Eperjes Károly Kossuth-díjas színművésszel a székelyföldi turnéja kezdete előtt beszélgettünk, amikor a békéscsabai Jókai Színház felé tartott.
Tizenhatodszorra szerveztek Botorka Nemzetközi Néptáncfesztivált Balánbányán, melynek gálaműsorát szombaton este a helyi kultúrotthonban tartották.
Balánbányán október 18–21. között tizenhatodik alkalommal szervezik meg a Botorka Nemzetközi Néptáncfesztivált.
A Hargita Megyei Kulturális Központ Pinceklubjában szerdán este mutatták be Ambrus Tünde Székely falutízesek című könyvét.
Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gróf Bánffy Miklós művész-politikus pályájának megismerése érdekében vándorkiállítást hozott létre melyet a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai Galériájában láthatnak.
Novemberben nagykorúsodik a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, s ez alkalomból meg is újul az egész rendezvény. Új logóval, új arculattal, színesebben és számtalan újdonságnak számító kiegészítő programmal várja a rendezvény a marosvásárhelyieket, akik immár 18 éve eltartják ezt a vásárt.
Ifj. Koppándi Jenővel, a Nemzeti Filharmonikusok koncertmesterével és szólistájával (fotónkon) tart hangversenyt a csíkszeredai református templomban csütörtökön 19 órától a Csíki Kamarazenekar.
Az utóbbi időben egyre több diák érdeklődik a Márton Áron Gimnáziumban a néptánc iránt, sőt már másfél évtizede tánccsoport is működik az oktatási intézményben. A Zsigora néptánccsoport múlt héten táncházzal toborozta az új tagokat.
Szombat este, a székelyudvarhelyi Városháza Szent István termében osztották ki az EMIA díjait.
Marosvásárhelyen hagyományosan a 20. század eleji városépítő polgármester emlékének és szellemiségének idéznek egy hétvégét októberben. Az idei Bernády Napok október 25–26-án zajlanak, amelyen ezúttal a magyarországi énekesnő, Zséda fog koncertezni.
Marosvásárhelyen is bemutatták Jean Liedloff kontinuumelvéről szóló könyvét, amely a csecsemőkkel, gyerekekkel való természetes és ösztönös bánásmód szükségességét boncolgatja.
Jelenleg Erdély egyetlen új református temploma épül a Kolozsvár szomszédságában fekvő Apahidán.
Több székelyföldi megálló mellett Nyárádszeredában is bemutatta legújabb kiadványát a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség (RMNSZ), de veresekkel is kedveskedtek a közönségnek.
Rendhagyó lemezbemutatót tartott csütörtökön este Csíkszeredában, a Park Hotelben a Sárik Péter Trió. A koncerttel nem ért véget az együttes csíkszeredai programja, ugyanis vasárnaptól keddig háromnapos mesterkurzust tartanak a városban.
Mo Jen (Mo Yan) kínai írónak ítélte oda a 2012. évi irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia csütörtökön Stockholmban.
Alig kezdődött el az év, a marosvásárhelyi színisek már bemutatót tartanak, mégpedig ezúttal a Levél utcai stúdiótermükben.
Idén a Magyar Festészet Napja alkalmából szervezett cserekiállítás galériákon keresztül valósul meg, melynek célja Vorzsák Gyula kurátor szerint, hogy a képzőművészek közti kapcsolatokat erősítse.
Az egri Harlekin Bábszínház két előadást is játszik Csíkszeredában: csütörtökön délelőtt 10 órától a városi művelődési házban a Sárkányölő Krisztián, illetve 15 órától Óz, a nagy varázsló című mesét mutatják be.
Koltai Róbert az a magyarországi előadóművész, akit nem gyakran van alkalmunk Erdélyben látni-hallani. Ezúttal minden oldalából adott egy kicsit Marosvásárhelyen.