Sífelszerelések börzéjét tartják Sepsiszentgyörgyön, ahol bárki bármit elcserélhet vagy megvásárolhat, ami a téli sportok űzéséhez szükséges.
November 18–20. között az aranyosszéki Tordán tartották a XIII. Pedagógusok Fórumát Csík Terület Ifjúsági Tanácsa, Hargita Megye Tanácsa és a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum közös szervezésében.
Magyarország legrangosabb természetfotó-pályázatán nyert díjat a csíkszeredai Péter Előd. A Verőfényben című díjazott alkotással az idén tizenkilencedik alkalommal meghirdetett GDF-SUEZ – Az Év Természetfotósa 2011 pályázaton ifjúsági kategóriában második helyezést ért el az ifjú fotós.
Az Udvarhelyi Fiatal Fórum önkéntes diákjai által szervezett gólyabálon Székelyudvarhely minden középiskolájából vállalkoztak a gólyák a végső megmérettetésre, így pénteken, november 18-án este 7 órától a Siculus Ifjúsági Házban 16 diák méri össze tudását, humorérzékét, rátermettségét a király és királynői címre.
Idén a csíkszeredai diákok is bekapcsolódtak a Diákok Világnapja megünneplésébe, csütörtök délután villámcsődülettel próbálták felhívni a diákok jogaira a figyelmet.
Az X-Faktor tehetségkutató műsor borzonti résztvevője szombaton immár a legjobb hét versenyző között bizonyíthat. Az elfoglalt énekest interneten faggattuk a műsor folyamán szerzett élményeiről, tapasztalatairól.
A Szatmárnémeti Északi Színház társulata vendégszerepel Sepsiszentgyörgyön a Keresztes Attila által rendezett Chicago című musicalelőadással. Az előadás szívmelengető, és az emberi lét botlásait, de jócselekedeteit is a nézők elé tárja.
A csíkszeredai Salveo Egészségmegőrző Központ fennállásának negyedik évfordulója alkalmából november 19-én, szombaton egész napos ingyenes foglalkozásokra várja az érdeklődőket.
Felfokozott, lángoló életérzéseket és fantáziadús, szerelmes történeteket idéznek fel azok a ruhaköltemények, amelyeket december negyedikén mutatnak be a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. Bernády György palotájának impozáns előcsarnoka stílusos kifutóvá alakul egy estére, ahol a romantika jegyében alkotott ruháké lesz a főszerep.
Az emberi jogok kérdésével foglalkozó dokumentumfilm-fesztiválnak ad otthont a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai galériája november 22–24. között.
Tizenegy pár istenjelölt közül választotta ki méltó utódját Zeusz, a görögök főistene és elbűvölő felesége, Héra szerda este a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában.

Dr. Székely-Szentmiklósi István több mint négy évtizedes pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Közel kétszáz résztvevője volt az egy évvel ezelőtt megtartott első zumbaórának Csíkszeredában, Lukács Annamária zumbaoktató vezetésével. November 19-én este 7 órától a József Attila Általános Iskola sporttermében ingyenes Szülinapi Zumba-partival várja a zumbázni vágyókat.
Élete során jövőt épített, ő „ásta ki” a Nagy Imre Általános Iskola alapjait. Több évtizedes oktatói tevékenysége nyomán számos diák került ki felkészülten a nagybetűs életbe. Maradandó pedagógusi munkájáért október közepén Ezüstgyopár-díjjal tüntették ki, elismerve kiváló szakmai tudását, fáradtságot nem ismerő aktivitását.
November 16-án, szerdán 21 órától tartják Csíkszeredában a Sapientia EMTE idei gólyabálját G’örökség címmel. Hétfőtől szerdáig Gólyanapoktól volt hangos az egyetem.
November 24-én a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának gólyái átesnek beavatásuk utolsó mozzanatán, a gólyabálon, melyet idén tizenegyedik alkalommal szervez meg a kar és a Hallgatói Önkormányzat, ezúttal a cirkusz témakörében.
Helytörténeti játékra hívja a csíkszeredai általános iskolás diákokat a Nagy Imre Általános Iskola és a Kerekcsere Egyesület. Az idén második alkalommal megszervezett játék célja, hogy a gyerekek jobban megismerjék a város múltját, egykori nevezetes polgárait, jellegzetes épületeit.
Az év elején alakult Ebremény állatvédő egyesület előadássorozattal kísért jótékonysági bált rendez a hét végén Székelyudvarhelyen, a bethlenfalvi kultúrotthonban.
Hogyan ismerhető fel a tanulási zavar, és mit jelent pontosan a diszlexia? Ezekre a kérdésekre keresik a választ kedden a Selye János Pszichoklubban. A meghívott Páll Adél diszlexiás felnőtt saját tapasztalatait osztja meg az érdeklődőkkel.