Két keréken Európában – a Balti-tenger partján

Május 16-án indultak, hétfőn pedig augusztus 16-ot írtunk. Ez alatt az idő alatt a két marosvásárhelyi fiatal átkerekezett Magyarországon, Ausztrián, Liechtensteinon, Svájcon, Németországon, majd ismét Ausztria, Szlovákia, Lengyelország, Csehország, megint Németország következett, és vissza Lengyelországba.

A víz még pont jó

Még a csehországi Brünn előtt elérték az 5000 kilométert, jelenleg pedig a Balti-tenger partjának látványát élvezik, a homokos partot, homokdünéket, a „pont jó” vizet, hiszen sem túl hideg, sem túl meleg nem volt, a reggel varázsát, amikor a sátor cipzárját lehúzva a Nap még bágyadt sugarai és a morcos tengerhullámok ébresztették a két vándort. Előtte viszont megfordultak Krakkóban, meglátogatták Auschwitz-Birkenaut, valamint a Schindler-gyárat, ellátogattak a brünni motorsport-pályára és Svejk városába, Ceske Budejovicébe, bekukkantottak a pilzeni sörgyárba és sörmúzeumba (naná, hogy sörkóstolóval egybekötve), Prága, Drezda, Berlin...

A Balti-tenger partján továbbhaladva következnek a balti államok, a volt Szovjetunió talán legeurópaibb, leg-nemoroszosabb országai: Litvánia (Vilnius), Lettország (Riga) és Észtország (Tallinn). Ezek „végeztével” már igencsak benne lesznek az őszben, amikor elérik Finnországot, Norvégiát, Svédországot. De ne szaladjunk annyira előre. A www.ontheroad.blog.hu-n közzétett beszámolójukból ollózgattunk, szlovákiai élményeikből.

Éjszakai szállást is utasítottak vissza

„Útközben meglátogattuk Besztercebányát. Semmi különös, a kommunizmus hangulatát őrzi a város. Mégis különleges hely marad ez számunkra, hiszen itt néztük meg a foci vb döntőjét egy jó hideg sör mellett. Besztercebánya után egy ittas öreg bácsiba ütköztünk, egy kicsi falucskában. Megálltunk ebédelni, ő odajött kérdezősködött, keverve a németet az orosszal, majd továbbállt. Fél óra múlva visszajött, egy fokkal józanabb volt és már a nyelveket sem keverte, tisztábban beszélte a németet. Elmondta, azért jött vissza, hogy meghívjon egy kávéra és hogy szívesen vendégül látna éjszakára is. Nem fogadtuk el a meghívást, hiszen még csak délután három óra volt és még sokat kellett tekerni aznap. Végül 3 euróval ajándékozott meg bennünket. Rosszul esett neki, hogy nem fogadtuk el a meghívást és utólag mi is bántuk egy kicsit. Ez volt a második alkalom, hogy visszautasítottunk valakit. (…)

Krakkó – még egy város, amely a világörökség része. A Visztula folyó partján fekszik és talán Lengyelországban a legszebb a vár. Itt található a királyi kastély, a templom és hát a kilátás a várból az valami káprázatos. 39 fok melegben látogattuk a várost. A várral kezdtük, majd mentünk az óváros többi pontját is bejárni. Ekkor történt az, aminek jobban örültünk, mint Krakkó összes épületének. Bizonyos pontokban a tűzoltók a vizet szórták, és mi rátaláltunk az egyik ilyen pontra. Hej, az az öröm.”