
A Magyar Filmnapok plakátja
Fotó: Művész Mozi
Az elmúlt három év legsikeresebb magyar rendezésű filmjei kerülnek vetítésre január 18. és 25. között a sepsiszentgyörgyi Művész Moziban. A Magyar Filmnapok alkalmával többek között tavaly megjelent Elfogy a levegő, valamint a Hatalom című filmeket, de a korábban debütáló Toxikomát és A játszmát is megtekinthetik az érdeklődők.
2024. január 16., 08:272024. január 16., 08:27
Hét napon keresztül vetítenek filmeket a sepsiszentgyörgyi moziban a Magyar Filmnapok alkalmából.
Az első, Blokád című film az 1990-es budapesti taxisblokád négy napját mutatja be, a kor valóságos szereplőit felsorakoztatva, a politikai krimik valódi izgalmával.
akinek beszélgetőtársa Lázár-Prezsmer Endre művelődésszervező, a Sepsiszentgyörgyi Művész Mozi programfelelőse lesz.

Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is vetítik a budapesti taxisblokád négy napját feldolgozó magyar filmet, a Blokádot. A filmvetítés után Köbli Norbert forgatókönyvíróval is találkozhatnak az érdeklődők.
A Játszma című 2022-es, fordulatokkal tarkított filmdráma főszereplője egy állambiztonsági tiszt, aki párharcba keveredik egy múltból felbukkanó kémmel. Ugyancsak drámában dolgozza fel egy irodalmi tanár és egy diák édesapjának konfliktusát Moldovai Katalin az Elfogy a levegő című filmjében, amely az oktatási helyzetre reagál és feltárja a szülő, a diák, és a pedagógus kapcsolatrendszerét, szereplőinek nézőpontjait. Ezzel szemben a 2023-ban debütáló Cicaverzum könnyedebb hangvételű, romantikus vígjátékban a harmincéves Fáni és egy rejtélyes fekete macska különleges történetébe csöppenhetnek bele a nézők.
A Hatalom nevű 2023-as szlovák-magyar filmben, amelyet Prikler Mátyás rendezett, egy nyomozásban vehetnek részt a nézők, amelyben egy miniszter, ügyvéd, de még egy újságíró és rendőr is részt vesz. Ezeken túl Reisz Gábor is újból elragadtatja a közönségét, a szintén tavalyi Magyarázat mindenre című nagyjátékfilmben társadalmi feszültségek bontakoznak ki, amelyeket egy 18 éves fiú botrányos értettségi vizsgájának történetébe csomagol. A Hadik András és csapatának megpróbáltatásait feldolgozó Hadik című filmdrámát a történelem iránt érdeklődők figyelmébe ajánlják.

A Kincsem óta a legnagyobb költségvetésű magyar film, ami azzal a nem titkolt szándékkal készült, hogy híres magyar történelmi személyiség hőstetteit ismertesse meg a széles közönséggel a hollywoodi kosztümös akció-kalandfilmek mintájára.
A Magasságok és mélységek, 2022-ben megjelent életrajzi és filmdrámát vetítik. A Csoma Sándor által rendezett mű Erőss Zsolt hegymászó eltűnését tárja a nézők elé és a családja, felesége történetét, aki elsőként jelentette be, hogy felesleges az újabb mentőexpedíciók szervezése. A 2021-es Toxikoma szereplői, Szabó Győző és Csernus doktor kapcsolata, viaskodása már sokaknak ismerős lehet, akik viszont még nem ismerik a drogfüggő felemelkedésének és zuhanásának epizódjait, a Sepsiszentgyörgyön rendezett eseménysorozaton megismerhetik a történetet.

A gyászfeldolgozás folyamatán visz végig a néhai Hópárduc, Erőss Zsolt feleségéről szóló film. Csoma Sándor alkotása empátiával, de ugyanakkor nyers kendőzetlenséggel mutatja be Sterczer Hilda azon életszakaszát, amikor élete párja a hegyen maradt.

Nem tud a magyar Trainspotting lenni a Szabó Győző önéletrajzi könyve alapján készült, Magyarországon nyáron bemutatott, és rendkívül nagy népszerűségnek (150 ezres nézőszámnak) örvendő Toxikoma, de azért becsülettel próbálkozik.
A gyerekek számára is kínálnak meglepetést az idei Magyar Filmnapok alkalmával, a Bogyó és Babóca ötödik részére január 20-án, szombaton várják a kicsiket.
A kommunista Romániában számos könyv tiltólistára került, más köteteket pedig cenzúrázva adtak ki. A könyvtárakban ugyanakkor értékes magyar irodalom is várta az olvasókat. Török Edit könyvtáros idézte fel az akkori éveket.
Idézd fel a nagymama konyhájának hangulatát ezzel a pihe-puha, lédús eperszemekkel teli kevert tésztával, ami percek alatt elkészül, és még gyorsabban elfogy.
Ha a harmadik évad nyitánya lett volna a Sárkányok háza második évadának záróepizódja, akkor a hétfői, második rész lett volna a tökéletes évadkezdése a harmadik szezonnak. Spoileres kibeszélő.
Sokak bakancslistáján rajta van, hogy végigjárják az El Caminót. De mire is kell figyelni az út során? És az út előtt? Benedek Enikő a múlt évben szerzett életre szóló élményeket az út bejárása során, őt kértük meg, hogy ossza meg tapasztalatait.
A csángók apostola – így emlegetik. Százhuszonöt éve született Várdotfalván Domokos Pál Péter Széchenyi-díjas tanár, néprajzkutató, történész. Az évforduló apropóján lányával, Domokos Máriával beszélgettünk.
Büszkék gazdag szellemi örökségükre, jeles személyiségeikre, történelmi múltjukra, és szívesen meg is mutatják, mesélnek ezekről az idelátogatóknak. A felvidéki városban, a magyar-szlovák határ menti Észak-Komáromban jártunk.
Új lehetőségeket remélnek az erdélyi magyar színházak attól, hogy csatlakozhattak a Magyar Színházi Társasághoz. A tagságtól szorosabb szakmai kapcsolatokat, koprodukciókat és nagyobb mobilitást várnak a társulatok.
Kívül aranybarna és ropogós, belül pedig puha a klasszikus magyar házi konyha egyik legegyszerűbben elkészíthető fogása. A fokhagymás tejföllel kínált tócsni különösen népszerű, hiszen az ízek tökéletes harmóniát alkotnak.
Erősen, üresjáratok nélkül indult a Trónok harca első előzménysorozatának, a 2022-ben indult Sárkányok házának legújabb, harmadik évada. Spoileres epizód-áttekintő.
A zene, a vers szeretete hozta őket össze, s noha volt idő, hogy nem zenéltek együtt, évek múltán is elő tudtak húzni egy-egy dalt a „bőröndből”. A Bőröndös zenekar tagjaival, Bíró Hunorral, Székely Norberttel és Moldován Balázzsal beszélgettünk.
szóljon hozzá!