Tusványos: a biztonság a legfontosabb

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Sokan dolgoznak a szerdán kezdődő 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zökkenőmentes lebonyolításáért. Tavalyhoz hasonlóan idén is karszalaggal, beléptetőrendszeren át lehet bejutni a tusnádfürdői tábor területére.

Iszlai Katalin

2016. július 18., 21:482016. július 18., 21:48

Javában folytak az előkészületek hétfő délelőtt, amikor ellátogattunk a Tusványosként ismert rendezvény helyszínére. Az Olt folyó melletti kempingtáborban már fel voltak állítva a különböző rendezvénysátrak, az árus standok, ugyanakkor a szervezők, valamint az önkéntesek gőzerővel dolgoztak az utolsó simításokon.

A szórakoztatás mellett a résztvevők biztonságát a legfontosabb szempontként tartják számon Fall Sándor sajtófőnök szerint. „Nem számítunk rossz időre, az előrejelzések szerint nem lesz baj, de természetesen az esős időre is fel vagyunk készülve. Amennyiben így lesz, nem valószínű, hogy fűrészporozni fogunk, mint ezelőtt két évvel, mivel nagyon kellemetlen a szaga. Nagy vihar esetén lefújjuk az előadást, lebontjuk a sátrakat, mert az elsődleges cél, hogy senkinek se essen bántódása. A sátortábor nyitott, így a szél ellen nem tudunk védekezni, de ezúton szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy jól rögzítsék a sátrakat. Azt javaslom a résztvevőknek, hogy készüljenek fel minden eshetőségre: legyen náluk gumicsizma, meleg ruha, esőkabát és minden, amire szükségük lehet” – tanácsolta Fall.

A sajtófőnök elmondása szerint korlátozni fogják a parkolási lehetőségeket. A táborhoz vezető úton nem lesznek árusok, csupán egy regisztrációs sátor kap helyet, mert nagyon keskeny az út. „Ezek az intézkedések azt a célt szolgálják, hogy ha netán baleset történik, a mentők és a tűzoltók zavartalanul és gyorsan tudják megközelíteni a tábor területét. A biztonsági becslések szerint 15 ezer személy fér el a táborban, ha ezt a számot meghaladjuk, akkor lezárjuk a táborba való belépést, de erre még sosem volt példa” – emelte ki Fall.

A beléptető rendszer idén is a tavalyhoz hasonló módon fog működni. A résztvevők karszalagot kapnak, belépéskor mindenkinek igazolnia kell magát: személyazonosságival, útlevéllel, gépjárművezetői engedéllyel. Délután négy óráig ingyen lehet bemenni a táborba, azt követően 10 lejt kell fizetni egy napijegyért. Hetijegyet is lehet váltani, az negyven lejbe kerül.

Nem lesz sok eső
A marosvásárhelyi meteorológiai állomás ügyeletesétől is érdeklődtünk a Tusványos ideje alatt a helyszínen várható időjárási viszonyok alakulásáról. Mint megtudtuk, kedden hűvösebb idő lesz, esőre és szélre is lehet számítani. A legmagasabb hőmérséklet 21–23, a legalacsonyabb 9–11 Celsius-fok között alakul. Szerdán valamivel melegebb idő várható. A legmagasabb hőmérséklet 22–24, a legalacsonyabb 9–11 Celsius-fok lesz. Csütörtökön napközben szép időt jósolnak, de reggel és éjjel számítani kell a hideg levegőre. Gyenge szél várható, a legmagasabb hőmérséklet 21–23, a legalacsonyabb 7–9 Celsius-fok között változik. Pénteken is meleg lesz napközben, délután felhős égre, futó záporokra lehet számítani. A legmagasabb hőmérséklet 25–27, a legalacsonyabb 8–10 Celsius-fok között alakul. A hétvégére napos időt jövendöltek a szakemberek, a legmagasabb hőmérsékleti érték elérheti a 28–29 Celsius-fokot, de szombat éjjel eső lehetséges.

A sátortáborban idén olcsóbb lesz a szállás, egy éjszakára 10 lejt kell fizetni, a heti bérlet pedig 50 lej. „A kiskorúak más színű karszalagot kapnak, így könnyen meg lehet különböztetni őket, és nem szolgálhatják ki őket alkoholos itallal vagy dohányáruval a tábor területén. Ez az eljárás a tavalyi adatok alapján eredményesnek bizonyult, hiszen a Vöröskereszteseknek és a mentősöknek sokkal kevesebb esetet kellett ellátniuk” – tette hozzá Fall.

Az Oltot megközelíteni az idén is szigorúan tilos. „A tábor teljes hosszában kerítés van kihelyezve, az Olt ennek következtében gyakorlatilag megközelíthetetlen. A medveproblémával kapcsolatosan is hoztunk biztonsági intézkedéseket: hat vadőr fog 24 órás szolgálatban dolgozni, ha bárki lát valamit, nekik kell jelezni. A Vöröskereszt idén is 24 órás szolgálatot teljesít, bárki fordulhat hozzájuk” – tájékoztatott a sajtófőnök.

A recepción értékmegőrző szekrények vannak, néhányban elektromos csatlakozó is található, így biztonságosan lehet telefont tölteni, használatukért öt lejt kell fizetni naponta. Az ingyenes, Android és iOS rendszerekre letölthető Tusványos applikáció (Tusvapp) idén is működni fog, megtalálható rajta az összes programpont. Ezenkívül lesz programfüzet, valamint a rendezvény weboldalán is megtalálható a részletes program.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 25., szombat

Visszatérő zenekarok, ismerős dallamok, új élmények Tusványoson

Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.

Visszatérő zenekarok, ismerős dallamok, új élmények Tusványoson
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Egy hamburger ára már egy teljes ebédével vetekszik: megnéztük, mennyibe kerül enni-inni Tusványoson

Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.

Egy hamburger ára már egy teljes ebédével vetekszik: megnéztük, mennyibe kerül enni-inni Tusványoson
2026. július 23., csütörtök

Tusványos bizonyította: a zene nemzetiségtől függetlenül összeköti az embereket

A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.

Tusványos bizonyította: a zene nemzetiségtől függetlenül összeköti az embereket
2026. július 23., csütörtök

Néhány négyzetméter szabadság: így lesz egy sátorból otthon Tusványoson

A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.

Néhány négyzetméter szabadság: így lesz egy sátorból otthon Tusványoson
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
2026. július 23., csütörtök

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában

„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában
Versenyfutás az idővel Csíkszeredában
2026. július 23., csütörtök

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában

2026. július 22., szerda

Eső áztatta téren hívott táncra a Magyar Banda és az Anna and the Barbies

Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.

Eső áztatta téren hívott táncra a Magyar Banda és az Anna and the Barbies
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Mosoly, csujogatás és táncoló lábak – így telt a délután a Kriza János csűrben

Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.

Mosoly, csujogatás és táncoló lábak – így telt a délután a Kriza János csűrben
2026. július 22., szerda

Még egy kutyaharapás Csíkszeredában, a rendőrség már intézkedett is

Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.

Még egy kutyaharapás Csíkszeredában, a rendőrség már intézkedett is
2026. július 22., szerda

Gázvezetéket rongált meg egy autó Tusnádfürdőn

Közúti baleset történt szerdán Tusnádfürdőn, ahol egy személygépkocsi megrongált egy gázvezetéket.

Gázvezetéket rongált meg egy autó Tusnádfürdőn
Hirdetés