A marosvásárhelyi Pro Biciclo Urbo civil szervezet kétnapos közúti- és hegyikerékpár-túrát szervez junius 4–5-én a Nyárád és a Küküllők közötti dombságra.
Akik sokat forgolódnak udvarhelyszéki lagzikon, biztosan találkoztak már Abodi-Nagy Blankával: ő az a női frontember, aki nemcsak varázslatos hangjával, hanem megjelenésével is leveszi lábáról a hallgatóságot Olti Attila zenekarának élén. A lagziéneklésről, „hétvégi” hétköznapjairól, valamint terveiről osztott meg néhány gondolatot egy kávé mellett.
Három nap, hat előadás, több szakmai beszélgetés – miniévaddal búcsúznak a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzősei: június 2–4. között tömbösítve játsszák a vizsgaelőadásaikat.
Jól ismerik városukat a sepsiszentgyörgyi diákok – ez derült ki a 12. városismereti vetélkedő során. A verseny célja Sepsiszentgyörgy megismertetése a helyi diákokkal.
A Hargita Megye Tanácsa és a Csíki Anyák Egyesülete által szervezett gyereknapi rendezvény záróakkordjaként szerdán este a Role zenekar gyerekkoncertjére került sor a csíkszeredai Szabadság téren.
Gyerekzsivajtól és muzsikaszótól volt hangos június elsején a csíkszeredai Szabadság tér, a Hargita Megye Tanácsa és a Csíki Anyák Egyesülete által szervezett gyereknapi rendezvénynek köszönhetően.
A Talentum Alapítvány immár 15 éve tart Csíkszeredában gyerekfoglalkozásokat különböző alkalmakkor. Természetes tehát, hogy a gyereknapon is sok ötletes szabadtéri játékkal és meglepetéssel rukkoltak elő.
Megyeháza-látogatásra várták a kisiskolásokat szerdán Csíkszeredában a gyereknap alkalmából.
Gyerekzsivajtól vált hangossá június elsején a városi park és a minifocipálya, ahol a III. Székelyudvarhelyi Városnapok egyik nyitómozzanataként került sor a Városi Gyermeknapra. Volt vattacukor, lufi, édesség, arc- és aszfaltfestés, páros tánc, fúvószenekar, számos néptáncelőadás, koncert, mesejáték és Zoli Bohóc.
A Harmopan Rt. a gyereknap alkalmából egy új játszótérrel lepte meg a gyerekeket a csíkszeredai Tudor negyedben.
Igazi időutazásban volt részük azoknak a kisdiákoknak, akik június 1-jén a Nagy István művészeti iskola aulájában részt vettek a Hargitai Bélyeggyűjtők Egyesülete (HARFILA), a Hargita Megyei Postahivatal kirendeltsége és a Nagy István Művészeti Iskola gyereknapi foglalkozásán.

Bűzlik a parajdi bányakatasztrófa helyszínén az elterelt Korond-patak a beszivárgó szennyeződésektől és a környékén felszínre törő gázoktól.
Tucatnyi autóbusz és több száz zsibongó gyerek jelezte a marosvásárhelyi Somostetőn, hogy június elseje az ő napjuk. A csecsemőtől a tizenévesekig mindenki talált kedvére való szórakozást.
Gyerekzsibongástól volt hangos szerdán a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház. Nem csak az előcsarnokban és a közönség soraiban voltak apróságok, gyereknap örömére bizony a színpad is az övék lett, igaz csak néhány perc erejéig, amíg táncot lejtettek a Sötétben Látó Tündérrel.
A rendőrség és tűzoltóság is nyílt kapukkal fogadta szerda délelőtt a gyerekeket. A kíváncsi óvodások és iskolások ellepték mindkét intézmény udvarát, és érdekesebbnél érdekesebb kérdésekkel faggatták a rendőröket és tűzoltókat.
Három helyszínen várják június elsején a gyerekeket Sepsiszentgyörgyön, a polgármeseri hivatal által szervezett gyereknapon. A különböző foglalkozások mellett vásár és előadás is volt a városközpontban.
Reggeltől estig falfestés, déltől üzenőfal a Patkóban, majd egy villámcsődület és este gitárest. Mindez június 1-jén.
Nyílt napot tartottak gyermeknap alkalmából szerdán a csíkszeredai Hargita Megyei Művészeti Népiskolában az intézmény tevékenységének szélesebb körű megismertetése céljából.
Gyergyószentmiklóson már a nyár egyik legrangosabb rendezvényének számítanak a Lovasnapok, most viszont Ditró is megismerheti a lovas sportok látnivalóit. Vasárnap sor kerül a község első lovasnapjára.