
Fotó: Veres Nándor
A magyarországi Egyesület a remény kis emberei közösségért jótékonysági szervezet idén harmadszorra viszi színpadra az István, a király rockoperát 200 mélyszegénységből érkező fiatal közreműködésével. A harmadik előadás időpontja augusztus 20., helyszíne a csíkszeredai Szabadság tér.
2016. június 21., 10:292016. június 21., 10:29
„Az egyesület azért jött létre, hogy hangsúlyozza a Kárpát-medencei árva és nehéz sorsú gyerekek szerepét és fontosságát, illetve támogassa őket, mind anyagilag, mind lelki téren, különböző programokkal, élményszerzési lehetőségek megteremtésével. Ezt támasztja alá a kultikus darab színpadra vitele is, immáron harmadik alkalommal, anyaországi és határon túlról – Kárpátaljáról, Erdélyből, a Gyimesekből, Moldvából, a Vajdaságból – érkező fiatalok és önkéntesek szereplésével” – áll a közleményben.
Az első előadásra 2014 augusztusában Budapesten került sor, ingyenes belépéssel, de adományozási lehetőséggel, melyből a fellépők részesültek. A cél elvinni a produkciót minél több határon túli magyar településre, így 2015-ben a délvidéki Csantavéren láthatta a közönség. A szervezők a rockopera alatt gyűjtést szerveztek, aminek eredményeképpen a zentai magyar kórház újszülöttosztályának adományoztak egy 10 ezer eurós reanimációs készüléket. Az idei helyszín tehát Székelyföld, az esemény fővédnöke Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke lesz. A szereplők között a Hargita megyei 2-es és 3-as számú gyermekelhelyező központ fiataljai is helyet kapnak. A pénzadományokat a csíkszentsimoni gyermekotthon felújítására fordítják a szervezők.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.
Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.
A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.
Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.
Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.
Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.
Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.
szóljon hozzá!