
A Csíki Jazz Fesztivál szervezésében először lép fel Romániában Bényei Tamás és a Gramophonia Hot Jazz Orchestra. A zenekar a három stációs erdélyi turnéra a 17 tagú Csíki Kamarazenekarral egészül ki.
2016. július 18., 12:392016. július 18., 12:39
2016. július 18., 20:202016. július 18., 20:20
„Sokan kérdezték már tőlem, hogy ha már ilyen nagy a csíkszeredai dzsesszfesztivál és sok híresség lépett fel már Magyarországról, akkor miért nem jön a Hot Jazz Band. Azért nem hívtam eddig, mert ők minden évben voltak Erdélyben több alkalommal. A mi fesztiválunk arról szól, hogy valami újat mutassunk az embereknek, valami olyant, amit még eddig nem láthattak. És ezért nem volt kihívás elhívni őket. Viszont tavaly a fesztiválon egyik éjszaka mondta Korb Attila zenész barátunk, hogy van egy új projektje a Hot Jazz Bandnek, a Bényei Tamás és a Gramophonia Hot Jazz Orchestra. A Hot Jazz Band tagjai is benne vannak és rajtuk kívül még más zenészek. Egy teljesen új repertoárral létrehoztak egy új zenekart, ezt mutatjuk most be három helyen: Marosvásárhelyen július 22-én a Kultúrpalotában lépnek fel, 23-án Sepsiszentgyörgyön a múzeumkertben, 24-én pedig a csíkszeredai Mikó-vár udvarán. Ez a dzsesszfesztiválnak egy promó turnéja, ezzel az a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a csíki dzsesszfesztiválra” – osztotta meg velünk Szilágyi Nóra, a Csíki Jazz főszervezője. Jegyek mindhárom városban a koncertek helyszínén kaphatók.
A zenekar tagjai: Bényei Tamás – trombita, bendzsó, ének (zenekarvezető, producer), Korb Attila/Szalóky Béla – trombita, Bera Zsolt – harsona, Fodor László – klarinét, altszaxofon, Dennert Árpád – klarinét, altszaxofon, Mátrai Zoltán/Zana Zoltán – klarinét, tenorszaxofon, Nagy Iván/Korb Attila – zongora, Szabó Lóránt – gitár, bendzsó, Bényei Tibor – szuzafon, Juhász Zoltán – bőgő,
Galbács István – dob.
Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.
Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.
A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.
A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.
Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.
Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.
Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.
Közúti baleset történt szerdán Tusnádfürdőn, ahol egy személygépkocsi megrongált egy gázvezetéket.
szóljon hozzá!