Szünetel a Selye János Pszichoklub

•  Fotó: Both Ildikó

Fotó: Both Ildikó

Közel fél évre leáll a Selye János Pszichoklub tevékenysége, viszont nyártól ismét folytatják a találkozókat  tájékoztatott Dulányi Szidónia klubvezető.

Bús Ildikó

2014. január 09., 11:062014. január 09., 11:06

Januárban két alkalommal találkoznak a pszichológia iránt érdeklődők, aztán hosszabb szünetet tartanak a tevékenységben, de júniusban már ismét megrendezik a találkozókat. „Az eddigi eredmények és a fejlesztés érdekében a nyár folyamán már az Erzsébet parkban találkozom a tagokkal, kéthetente kedden, érdekfeszítő témákkal. Januárban még megtartom az előadásokat, és mindkét választott témám úgynevezett útravaló a következő találkozásig” – fogalmazott a pszichológus.

Első alkalommal január 14-én szervezik meg a pszichoklubot, akkor a kapunyitási pánikról beszélgetnek, avagy azokról az egyénekről, akik „parkoló pályán pihennek”, de nem is tudnak róla. A szakember szerint ez az újszerű téma a fiatalokat érinti leginkább, hiszen ez a fajta pánik a 25 év körüli korosztály válsága. „A fiatalkori krízis egyáltalában nem számít új jelenségnek. A szakemberek között már közel fél évszázada vitáznak arról, hogy a serdülőkor és ifjúkor fejlődési feladataiként a személyes identitás, az intimitás és a különféle szakmai célok, pályák és foglalkozások iránti elköteleződés iránti problémáinak milyen sorrendet követően biztosítja az egészséges fejlődés lehetőségét. Ezért ajánlott a fiatalok számára részt venni a beszélgetéseken, mert ezáltal esetleg magukra ismerhetnek és magukra találhatnak” tette hozzá a szakember.

 A januári második – és egyben utolsó – téma az életvezetésről és sikerről szól, ami által a résztvevők útravalót kapnak a következő hetekre, hónapokra. A jövőbeli célok ugyanolyan erősek, mint az eddigiek – mondta Szidónia, így dinamikával és feltöltődve térnek vissza a tevékenységhez júniusban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei