Mint arról múlt héten beszámoltunk, a Góbé termékcsalád támogatását élvező utazó számára nem kis nehézséget okozott a vízumok beszerzése, ám mostanra kialakult további útvonala: hétfőn Iránból Tadzsikisztán fővárosába, Dushanbéba repül, ahonnan már bringával folytatja útját Kína felé, átszelve a kirgiz hegyeket és a Pamír-hegység vidékét. Tibetben megpróbál vízumot hosszabbíttatni, s ha ez sikerül, Laosz felé karikázna tovább. „Ha arra nem mehetek a vízum, gyengeség vagy az időjárás miatt, akkor Nepál felé indulok” – ismertette terveit Kobra. „Régi álmom éled most újra: nagyon várom, hogy Tibetben, négyezer méter magas fennsíkokon biciklizzek” – írta az utazó. Hozzátette, a régióba való bejutáshoz a tájékoztatók szerint rengeteg különleges engedély kell, de egyes utazók azt mondták, pár hónapja eltörölték ezeket.

Kijelentette továbbá, amint Tadzsikisztánba ér, rögtön megiszik egy sört. „Iránban nincs alkohol, a fejkendő minden nőnek kötelező, férfiaknak pedig a hosszú nadrág. Börtönnel büntetik az azonos neműek közötti és házasságon kívüli nemi aktust, ez a turistákra is érvényes. Nem tudom, hogy érik tetten őket, de ez a törvény” – számolt be az ottani szabályrendszer különlegességeiről.

Iránban naponta ötször imádkoznak az emberek, a földre borulva. „Hangszórókból megy az ima, de a tévében is ehhez igazítják a programot. Ilyenkor a műsorok megszűnnek, majd visszaszámolás után kezdődik a papi beszéd, éneklés, miközben szentképek váltják egymást a háttérben” – írta Kobra az emberek imádkozási szokásairól.

Kobra szerdán érkezett meg a sivatagos részen elhelyezkedő Jezd városába, ahol az iszlám vallás térhódítása ellenére máig megtalálhatók a tűzimádók ősrégi templomai. „Jezd régi városrészében vagyok. A sivatagban még nagyobb a meleg, mint eddig, mégis kellemes az utcákon sétálni, a sárból, szénából épített házak között” – írta az utazó. Ám hozzátette: „amint kiértem az új városrészbe, sokkolt a civilizáció, a forgalom, az ember reflexszerű, monoton élete. Érdekes, hogy több ezer évvel ezelőtt az emberek figyeltek a kényelemre: földbe ásott, szellőztetett életteret hoztak létre maguknak. Az új városrész ennek ellenkezője. Nagy az ellentét, könnyű észrevenni. Náluk is tapasztalható, hogy egyre kevesebb a kézműves, a művész, a szépteremtő, s egyre több az iparban dolgozó, forgalmat, gazdaságot előremozdító, akárcsak nálunk.”

Mint elmondta, többször keveredett érdekes beszélgetésbe helyiekkel, annak ellenére, hogy többségük „allergiás az angol beszédre, s elvárják, hogy mindenki értse, olvassa nyelvüket”. Teheránban megfigyelte a nyugatiakkal, főként az amerikaiakkal szemben tanúsított ellenszenvet: „az emberek ilyenkor udvariatlanok: mutogatnak az üzletekben, elődbe állnak a sorban, s a kiszolgáló sem segítőkész. Az út menti kis településeken azért segítőkészebbek az emberek” – mesélte.

Beszámolóiból azonban kiderült, az iráni igencsak önérzetes nép. „Kedvesek, de azért könnyen megsértődnek. Erősen végigmérnek a színes ruháimban. Sokat beszélnek a demokráciáról, de ez csak az utakon tombol. Gyakran emlegetik több ezer éves hagyományaikat – ez is rendben lenne, ha nem úgy festene, mintha kapcsolat lenne a perzsa kultúra és a mai udvariatlan vezetés között. Folyton a történelmet, vallást emlegetik, de csak kisebbségi komplexusaikat takargatják vele” – vélte a székely bringás. Ennek ellenére kitűnően érezte magát Iránban, egzotikus ételeket fogyasztott igen olcsón. Teheránban, a szállásukhoz közeli étkezdében általában ugyanazt a menüt rendelte: rizses húsgombóclevest és egy ash nevű főzelékfélét, amely padlizsánból, lencséből és sárgabarackból készült, tetején pirított hagymával.

A legnagyobb kellemetlenséget jelenleg fekvőbiciklijének első kereke okozza; ezt legközelebb Tadzsikisztánban orvosolhatja a bringás: „egy kerékgumi tíz-tizenötezer kilométert is kibírhat. Erre számítottam ezen az úton is, de mivel még nem volt kis kerekű biciklim, nem gondoltam bele, hogy az első kereke a hátsónál kétszer-háromszor többet fordul, s ilyen ütemben is kopik. Itt ebben a méretben csak kínai gyártmányú, gyenge minőségű kerékgumit kapni, amely nem bírja meg a szükséges nyomást. Ezt a problémát a KeroBike cég segít megoldani, amelynek dolgozói postán küldenek nekem pótgumit Dushanbéba. Remélem, a vámnál nem tartják vissza sokáig, és hogy a megadott címre is hamarabb odaérek, hogy nehogy visszaküldjék” – fejtette ki legújabb problémáit, aggályait, pozitív élményeit Kobra.

Az udvarhelyi bringás utazásáról hamarosan ismét tudósítunk.