Színész, közösségépítő, s még a „miénk” is

– Ha a díjról sokan nem is hallottak, Kaszás Attila neve sokak számára nem ismeretlen. Hogy került szóba a jelölésed a Kaszás Attila-díjra?

– Én tulajdonképpen tavaly hallottam először erről. Nemrég indult ez a díjosztás, a Mozaik Művészegyesület találta ki. Mivel nagyon jó barátjuk volt Kaszás Attila, elhatározták, hogy az ő emlékére fiatal művészeknek adnak díjat. Tulajdonképpen ösztöndíjat, merthogy pénzzel is jár az elismerés. Olyan színészeknek szánják, akik kiemelkedő színészi munkával hozzájárulnak a társulat építéséhez, de csapatot is építenek a színtársulaton belül.

– Tehát a színészi munka és közösségépítő tevékenység számít. Hogy merült fel a te neved?

– Az első kiválasztásnál a társulatok jelölnek egy személyt maguk közül a díjra.

– Minden magyar társulat?

– Hát, akiket a szervezők szólítanak fel. Úgy tudom például, hogy idén Sepsiszentgyörgynek nem volt képviselete, mert ott már van két díjazott: Mátrai Laci és Nemes Levente. Akkor a társulatok kiválasztják azt az embert, aki megfelel ennek a két kitételnek. Van egy eredményhirdetés, majd a jelöltek a következő fordulóban egymás közül választják ki, aki szerintük nyertes. Huszonketten voksoltunk, ebből ketten voltunk határon túli magyarok. Eredetileg három jelölt kellett volna legyen a színészi szavazatok alapján, de ketten ugyanannyi voksot kaptak, így lettünk négyen. Gondolom, nekem azért besegített a POSZT-díjam is, mert ott elég sokan láttak.

– Azért fontos ez a POSZT, mert amúgy a magyarországi színészek nem nagyon ismerik a határon túli művészeket?

– Érdekes, nem éppen így van, én is meglepődtem ezen. Beszélgettem egy nagyon jó magyarországi barátommal a POSZT ideje alatt, és mutatta a színészeket, hogy ez az a színész, az meg az. Én mind bólogattam, és nagyon sok színészt nem is ismertem. A barátom meg nem értette: hát hogy lehet, hogy nem ismered őket? Én meg nagy pofával visszakérdeztem: „Miért,  ők ismernek engem?” Azt mondta: igen, több mint valószínű, hogy igen. Tehát jobban figyelnek, több fórumot olvasnak, jobban bele vannak keveredve ebbe a színházi életbe, mint mi.

– Akkor ez nálunk hazai hiányosság?

– Nem tudom, minek nevezzem, de ők például biztosan tudtak a Bányavirágról, egy olyan előadásról, amellyel – ha mondhatom úgy – Erdély képviselteti magát, mert nem csak mi voltunk kint, hanem ott volt a kolozsvári társulat is. Utánanéznek, megnézik az előadást, utánaolvasnak, kik az alkotók és a színészek.

– Most zajlik a közönségszavazás, és igazából ez alapján dől el, hogy ki lesz a Kaszás Attila-díj nyertese. Nem lehet látni a szavazatállást, nem tudhatjuk, hogy is állsz. Mit remélsz ettől a  szavazástól?

– Nyilván szeretném, illetve jólesne megnyeri. De már az is nagyon nagy dolog, hogy bekerültem a jelöltek közé. Albert Mari mondott egy okos dolgot:   itt már nincsenek jók, vagy jobbak, ez a négy ember egyformán jó, hisz a színészkollégák döntötték el, hogy kik legyenek a befutók. Nyilván csak egyikünk fogja megkapni a díjat, de én nagyon örülök, hogy ide is bekerültem. Úgy értesültem, hogy az emberek nagyon felkapták ezt a történetet, szívesen szavaznak rám, és ez jólesik. Van egyfajta szimpátia, lokálpatriotizmus irányomban, hogy a miénk. Igazából ez esik jól, hogy az emberek azt mondják: ha már van ez a lehetőség, akkor legyen a miénk a díjazott.

– A díj kritériuma volt a társulati közösségépítés is. Bányai Kelemen Barna mit épít, épített a színészi közösségen belül?

– Voltak próbálkozásaim. Kevésnek éreztem egy pár dolgot, ami a társulatot illeti. Kevésnek éreztem azt, hogy azonkívül, hogy színpadon dolgozunk és csapat vagyunk, nem csinálunk egyebet. Kevésnek éreztem azt a fajta együttgondolkodást, amiből születhet valami. Ezért kezdeményeztem például a színházi arcképcsarnokot, ami most már nincs meg. Pénzt szereztünk erre, külön mindenkit felhívtam, elmentünk stúdióba fotózni, mert szerettem volna, hogy legyen egy becsületes arcképcsarnoka a társulatnak. Színészbálokat is szerveztem, de nagy általánosságban úgy álltam hozzá a feladataimhoz, amire azt mondták mások, hogy komolyan gondolja. Talán emiatt volt ez a szavazás, azt gondolták azok az emberek, akik rám voksoltak, hogy megérdemeltem.

Díjesős éven van túl

Bányai Kelemen Barna úgy tartja, Székely Csaba fiatal marosvásárhelyi írónak az elmúlt évadban színre vitt Bánayvirág című előadása hozta meg számára a sikert. A szerepért a 2011-ben Gyergyószentmiklóson tartott Nemzetiségi Színházi Kollokviumon egyedül kapta a legjobb férfi alakítás díját, az idei Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) pedig a darab másik főszerepét alakító Viola Gáborral megosztva ítélte oda neki a MASZK Országos Színészegyesület a legjobb férfialakításért járó díjat. Az elmúlt évad végén kapta meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Kovács György-díját is, amellyel eddigi kiemelkedő színészi munkáját és a szakmához való hozzáállását ismerték el. Most a Kaszás Attila-díjért versenyez, ahol Kubik Annával, Keresztes Tamással és Kálid Artúrral mérkőzik meg a közönségszavazatokért. Aki segítené szavazatával, az megteheti a www.kaszasattiladij.hu oldalon.

– Huszonkilenc évesen már jó néhány díjban részesültél, főleg az elmúlt évadban. De mi vitt rá, hogy Thália szolgálója légy?

– Benne voltam a diákszínjátszó csoportban, amit Tatai Sándor vezetett, amikor még líceumba jártam, és nagyon izgatott a dolog. Tulajdonképpen a gyerekkoromban fogalmazódott meg, hogy milyen jó lenne, ha... Aztán rögtön el is vetettem. Amikor befejeztem a középiskolát, mégsem akartam szinire  menni,  egy másik egyetemre felvételiztem, csak onnan állandóan lógtam.

– Mi volt a kitérő?

– Menedzsment a Petru Maioron. De rájöttem, hogy nem nekem való.  Igazából egy hónapot jártam egyetemre, a többi időt ellógtam, állandóan színházba jártam, meg a stúdióba előadásokat nézni. S akkor bejelentettem a családnak: márpedig én színész leszek. Mondjuk nem bánom, hogy kihagytam azt az évet, mert így nagyon jó osztályba kerültem, s nagyon jó emberekkel találkoztam. 2006-ban végeztem, Farkas Ibolya és Sebestyén Aba volt az osztályvezető tanárom, aztán rögtön ide kerültem a vásárhelyi társulathoz, sokat játszottam. Szerintem ez így kellett legyen.