Trianon-regényéért díjazták

Tizenöt éves kora óta írogat Vida Gábor, s valamikor közben „író” is lett. Hogy mikor és miként, nemigen foglalkoztatja, mint ahogy az írói státus sem. Annál inkább a történetek. Októberben első regénye is megjelent: a trianoni Erdélyről írt.

Téli madáretetés

A tél átvészelésében segíthetünk azoknak a madaraknak, amelyek a hideg évszakokban is vidékünkön maradnak, ha kertünkben, ablakunkba madáretetőt szerelünk fel. A téli madáretetésről Szentes Lajossal, a Zöld SzékelyFöld Egyesület tagjával beszélgettünk.

Téli madáretetés
Téli madáretetés
2014. január 23., csütörtök

Téli madáretetés

2014. január 23., csütörtök

Váltani sosem késő

Kocsis Erika gondolt egy nagyot, és megtette azt a lépést, ami már egy jó ideje érlelődött benne. Otthagyta vezetői beosztását, magánvállalkozásba kezdett, és kíváncsian figyeli, lesz-e foganatja elképzeléseinek.

Váltani sosem késő
Váltani sosem késő
2014. január 23., csütörtök

Váltani sosem késő

2014. január 22., szerda

Jó napot! Édes! – kultúrtörténeti kincs a nagyszülőktől

Titkokat, szerelmi, családi történet mesélnek el a korabeli képes-levelezőlapok, ha egymás után fűzzük őket. Olykor megmosolyogtató a hangnem, a modorosság, már-már szemünk előtt látjuk, ahogy a legény összecsapja bokáját és úgy köszön kedvesének.

Jó napot! Édes! – kultúrtörténeti kincs a nagyszülőktől
2014. január 22., szerda

A jövő könyvtára diákszemmel

A jövő könyvtára tematikában szervezett rajzversenyt a Kájoni János Megyei Könyvtár szerda délután.

A jövő könyvtára diákszemmel
A jövő könyvtára diákszemmel
2014. január 22., szerda

A jövő könyvtára diákszemmel

2014. január 22., szerda

Társasjátékok mindenki kedvére

Téves felfogás, hogy a társasjátékok kimondottan gyerekeknek valók. Az elmúlt év novemberében megalakult Magyar Társasjátékosok Romániai Szövetsége (MATRISZ) rendszeres játékalkalmat szervez a marosvásárhelyi érdeklődőknek.

Társasjátékok mindenki kedvére
Társasjátékok mindenki kedvére
2014. január 22., szerda

Társasjátékok mindenki kedvére

2014. január 22., szerda

Római falatok, fűszeres italok

Az antik irodalmi csemegék magyar fordításaival „tálalt” római falatok, valamint fűszeres bor elnyerte a marosvásárhelyiek tetszését, ezzel is bizonyítva, hogy Marcus Gavius Apicius szakácskönyve tartalmaz érdekességeket a mai kor emberei számára is.

Római falatok, fűszeres italok
Római falatok, fűszeres italok
2014. január 22., szerda

Római falatok, fűszeres italok

2014. január 22., szerda

Esküvői forgatag Sepsiszentgyörgyön

A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Cyclamen Virágszalon közreműködésével másodszor is megszervezi az Esküvők és események kiállítással egybekötött vásárát Sepsiszentgyörgyön.

Esküvői forgatag Sepsiszentgyörgyön
Esküvői forgatag Sepsiszentgyörgyön
2014. január 22., szerda

Esküvői forgatag Sepsiszentgyörgyön

2014. január 22., szerda

Harmadik lett a kézdivásárhelyi szakács

Harmadik helyezést ért el Veres István kézdivásárhelyi szakács a Top Chef Románia gasztronómiai vetélkedőn. A versenyt Alexandru Iacob nyerte, aki ígértéhez híven háromezer euróval támogatja barátja, kollégája további álmait.

Harmadik lett a kézdivásárhelyi szakács
2014. január 21., kedd

Színészként filmet rendezett

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem mesterképzőjén színészetet tanuló Erőss Lászlót filmes rendezőként kezdik megismerni Marosvásárhelyen. Első nagyjátékfilmjét Örkény István Rózsakiállítás című kisregényéből készítette. 

Színészként filmet rendezett
Színészként filmet rendezett
2014. január 21., kedd

Színészként filmet rendezett

2014. január 20., hétfő

Kerekesszékes szépségversenyre várnak jelentkezőket

Erdélyből is várnak jelentkezőket a budapesti Miss Colours kerekesszékes szépségversenyre.

Kerekesszékes szépségversenyre várnak jelentkezőket
A kincseket rejtő nyárádszentlászlói unitárius templom | Templomtúra
Megnyitás

A kincseket rejtő nyárádszentlászlói unitárius templom | Templomtúra

A nyárádszentlászlói unitárius templom értékes építészettörténeti emlékei mellett számos olyan régészeti leletet rejt, amely közelebb visz minket a tizenharmadik századi Erdélyhez. A 2010-ben végzett ásatásokkor kiderült, hogy a jelenlegi templom előtt még egy nemzetségi monostor is állt itt a 12. századból, amiből az akkori Magyarország területén is csupán néhány volt – mesélte Kiss Mihály nyugalmazott unitárius lelkész, miközben körbevezetett minket.

2014. január 20., hétfő

Kutyaszánhúzó versenyek maradhatnak el

Havazás hiánya miatt maradt el hétvégén a kutyafogathajtó verseny a Gyilkos-tónál. Amennyiben az időjárás nem változik, újabb versenyekről maradnak le a kutyaszánhajtók.

Kutyaszánhúzó versenyek maradhatnak el
Kutyaszánhúzó versenyek maradhatnak el
2014. január 20., hétfő

Kutyaszánhúzó versenyek maradhatnak el

2014. január 19., vasárnap

Bogdán Imre madarai

Kőből, néhány csavarból, vascsövecskékből és sok-sok fantáziából születnek a csíkszeredai Bogdán Imre madárfigurái. Az alkotó csíkzsögödi műhelyében mutatta meg hobbijának eredményeit.

Bogdán Imre madarai
Bogdán Imre madarai
2014. január 19., vasárnap

Bogdán Imre madarai

2014. január 19., vasárnap

Az anyós szervezzen esküvőt?

Ruha-, frizura- és dekorációötleteket, sokféle előnyös ajánlatot és jelentős kedvezményeket kaphattak azok, akik január 18–19-én az Esküvő Expóra látogattak Székelyudvarhelyen. Látnivaló nemcsak a standokon, hanem a színpadon is akadt.

Az anyós szervezzen esküvőt?
Az anyós szervezzen esküvőt?
2014. január 19., vasárnap

Az anyós szervezzen esküvőt?

2014. január 16., csütörtök

Nem olcsó mulatság

Már nagy szervezési lázban égnek azok, akik idén kívánják összekötni életüket, s mindemellett gyűjtik a pénzt is. A boldogító igen kimondása ugyanis nem olcsó mulatság, több tízezer lejbe kerül, amelynek egy részét még az esküvő előtt kell lepengetni.

Nem olcsó mulatság
Nem olcsó mulatság
2014. január 16., csütörtök

Nem olcsó mulatság

2014. január 16., csütörtök

Mi kerüljön a csomagba szüléskor?

A szülés előtt álló kismamák többnyire már hetekkel a baba várható megszületése előtt összepakolják, amit úgy gondolnak, szükséges lehet szüléskor és utána a kórházban. Ám sokan nem tudják pontosan, hogy mit lehet, ajánlott bevinni szüléskor a kórházba.

Mi kerüljön a csomagba szüléskor?
Mi kerüljön a csomagba szüléskor?
2014. január 16., csütörtök

Mi kerüljön a csomagba szüléskor?

2014. január 15., szerda

Kiskertészeket díjaznak

Beneveztek, elültették, ápolták, gondozták, öntözgették, majd betakarították a terményt, január 14. és 16. között pedig ajándékcsomagokat vehetnek át azok a diákok, akik legjobban teljesítettek a Kiskertész programban.

Kiskertészeket díjaznak
Kiskertészeket díjaznak
2014. január 15., szerda

Kiskertészeket díjaznak

2014. január 14., kedd

Kőzetek, kövületek mesélnek Székelyföldről

Világviszonylatban is ritkaságnak számító székelyföldi geológiai leleteket mutat be az Évmilliók üzenete című kiállítás, amelyet Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban lehet megtekinteni.

Kőzetek, kövületek mesélnek Székelyföldről

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye