Fesztiválelőzetes-turné a Csíki Jazztől

A Csíki Jazz Fesztivál szervezésében először lép fel Romániában Bényei Tamás és a Gramophonia Hot Jazz Orchestra. A zenekar a három stációs erdélyi turnéra a 17 tagú Csíki Kamarazenekarral egészül ki.

Péter Beáta

2016. július 18., 12:392016. július 18., 12:39

2016. július 18., 20:202016. július 18., 20:20

„Sokan kérdezték már tőlem, hogy ha már ilyen nagy a csíkszeredai dzsesszfesztivál és sok híresség lépett fel már Magyarországról, akkor miért nem jön a Hot Jazz Band. Azért nem hívtam eddig, mert ők minden évben voltak Erdélyben több alkalommal. A mi fesztiválunk arról szól, hogy valami újat mutassunk az embereknek, valami olyant, amit még eddig nem láthattak. És ezért nem volt kihívás elhívni őket. Viszont tavaly a fesztiválon egyik éjszaka mondta Korb Attila zenész barátunk, hogy van egy új projektje a Hot Jazz Bandnek, a Bényei Tamás és a Gramophonia Hot Jazz Orchestra. A Hot Jazz Band tagjai is benne vannak és rajtuk kívül még más zenészek. Egy teljesen új repertoárral létrehoztak egy új zenekart, ezt mutatjuk most be három helyen: Marosvásárhelyen július 22-én a Kultúrpalotában lépnek fel, 23-án Sepsiszentgyörgyön a múzeumkertben, 24-én pedig a csíkszeredai Mikó-vár udvarán. Ez a dzsesszfesztiválnak egy promó turnéja, ezzel az a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a csíki dzsesszfesztiválra” – osztotta meg velünk Szilágyi Nóra, a Csíki Jazz főszervezője. Jegyek mindhárom városban a koncertek helyszínén kaphatók.

A zenekar tagjai: Bényei Tamás – trombita, bendzsó, ének (zenekarvezető, producer), Korb Attila/Szalóky Béla – trombita, Bera Zsolt – harsona, Fodor László – klarinét, altszaxofon, Dennert Árpád – klarinét, altszaxofon, Mátrai Zoltán/Zana Zoltán – klarinét, tenorszaxofon, Nagy Iván/Korb Attila – zongora, Szabó Lóránt – gitár, bendzsó, Bényei Tibor – szuzafon, Juhász Zoltán – bőgő,
Galbács István – dob.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az 1956-os forradalom egyik túlélőjével találkozhatnak a csíkszeredaiak

A 94 éves Szilágyi Árpád, az 1956-os forradalom túlélője mesél a múltról Csíkszeredában, november 9-én, hétfőn.

Az 1956-os forradalom egyik túlélőjével találkozhatnak a csíkszeredaiak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon

Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon
2026. november 07., szombat

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész

Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész
2026. november 06., péntek

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek

Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek
2026. november 05., csütörtök

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval

Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában
2026. november 04., szerda

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély

Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély
2026. november 04., szerda

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában

Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában
Hirdetés