Góbéságok a nagyvilágban – Átszúrt arcú hinduk között

Góbéságok a nagyvilágban – Átszúrt arcú hinduk között

Túl van 16 ezredik kilométerén, és már Szingapúrban, az Egyenlítő szomszédságában teker a székelyudvarhelyi Szabó Zoltán, azaz Kobra. Az immár hét hónapja világ körüli útra indult fekvőbringás Malajziában ünnepelte születésnapját, buddhista kolostorokban és iszlám mecseteknél aludt, továbbá jelen lehetett a világhírű Thaipusam hindu fesztiválon, melyet Kuala Lumpurhoz, a fővároshoz közel tartanak.

Bálint Kinga Katalin

2014. január 24., 18:132014. január 24., 18:13

2014. január 25., 16:092014. január 25., 16:09

A Góbé termékcsalád által támogatott székely bringást Thaiföldön, útközben érte a szilveszter, ugyanis a lányától való búcsúzást követően, azaz már december 28-án továbbindult Bangkokból, az olvasóinktól karácsonyi ajándékként kapott zenéket hallgatva: a téli ünnepek alatt meghosszabbított vízuma mindössze január 7-éig volt érvényes, így addig át kellett érnie a körülbelül ezer kilométerre levő maláj határon. A thai tengerparton különleges élményként élte meg az újév köszöntését. A buddhista régióban más időszámítás érvényes: „itt azért előbbre járnak, mint az európaiak. Buddha születésétől számítják az éveket, és az már 2557 éve volt” – írta a székely bringás. Az újévkor szokásos, gondolatban történő éves összegzésébe nem kevés honvágy vegyült – ezt végül sikerült elhessegetnie. „Valamit tudtak az indiánok. Sátorban lakni, szabadon, majd továbbállni, átadni másnak is a helyet. A világ legszebb pontjain húztam már fel sátramat: több ezer méter magasan, hegyek teraszain, folyók szélén, a tenger partján, friss levegőn. Hiányzik az otthonom, de így is olyan szép ez az életforma” – osztotta meg érzéseit blogján.

Úgy tervezi a 2014-es évet, hogy arra haladjon, amerre nyár van – ennek ellenére sokszor aludt szállásokon, helybélieknél és kolostorokban, sátrazás helyett. A buddhista szerzetesek mindig szívesen fogadták az idegent, becsületesen megvendégelték, de rendszerint később nem igazán foglalkoztak vele: saját dolgaikat végezték. Találkozott azért közülük olyannal, akit foglalkoztatott a biciklis vándorút gondolata, ám szerzetesként nem tehetett eleget vágyának. A muzulmán többségű Malajziában enyhe fenntartásokkal kezelték a keresztény utazót, de végül ott is megengedték neki, hogy náluk töltse az éjszakát.

Szerzetesek okostelefonnal

„A szerzetesek nem olyan tökéletesek, ahogy szeretjük hinni, főleg Thaiföldön, ahol jut pénz dögivel. Én már ilyen gyanakvó székely vagyok, és a huncutságból is ragadt rám. Ez az oka annak, hogy felismerem más gyengeségét is. Kezdjük talán a szegénység hirdetésével. Olyan finom érzékiséggel hirdetik szegénységüket, hogy kitűnnek minden ember közül. A bevállalt szegénység az, hogy földön alszanak, nem birtokolnak semmit. Ma kidobott ágyak vannak a házak előtt, csak be kellene húzni ezeket a kolostor udvarára, és volna fekvőhely. Földön aludni a feltűnősködés jele, nem a szegénységé. Mártírkodni, kínlódni, áldozatokat hozni feleslegesen, én ezt is elítélem. Valószínű, hogy 2500 éve az ágy luxuscikk volt, és ha nem volt, az a szerénység jele volt. A szerénység gyakorlását helyesnek találom, de visszautasítani egy értéktelen ágyat szerintem felesleges. Ezzel ellentétben van okostelefonjuk, tévéjük, amit egész este néznek, de ágyuk, az nem szabad, hogy legyen. Van tetoválása sokuknak, divatja van a ruhájuknak, az oldaltáska színének. Nincs kocsijuk, csak sofőrjük, aki hordozza őket, de ágyuk még mindig nincs. Buddha nem szólt az autókról és okostelefonokról tanításaiban. Természetesen azért nagyon jó emberek, és van mit tanulni tőlük, de ők is emberek, és felfedezhetők a vágyaik, akkor is, ha aprók” – osztotta meg tapasztalatait a székely világutazó

A thaiföldiek szeretik az uralkodót

Mint Kobra beszámolóiból kiderül, Thaiföldön az uralkodó – akit egyszer látott is, hatalmas krémszínű Mercedesben ülve – nagy becsben tartja a vallás gyakorlását, és támogatja azt: jelszava hit és fejlődés, melyet a székely fekvőbringás sok helyütt látott kiírva, és teljes mértékben meg is tapasztalt az országban.

Rengeteg Thaiföldön a zarándokféle, gyalogos utazó, „többségük koszos, mocskos és gyűjtögeti az út szélén talált dolgokat. Kihasználják a társadalom tiszteletét a szerzetesek felé, kéregetéssel jól elvannak. Vannak, akiknek tiszta a tekintetük, szótlanok, szerzetesi ruhában gyalogolnak, járásuk, mozdulataik lassúak” – írta Kobra. Az utazók számára az országban az út mentén ingyenes éjszakai pihenőhelyeket alakítottak ki, internettel, mosdóval, vízzel teli hűtőkkel, konyhával. „A legszebb az egész országban, hogy az emberek szeretik a királyukat. Úgy szeretik, mint a tibetiek a dalai lámát. A legtöbbször használt jelző a jó ember volt. Ilyen tiszteletet emberektől vezetőjük, törvényeik felé talán csak svájci embereknél láttam. A két országban annyi a közös, hogy mindkettő gazdagabb a körülötte levőknél. Lehet, hogy ez kell az embereknek: hogy lássák a szomszéd szegénységét, hogy megszülessen az elégedettség. Az viszont érdekes, hogy a thailföldi emberek hasonlóan gazdagok, mint a magyarországiak, de köztudott, hogy utóbbiakból ömlik a panasz, ami kezdett átáramlani Erdélybe is. Szerintem nehezebb volt keletnek évtizedeken, talán századokon keresztül felzárkózni az európai gazdasághoz, technológiához. Nekünk most sokkal könnyebb dolgunk lenne az internet és könyvek elterjedésével, hogy átvegyük tőlük a gondolkodási formát” – fogalmazta meg a székely bringás.

Kuala Lumpur, a kellemes meglepetés

A maláj mentalitás hasonlóképpen magával ragadta Kobrát, már január 7-én, amikor megérkezett az országba: egyrészt a térképet látva rájött, hogy az utak a nyugat-európaiakhoz hasonlóan jó minőségűek, másrészt a vallási nyitottság és tolerancia nyűgözte le. „Egy utcában elfér a muszlim mecset, a buddhista kolostor és a hindu templom. Láttam már keresztény templomot is meg kínait. Létezik egy új trendi vallás is itt, amit szintén engedélyeztek” – vette észre. Beszámolt továbbá arról, milyen jól összeegyeztethető az iszlám vallás a huszonegyedik századdal: „általában az egyházi vezetőknek rossz információjuk van a külvilágról, főleg Iránban. Itt van internet, nincs kontrollálva, van fejlődés, jók utak és az autók, mégis 5–7 gyerek van a családban és napi ötszöri imádkozás.”

Az országban zajló folyamatos esőzés, némi térdfájás és egy-két kockázatos autópályán történő biciklizés ellenére kellemes születésnapi ajándék várta Kuala Lumpurban: egy hetet töltött a maláj fővárosban, életvidám osztrákok és japánok társaságban. Közösen megnézték egyebek mellett az Iszlám Művészeti Múzeumot, a Petronas-ikertornyokat, amelyek 87 emeletesek és 452 méter magasak, 2003-ig a világ legmagasabb épületeként tartották számon. A társaság közösen ment úszni, enni, sörözni, és még egy reggae-pubba is ellátogattak. A szálláson alkalmuk nyílt megismerkedni egy fölöttébb érdekes vándorral: „a bácsi hetvenhét éves, szakállas japán utazó. Botján csengő jelzi érkezését a folyosón. Nem lát jól, de van Facebook-profilja, ami nem változtatta meg szokását, hogy rendes levelet írjon szeretteinek, barátainak. A bácsika szokásához híven üdvözölte barátait levélben, szám szerint kétszázat” – mesélt róla a székely utazó.

Az aszkétizmus művészete

A Malajziában tartózkodás fénypontja kétségtelenül az volt, hogy az udvarhelyi utazónak alkalma nyílt részt venni a világ egyik legsokkolóbb hindu ünnepén, a Thaipusam fesztiválon – erre január 17-én jutott el újdonsült barátai társaságában. A több millió részvevőt számláló áldozati ünnep lényege az, hogy a vallás gyakorlói önsanyargatással kívánnak megtisztulni, s közülük sokan esnek transzba a szertartás alatt. A Kuala Lumpur közelében, a Batu-barlangoknál megtartott rendezvényről ekképp számolt be: „több órán keresztül jutottunk fel a barlanghoz a nagy tömegen keresztül. A lépcsőkre érve fokozódott az eufória. Pörögtek a dobok, sípoltak a zenészek, az emberek imádságokat kiabáltak, néhányan visítottak. A barlanghoz 272 lépcső vezetett. Nem olyan sok, de a tömeg csak lassan haladt előre. Legtöbben egy kancsó tejet cipelnek fejükön vagy gyümölcsöt. A szenvedéseket bevállalóknak ez valószínűleg hosszúnak tűnhetett. Voltak, akik 3-4 méter magas színes terheket cipeltek, testükbe horgokat akasztva, sokaknak volt átszúrva az arca vagy a nyelve alatti arcrésze.

Sokkoló volt két órán keresztül nyomulni felfelé a tömegben. Fent a barlang hatalmas méreteivel, körülbelül százméteres belmagasságával, rengeteg embert volt képes befogadni. A két oldalról nyitott barlangban nagyjából természetes fény volt, visszhangzott a zenétől, sípoktól, üvöltésektől, sikolyoktól. Kavargott az izzadság szaga a megsavanyodott tej és rothadó virágok bűzével. Tanítók szentelték meg a felérkezőket, locsolták a transzba esőket, ájuldoztak a nők, visítottak. Nekem kicsit színháziasnak tűnt a sok ájuldozás, de azt egyedül a főszereplő tudja, hogy menyire volt igazi. Székely hozzáállásom nehezen nyeli le a transzba esés valódiságát, de ha nekik jó, hát üsse kő, az ő bajuk. Az ide érkezők közül vannak, akik kopaszra nyiratkoznak, és sokan mezítláb teszik meg a felfelé vezető utat, ezért több ezer papucs marad gazdátlanul.”

A feledhetetlen élményeket maga mögött hagyva már Szingapúrban karikázik az utazó, újabb élményeiről hamarosan ismét tudósítunk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 08., szerda

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert

A segesvári várbeli történelmi múzeum számos érdekessége közül kiemelkedő helyet foglal el egy 15 centiméter hosszú és 17 centi magas kis hordócska, amelynek abroncsa sárgarézből készült, két fedelén pedig faragványok vannak.

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert
2017. március 08., szerda

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete

A mozgásminták bővülése a viselkedésminták bővülésével is jár, így rugalmasabban tudunk alkalmazkodni a különböző kihívásokhoz – vélik a kinesztétika követői, művelői.

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

Egy női táska tartalma a férfiak számára biztosan rejtély, de gyakran még a hölgyek számára is misztérium, hogy mi rejlik a legmélyén vagy a kicsi zsebekben. Ahogyan nincs két egyforma nő, úgy két egyforma női táska sincs.

Mit rejtenek a női táskák?
Mit rejtenek a női táskák?
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

Van az évnek egy napja, amikor a férfiak virággal lepik meg a róluk gondoskodó nőket, ezzel is megköszönve odaadásukat, a reggeli kávét, a frissen mosott ruhát, a nehéz munkával töltött nap utáni meleg vacsorát.

A munkásmozgalomtól a hóvirágig
A munkásmozgalomtól a hóvirágig
2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

2017. március 07., kedd

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport

A Kosz Szilveszter Néptánccsoport működésének köszönhetően, az elmúlt húsz évben mintegy ezer gyermek és ifjú sajátította el a tánclépéseket, és szerette meg a néptáncot.

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport
2017. március 06., hétfő

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár

A legkirályabb olvasó család cím megszerzéséért indít több hónapos vetélkedőt a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár. Hét hónap alatt olvasással bizonyíthatják be a részvevők, hogy ők érdemlik meg a címet és az azzal járó nyereményt.

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) első alkalommal szervezi meg a Dinamit! elnevezésű konferenciát, amelyen sikeres, erdélyi fiatalok fogják elmesélni történetüket.

Sikeres erdélyi fiatalok napja
Sikeres erdélyi fiatalok napja
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

A Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai kirendeltsége ötödik alkalommal készítette el Retailer Scorecard elnevezésű felmérését: a 11 legnagyobb romániai élelmiszer-forgalmazó áruházláncot hasonlította össze aszerint, hogy mennyire környezetbarátok.

Környezetbarát áruházláncok rangsora
Környezetbarát áruházláncok rangsora
2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

2017. március 03., péntek

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be

Közel ezerre tehető az erdélyi magyarok által szervezett – önkormányzati vagy civil szervezéssel megvalósuló – sokadalmak, fesztiválok, magyar napok sora.

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!