
Fotó: Veres Nándor
A Határtalanul program keretében csíkszeredai és szombathelyi diákok látogattak egymáshoz. Csütörtökön a csíkiak a Parázska kürtőskalács munkatársainak köszönhetően a kürtőskalács készítésével ismertették meg magyarországi társaikat.
2016. május 27., 10:342016. május 27., 10:34
2016. május 27., 12:012016. május 27., 12:01
A csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium két osztályának diákjai fogadták a szombathelyi Kanizsa Dorottya Gimnázium negyven diákját, a sok színes program közé tartozott az is, hogy közösen vegyenek részt egy kürtőskalácssütésen csütörtökön a zsögödfürdői Cari-táborban. „Azt találtuk ki, ha már itt vannak, ismerkedjenek meg a kürtőskalács készítésének a rejtelmeivel is. A lányok ismertették a kürtőskalács történetét, majd a diákoknak tíz csapatot formálva kvízkérdésekre kellett válaszolniuk, majd a gyakorlati részében is részt vehettek a sütésnek” – magyarázta Bilibók Kata, a Márton Áron Főgimnázium tanára.
Sántha Elemér, a Parázska kürtőskalács részéről elmondta, úgy gondolta, amikor felkérték, hogy mutassa be, hogyan is készül a kürtőskalács, hogy legyen egyfajta versenyjellege is az eseménynek azért, hogy a diákok tanuljanak is belőle, ne csak nézzék.
A diákok nagy érdeklődéssel nézték, hogyan kerül fel a fára a kürtőskalács tésztája, néhányan közülük ki is próbálták. „Szépen siríted, hogy egymás mellé menjen a tészta, egyik kezeddel tartod a fát, a másikkal fogod a tésztát” – magyarázta két fiúnak a Parázska munkatársa. A vendégek közül sokan nem látták még, hogy hogyan készül a kürtőskalács, de volt olyan is közöttük, aki már otthon is megpróbált sütni. „A múltkor vásároltam Korondon ilyen sütőfát, megpróbáltam otthon is sütni, de valahogy nem sikerült. Lehet, a tésztarecepttel van a probléma” – osztotta meg velünk az egyik fiú, miközben figyelmesen követte a készítés minden lépését.
„Tavaly pályáztunk a Határtalan elnevezésű programra és ennek keretében a magyar kormánytól egy olyan lehetőséget kaptunk, hogy az iskolánkból két csoportnyi diák találkozhat erdélyi fiatalokkal. Ezen a héten tehát egy része a diákjainknak Sepsiszentgyörgyre, a másik része Csíkszeredába jött. Ennek a programnak az lenne a célja, hogy megismertesse az itteni diákokat a magyarországi diákokkal, az ottani kultúrával, az itteni kultúrával, gyakorlatilag ez egy olyan cserekapcsolat, ami nagyon fontos számunkra is és a fiataljaink számára is. Ez a program márciusban kezdődött, amikor Sepsiszentgyörgyről, illetve Csíkszeredából, a Márton Áron Főgimnáziumból jöttek diákok Szombathelyre. Ott is nagyon változatos programokon vettek részt, jól érezték magukat, és következő lépés az volt, hogy mi jöttünk ide. Nagyon jól érezzük magunkat, sok helyet bejártunk itt a környéken, és ez egy bónusz, hogy egy ilyen sütésen is részt vehetünk” – fogalmazott Nagy Tamás, a szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium tanára.
Mint mondta, a program lejártával sem fog megszakadni a kapcsolat a két iskola, illetve a diákok között, egy-egy hónapos cserediákprogramot is terveznek a jövőben.
Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.
Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.
A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.
A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.
Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.
Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.
Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.
Közúti baleset történt szerdán Tusnádfürdőn, ahol egy személygépkocsi megrongált egy gázvezetéket.
szóljon hozzá!