őket. Hogy vásárol-e a többség vagy csak bámészkodik, az a könyvvásár végére derül majd ki, de úgy tűnik, mégis érdeklődnek az emberek Gutenberg galaxisa iránt.
Telt ház köszöntötte szerda este Raffay Ernő történészt Csíkszeredában, a Csíki Játékszín Hunyadi László Kamaratermében, ahol legújabb kötete, a Harcoló szabadkőművesség kapcsán válaszolt Borbély Zsolt Attila kérdéseire.
Teljesen magyaros műsorral jön Csíkszeredába a kuriózumnak számító The Heavy Brass Guys, vagyis a Nehéz fiúk tubakvartett. A zenekar csütörtök este hét órától koncertezik a református templomban.
Hagyományosan idén is a Szép Könyv-díj átadásával kezdődik csütörtök délelőtt a 17. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. Rögtön a megnyitó után kiderül, hogy a rengeteg jelölt közül melyik kiadó, melyik kiadványa bűvölte el igazán a zsűrit.
Szabó Magdolna Matild Napló 1943-1946 című könyvét mutatták be kedden. A szovátai születésű író a kötetben közölt följegyzéseit tizenhét évesen kezdte írni, és huszonegy éves koráig vezette egyedülálló naplóját.
A budapesti Iparművészeti Múzeum hosszú távú szakmai és tudományos együttműködésbe kezd a Székely Nemzeti Múzeummal. Az együttműködésre alkalmat ad, hogy az utóbbi raktáraiban előkerült az a nagy értékű történeti textíliákból álló anyag, amelyet korábban világháborús veszteségként tartottak nyilván.
A székelyudvarhelyi könyvtár 800 000 forintos támogatást kapott a magyarországi Nemzeti Kulturális Alap Márai-programján belüli pályázaton. A megnyert összegből 274 szépirodalmi és tényirodalmi kötettel gazdagodott a könyvtár állománya.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Az Udvarhely Táncműhely meghívására november 18-án, pénteken 19 órától Székelyudvarhelyen vendégszerepel a Háromszék Táncegyüttes. A Szász évig című előadást a legendás kalotaszegi cigányprímás, Fodor Sándor „Netti” emlékére készítette Könczei Árpád koreográfus.
Marosvásárhelyre is megérkezett Anne Frank – Történelem a mának vándorkiállítás, amely központi helyet foglal el az amszterdami Anne Frank Ház munkásságában, mivel a lány élettörténete alkalmas arra, hogy elbeszélje a holokauszt történetét, és bátorítja a fiatalokat a múlt és a jelen átgondolására.
Három napig a népzenéé és a néptáncé a főszerep Sepsiszentgyörgyön. November 11–13. között kerül sor a XXIII. Népzene és Néptánctalálkozóra.
Dolhai Attila és Peller Anna nevét eddig a televízióból ismerhettük, mindketten a Budapesti Operettszínház művészei, akik ezúttal erdélyi turnéra érkeznek a nagy sikerű Musical és operettgála című előadásukkal
Csengő hangja van, hosszú haja, nagy kék szeme és hangos nevetése. A Jóisten is színpadra teremtette Koszorús Krisztinát, mégis valahogy mindig az utolsó pillanatban esik ki azokból a bizonyos tehetségkutatókból, amelyek a sikert és ismertséget jelenthetnék egy marosvásárhelyi énekesnőnek.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia és a Tiberius vonósnégyes hatodik alkalommal szervezi meg a Tiberius-hetet. A Kultúrpalota nagytermében naponta 19 órától kezdődnek a koncertek.
A magyar szentek tiszteletére szerveznek tematikus foglalkozásokat novemberben a Székely Nemzeti Múzeumban. A foglalkozásokon előzetes jelentkezést követően lehet részt venni.