Tizenhárom ország hetven fotográfusa 442 alkotásából válogatták ki nemzetközi természetfotós verseny díjazott képeit. A legsikerültebb harminc képet a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban állíttatta ki a Vadon Egyesület.
2014. július 07., 16:082014. július 07., 16:08
A versenyről és a szabadtéri kiállításról Demeter János, a Vadon Egyesület igazgatója azt mondta, mindez egy álom megvalósulása. A versenybe amatőr és profi fotósok is benevezhettek – tájfotó, illetve állatok a vadonban kategóriákban – a világ bármely pontjáról. Az azonban alapkövetelmény volt, hogy a felvételeknek természetes élőhelyeken kell készülniük.
Az öttagú nemzetközi zsűri nyolc díjat és több ezer eurós pénzjutalmat osztott ki, a TransNatura díját, tehát a pályázat fődíját Kovács Imre magyarországi fényképésznek ítélték meg a Szentjánosbogár rajzás című munkájáért.
A közönségdíjat a magyarországi Bejczi András József Jeges alkony című fotója kapta. Ezenkívül 3-3 díjat osztottak tájfotó és állatok a vadonban kategóriákban. A szabadtéri kiállítás augusztus negyedikéig tekinthető meg, kivételt csak a Székely Vágta időpontja képez, hiszen július 19-én és 20-án az Óriáspincetetőre költöztetik.
szóljon hozzá!