A lovakról és a lovaglásról is tanulhattak

•  Fotó: Kömény Kamilla

Fotó: Kömény Kamilla

Nemcsak a lovaglást próbálhatták ki, hanem a lovakkal való bánásról és a lovas életmódról is tanulhattak azok, akik ellátogattak a kotormányi Kavalliera lovas klub nyílt napjára szombaton.

Szabó Kamilla-Mária

2013. október 27., 15:442013. október 27., 15:44

2013. október 27., 15:502013. október 27., 15:50

 

Nyílt napot tartottak a kotormányi Kavalliera lovas klubban szombaton. A Ferencz Katalin által vezetett lovardához szép számban ellátogattak a környékbeli családok, hogy jobban megismerjék a lovas életet és a lovakat. A kialakított pálya melletti szalmabálákon sűrűn ültek egymás mellett a lovakat szerető fiatalok, valamint a lovakkal most ismerkedő gyermekek szüleikkel, nagyszüleikkel.

A több mint húsz éve lovakkal foglalkozó Ferencz Katalin kifejtette, a nyílt napot azzal a szándékkal szervezte, hogy az emberek betekintést nyerjenek a lovassportba, a lovaglás mikéntjébe. „Nem tudom, hogy mindenki tisztában van-e azzal, hogy a lótrágya szaga nem egyenlő a ló szagával. Én a ló szagát éreztem meg először, abba szerettem bele, és azóta is csak azt akarom érezni” – mesélte mosolyogva a lovas. Hozzátette, reméli ezen a napon is lesznek olyanok, akik hasonlóan éreznek, mint valamikor ő.

Lovas iskola és napközi

A lovasiskolaként működő klub hétéves kortól vállal gyereklovagoltatást, a vakációs időszakokban pedig lovas napköziként működik. Abban az időszakban reggeltől délutánig lehet foglalkozásokon részt venni, megtanulva a lovaglás mellett többek között a lovak ápolását, a sörényfonást és az etetést is. Mindezt azért oktatják, mert a lovas ember nem elégszik meg azzal, hogy csak felül a ló hátára és ott jól érzi magát – véli Katalin. Kiemelte, a lovaglás nemcsak szabadságérzetet ad az embernek, és nemcsak a kikapcsolódásra jó, hanem fizikálisan és mentálisan is erősít.

 

 76 éves díjugrató a nyeregben

Lovas múltjáról mesélt a 76 éves csíkszentmártoni Molnár Gyula bácsi, aki 1957. július 25-én országos bajnokságot nyert. A valamikori díjugrató tavaly látogatta meg először a lovardát, akkor Nóni hátán vágtázott, most pedig a lovarda legidősebb lovára, Derbire segítették fel. Annak teljesítményével viszont nem volt megelégedve, jobban tetszett neki a gyorsabb, fiatalabb ló.

A nap folyamán az érdeklődők feltehették kérdéseiket Katalinnak, kipróbálhatták a lovaglást, lovas bemutatót nézhettek és vetélkedőre is benevezhettek. A jelenlévők négyes csapatokba szerveződtek a versenyhez: tapasztalt lovas, lovardában tanuló fiatal, aki sosem lovagolt és aki már próbálta a lovaglást. Az ő feladatuk a ló felnyergelése után a pályán való végighaladás, majd a lenyergelés volt. Mivel nem az időt mérték, hanem az elvégzett feladatok minőségét, így a résztvevők nemcsak megtapasztalták a lovaglás örömét, hanem a lovak felnyergelését is megtanulták. Közben a kisebbek kígyózó sorban várták, hogy sorra kerülhessenek és megülhessék a felnyergelt pónit. A szülők pedig örömmel nézték a felszabadult, mosolygó gyermekeiket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei