Kőrispatakon találjuk fél Pest megyét

Fennállásának tizedik esztendejét ünnepli július 23-án a kőrispataki Szalmakalap-múzeum, ez adja írásunk apropóját is, amely mégsem az ünnepről, hanem a múzeum udvarán található több mint 800 irányjelző táblácskáról szól. Ebből mintegy félezer magyarországi település felé mutat, megtaláljuk itt Pest megye majd minden második települését.

Szász Csaba

2011. június 06., 17:272011. június 06., 17:27

2011. június 06., 18:482011. június 06., 18:48

Ha valaki az Etéd községhez (Hargita megye) tartozó Kőrispatakon található Szalmakalap-múzeumot látogatja meg, előre tudja, mire számítson. Ez így is van, de igazából jóval többet kap, mint amit remélni mer. Az udvarhelyszéki településen 150 éves múlttal rendelkező szalmafonás és kalapkészítés előtt tisztelegve azonban nemcsak a kalaptípusokkal, illetve a készítésükhöz szükséges eszközökkel ismerkedhetünk meg, de a múzeum udvarán egy kőgyűjteménynek is helyet szorítottak, amely több mint 600 különféle alakzatú kőfigurát tartalmaz. Ezeket a falut átszelő patakból gyűjtötték, természetes formában állították ki, és emberi kéz még nem bántotta. De van ott még valami, ami viszont az emberi kéz beavatkozása nélkül nem jöhetett volna létre.

Spontánul indult

Az elején alig néhány tábla mutatta az irányt és a távolságot néhány fontosabb várost megcélozva. De ahogy jöttek a látogatók, úgy szaporodtak a kérések, az óhajok új táblák, új települések bevonására. A hóbortból szokás, a szokásból egyesek számára rögeszme lett, és a táblák elkezdtek szaporodni. Nem is került sokba, hiszen csak az önmaga, „saját” árát kellett kifizetni a rendeléskor. A táblácskákat tartó oszlopok is sokasodni kezdtek, évenként más-más színű táblák kerültek helyükre – számuk ma már a 800-at is meghaladja. A legtöbb, 500-nál is több magyarországi települések felé mutat, a többi 300 pedig a világ minden irányába, olyan távoli országok felé, mint Kanada, Ausztrália, USA, vagy olyan világvárosok felé is, mint amilyen Sanghaj.

Pest megye fele

A múzeumtól, tízéves születésnapjához közeledve, összeszámolták a táblákat, s mivel a települések 80 százaléka magyarországi, erről külön statisztika is készült, összeszámolták, hogy melyik megyéből állíttattak emléket szülőfalujuknak, városuknak a múzeumlátogatók. A kapott adatok szerint Pest megye lett a listavezető 84 településsel, ami 46,15 százaléknak felel meg, tehát Pest megye majdnem minden második településéről jártak olyan múzeumlátogatók, akik ragaszkodtak ahhoz, hogy emléket hagyjanak hátra. Második helyen osztozik Bács-Kiskun és Borsod-Abaúj-Zemplén megye 35–35 településsel, míg a harmadik Baranya megye (33). Százalékban mérve Pest megye 46,15 százalékkal az első, Csongrád megye 30 százalékkal a második, Bács-Kiskun megye 29 százalékkal a harmadik.

Kérdésünkre, hogy mire számíthatunk a jövőben, a múzeumtól a következő választ kaptuk: „A nem tudatosan elkezdett játéknak koránt sincs vége, aki ezután szeretne saját településének emléket helyezni, természetesen megteheti. Noha az udvar kissé szűkösnek tűnik, a közeljövőben egy teljesen új területen kapnak helyet az irányjelző táblák, melyek a nagyvilág minden irányába mutatnak majd.”

Településjelző táblák a kőrispataki Szalmakalap-múzeum udvarán
Megye (települései száma)Táblák számaSzázalék
1.Pest (186 település)8646,2
2.Bács-Kiskun (119)3529,4
3.Borsod-Abaúj-Zemplén (356)359,8
4.Baranya (301)3311,0
5.Veszprém (217)3013,8
6.Szabolcs-Szatmár-Bereg (230)2912,6
7.Somogy (254)
2911,4
8.Győr-Moson-Sopron (182)2815,4
9.Zala (257)238,9
10.Hajdú-Bihar (82)2125,6
11.Fejér (108)2119,4
12.Heves (131)2116,0
13.Komárom-Esztergom (76)1925,0
14.Csongrád (60)1830,0
15.Jász-Nagykun-Szolnok (78)1823,1
16.Békés (74)1520,3
17.Vas (216)156,9
18.Tolna (109)1311,9
szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Bányakatasztrófa: már 18 napos késéssel számol a kivitelező

A Korond-patak elterelésével kapcsolatos munka kritikusabb része lassan befejeződik, ám így is tizennyolc napos késéssel számol a kivitelező. A sóbányánál egyébként kisebb földmozgásokat is érzékeltek a berendezések.

Bányakatasztrófa: már 18 napos késéssel számol a kivitelező
2025. július 08., kedd

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon
2025. július 07., hétfő

Idén is lesz Székelyföldi tánctábor

Huszonkilencedik alkalommal tartják meg a Székelyföldi Tánctábort július végén Felsősófalván.

Idén is lesz Székelyföldi tánctábor
Idén is lesz Székelyföldi tánctábor
2025. július 07., hétfő

Idén is lesz Székelyföldi tánctábor

2025. július 06., vasárnap

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
2025. július 06., vasárnap

Megnyitott a szentegyházi Termál Liget strand

Megnyílt a Szentegyháza Gyöngye jogutóda, a Termál Liget strand, miután a helyi önkormányzat peres úton visszaszerezte a létesítményt.

Megnyitott a szentegyházi Termál Liget strand
2025. július 05., szombat

„Mondjon le! Új bányát!” – skandálták a tüntetők Parajdon

A vízzel feltelt és részben már beszakadt sóbánya kockázatelemzését, illetve egy új bánya megnyitásáig tartó támogatásrendszer kidolgozását követelték a tüntetők szombaton Parajdon. A tömeg a kultúrháztól indulva vonult a Salrom székhelyéig.

„Mondjon le! Új bányát!” – skandálták a tüntetők Parajdon
2025. július 04., péntek

Motoros baleset a Kalonda-tetőn

Kórházba szállították pénteken délután azt a férfit, aki motoros balesetet szenvedett Korond és Farkaslaka között.

Motoros baleset a Kalonda-tetőn
Motoros baleset a Kalonda-tetőn
2025. július 04., péntek

Motoros baleset a Kalonda-tetőn

2025. július 03., csütörtök

Kritikus szakaszhoz értek a parajdi sóbányánál – a vezetékrendszer kanyarulata jelenti a kihívást

A Korond-patak ideiglenes elterelését biztosító vezetékrendszer építésének legnehezebb részéhez értek a parajdi sóbányánál. A kivitelezőnek most különösen precízen kell dolgoznia egy kanyar miatt. A munkálatok befejezése legalább tíz napot késik.

Kritikus szakaszhoz értek a parajdi sóbányánál – a vezetékrendszer kanyarulata jelenti a kihívást
2025. július 02., szerda

Öt juhot ölt meg a medve Ivóban, mielőtt kilőtték

A villanypásztor és az őrzőkutyák sem állították meg a jól megtermett hím medvét, amely öt juhot ölt meg az elmúlt két hétben egy ivói gazdaságban. Többször elkergették a hatóságok a problémás példányt, mégis visszatért, így végül ki kellett lőni.

Öt juhot ölt meg a medve Ivóban, mielőtt kilőtték
2025. július 02., szerda

Félmillió forintos segély a parajdi bánya dolgozóinak és azoknak, akiket kiköltöztettek

Egyenként félmillió forintos – 6400 lejes – támogatást kapnak a Salrom és a Sal Sind alkalmazottai, valamint a beszakadt bányafödémnél kialakított veszélyzónából kiköltöztetett családok – jelentette be szerdán Parajdon az Ökumenikus Segélyszervezet.

Félmillió forintos segély a parajdi bánya dolgozóinak és azoknak, akiket kiköltöztettek