Fotó: Kedves zenekar
Lement a Nap – ezzel a címmel jelent meg a Kedves zenekar videóklipje, amellyel karácsony előtt örvendeztették meg a népzene, néptánc kedvelőit.
2019. december 24., 12:352019. december 24., 12:35
2019. december 24., 13:072019. december 24., 13:07
Egy mérai csűrben forgatták a Kedves zenekar klipjét, amelyben egy kalotaszegi népzenét szólaltatnak meg. A kesergőből aztán igazi csűrdöngölő kerekedik, a táncba vitt leány mosolya helyreállítja a világ rendjét.
Viszonylag kevés tájegység zenéjét tudnánk öten muzsikálni, főleg vonós hangszereken. Nem átlagos zenekari felállítással játsszuk. Volt már példa a gyűjtések során, hogy csellót is, bőgőt is használtak a muzsikában, de ezt nem lehet átlagosnak venni. A forgatásnál is igyekeztünk odafigyelni, hogy a zenéhez hű helyszínhez forgassuk, így Mérában, Kalotaszeg egyik falucskájában történt. Onnan is származik pár híres adatközlő muzsikus, Fodor Sándor Neti vagy Tóni Rudi brácsás” – mondta el a Ligetnek a forgatással kapcsolatban Román Hunor, a zenekar prímása.

Hegedülni szeretett volna megtanulni, de első vizsgája sikertelen volt. Igaz, akkor még csak alig tizenhárom éves lehetett. Aztán egy szerencsés véletlen folytán végül nemcsak hogy megtanult hegedülni, de életében azóta is jelen van a népzene, a népi muzsika. A csíkszentdomokosi Román Hunorral, a Kedves zenekar prímásával beszélgettem.
A felvételt a Picture Lock stábja készítette, rendezője Simó Ibolya, operatőr László Barna. „A muzsika kiválasztása úgy történt, hogy a készülő lemezünkről elküldtünk a rendező lánynak mindenféle zenét, és ez volt az, ami megihlette. Zeneileg kellett egyszerűsítsünk, mert a kilenc és fél perces felvételből hoztuk ezt össze. A rendező volt az, aki dramaturgiailag felépítette, a történet az övé” – magyarázta Román Hunor.

Télen is sok csodával vár Hargita megye gyönyörű tájaival, látnivalóival, ez az a hely, ahol az is előfordulhat, hogy tűzruhás lány korcsolyázik egy krátertó befagyott területén.
Szereplők: Ritziu Ilka-Krisztina, Bálint Endre, Román Hunor. A videóklipben a kolozsvári Ördögtérgye néptáncegyüttes táncosai láthatók: Balogh Szabolcs, Dobai Balázs, Dobai Katalin, Fülöp Zoltán József, Györgyice Adriana Lívia, Harkó Csanád, Kacsó Hanga Borbála, Kis-Lukács Bernadett, Makai-Dimény Viola, Szőke Kálmán, Stefán Bencze György, Tamás Szilárd, Tarcsafalvi Renáta Izabella, Vargha Fruzsina. Továbbá: Görbe Gyopár és Mezei László. Háttérszervezet: Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete.
A Kedves zenekar tagjai: Szabó Lóránd Győző (hegedű), Román Hunor (hegedű, ének), Kedves Botond (brácsa), Bálint Zsombor (harmonika), Kelemen-Molnár János (cselló), Biró Imre (nagybőgő).
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.
A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.
szóljon hozzá!