Hirdetés
Hirdetés

El kellene menni Ithakába, avagy amikor a költő basszusgitárt ragad

Muszka Sándor a stúdióban •  Fotó: Forrás: Ithaka zenekar

Muszka Sándor a stúdióban

Fotó: Forrás: Ithaka zenekar

Befejezte az új verseskötetének a megírását, és mivel érezte, hogy kissé el kell távolodnia ettől a fajta munkától, gondolatvilágtól, basszusgitározni kezdett. Majd úgy alakult, hogy a mikrofon elé is ő került, és hát mi sem természetesebb, hogy a dalszövegeket is ő írja. Zenekari életről, az ismeretlen basszusgitárosokról és az új kötetéről is beszélgettünk. Most induló, Szia, hogy vagy? című sorozatunk első részében Muszka Sándornak szegeztük ezt a kérdést.

Péter Beáta

2024. február 21., 17:372024. február 21., 17:37

El kellene menni Ithakába – énekli Muszka Sándor az Ithaka című dalban, amelyet, ha egyszer meghallgatunk, nem tudjuk kiverni a fejünkből a dalszöveget és a bluesos, rockos melódiát. A József Attila-díjas költő, író nemrégiben fejezte be legújabb verseskötetét, s mint mondja, érezte, hogy kicsit el kell távolodnia, mással kell foglalkoznia, olyasmivel, ami nem költészet, nem irodalom. Így Főcze Katival (dobok, háttérvokál) és Pisztoli Ignátz Auréllel (gitár, háttérvokál) közösen zenekart alapított, Ithaka néven.

Idézet
Mivel láttuk, hogy a világnak jelenleg a legnagyobb szüksége egy újabb zenekarra van, megcsináltuk!”

– írják a zenekar Facebook-oldalán. Első dalukkal a tavalyi év második felében rukkoltak elő, ezt követte a Ha megjössz című dal és videoklip, amely néhány hete jelent meg, és folyamatosan dolgoznak új dalokon.

Hirdetés

Videó: Ithaka Zenekar

„Onnan indult az egész, hogy Balázst, a fiamat vittem Szépvízről Csíkszeredába, a Vámszer Géza Művészeti Népiskolába gitárórákra. Mindig kellett várnom, és rengeteg kólát megittam. Gondolkodtam, hogy valami értelmesebbet is csinálhatnék ezidő alatt, és eszembe jutott, hogy én mindig basszusgitáros szerettem volna lenni. Elképzeltem, hogy az milyen jó, hogy megállsz a dobos mellett hátul, nyomod a ritmust, elől pedig a gitáros és az énekes szerepelnek, nyomják.

Idézet
A basszusgitárosok mindig hátul vannak, megállnak a takarásban, nem is tudja senki, hogy hogy hívják őket, ez egy kényelmes pozíció, mindig a gitárost és az énekest ismerik a zenekarokból. Én még a basszusgitárostól messze vagyok, de már játszok a hangszeren”

– mesélte a rá jellemző humorral. Így alakult tehát, hogy ő is beiratkozott a népiskolába, és amíg a fia gitározott az egyik teremben, őt Dósa László zenetanár basszusgitározni tanította egy másikban. „A következő lépés az volt, hogy egy-két dalt próbál az ember eljátszani, és a fiammal itthon nemcsak gyakoroltunk, hanem próbáltunk dalokat eljátszani. Kitaláltuk, hogy kellene egy zenekar. Meglett a zenekar, a végleges felállás a nyár folyamán alakult ki. Felvettük az első dalt, majd a másodikat. Úgy vélem, hogy mindenkinek kell egy hobbi, ami nem a munkája, mert akármennyire szereti a munkáját, tudjuk mindannyian, hogy különösen a férfiembernek, ha nincs hobbija, előbb-utóbb a kocsmában találja magát, mert nincs más elfoglaltsága. Van, aki focizni jár, van, aki kuglizni, pingpongozni. Én zenélek.”

Az Ithaka zenekar tagjai: Főcze Kati, Muszka Sándor, Pisztoli Ignátz Aurél •  Fotó: Forrás: Ithaka zenekar Galéria

Az Ithaka zenekar tagjai: Főcze Kati, Muszka Sándor, Pisztoli Ignátz Aurél

Fotó: Forrás: Ithaka zenekar

A zenekar nevén sokat gondolkodtak, mert újat már nem nagyon lehet kitalálni – mutatott rá. De megtetszett nekik az első daluk címe, Ithaka – az elsüllyedt világ –, így ez lett. A zenekar minden héten pénteken vagy szombaton Sepsiszentgyörgyön próbál, mivel a másik két zenekari tag ott él. Idővel, ha egy koncertre való daluk összegyűl, élőben is megmutatnák ezeket a közönségnek.

S hogy mégsem sikerült teljesen elrugaszkodnia a költészettől, az írástól, mutatja, hogy Sanyi írja a dalszövegeket.

Idézet
Valahogy nem volt kérdés, hogy én írom a dalszövegeket. Amikor elkezdtük, már voltak a fejemben dalok, írtam egy szöveget, valamit rápötyögtem a basszusgitáron, jött a gitárosunk, csinált belőle egy dalt. A dobos eldönti, hogy mennyire legyen gyorsabb, lassabb, ez egy közös munka, mindenki hozzáteszi az övét, és az én kezdetleges valamimből lesz egy dal.

Kati mondta, amikor kérdezték a stúdióban, hogy milyen zenét játszunk, hogy olyant, mint amikor a negyvenesek összeülnek zenélni. Műfajilag inkább a blues-rock felé hajlunk, de van olyan dalunk is, ami inkább punkos” – magyarázta.

Muszka Sanyinak egyébként nem ez az első zenekara, 16 évesen szülővárosában, Kézdivásárhelyen alapított egy punkbandát.

Idézet
Ott is basszusgitáros akartam lenni, de ott is az volt, hogy nem volt, aki énekeljen, így énekes lettem. Itt is az történt.

Mint említettem, csak szerettem volna megállni a dobos mellett és hagyni, hogy más megvalósítsa magát. De meggyőztek, hogy ez így pont jó lesz, hogy én énekelek. Egy hónapig, kettőig tiltakoztam, aztán beleegyeztem. Nehéz, megizzasztanak ezzel, mert basszusgitározni és énekelni is még egy profi zenésznek is feladat. De minél többet gyakorol az ember, annál jobban megy. Van, amikor egyáltalán nem megy, de a fejlődés útja göröngyös. Mindenképp nagyon szeretjük csinálni.”

•  Fotó: Forrás: Ithaka zenekar Galéria

Fotó: Forrás: Ithaka zenekar

A megjelenés előtt álló kötetéről is szót ejtünk, amely a Zuhanás munkacímet viseli, és amely a Térey-ösztöndíj keretében készült. Mint mondta, a 2018-ban megjelent Szégyen, és a 2021-ben kiadott Idegen állat című versesköteteinek anyagához képest a Zuhanásban a téma változott, de a nyelvezet maradt.

Idézet
Úgy gondolom, hogy sikerült elmélyíteni azt a nyelvezetet és azt a világot, amit a Szégyenben és az Idegen állatban hoztam. Mindent kivett belőlem, most azt érzem, sikerült amit elterveztem”

– mondta el zárszóként.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Mindennek mestere: Gazda József

Kilencven évvel ezelőtt, 1936. április 8-án született Gazda József Kézdivásárhelyen. Egyik fontos munkájának a címére utalva: ő, akit ma köszönthetünk, mindennek mestere, legalábbis ami írásbeli kultúránkkal, szellemi életünkkel kapcsolatos.

Mindennek mestere: Gazda József
Mindennek mestere: Gazda József
2026. április 08., szerda

Mindennek mestere: Gazda József

Hirdetés
2026. április 08., szerda

Sertésszűz fokhagymás mártással – videó

A sertésszűz a sertés egyik legértékesebb, legpuhább húsa, amelyhez a fokhagymás mártás kiváló választás. Mivel rendkívül sovány, érdemes gyorsan sütni, hogy megőrizze szaftosságát és omlós állagát.

Sertésszűz fokhagymás mártással – videó
2026. április 07., kedd

Tojásbőség idején: hagyomány, tápérték és konyhai lehetőségek

Húsvét környékén a tojás nemcsak ünnepi szimbólum, hanem gyakorlati kihívás is: mit kezdjünk a felhalmozódó mennyiséggel? A válasz a tojás kulturális jelentésében és sokoldalú felhasználásában rejlik.

Tojásbőség idején: hagyomány, tápérték és konyhai lehetőségek
2026. április 06., hétfő

Ez már feltámadás – Szilágyi Enikő előadóestje

Szilágyi Enikő Jászai Mari-díjas, érdemes művész Ez már feltámadás című előadóestjére és az azt követő beszélgetésre várják az érdeklődőket április 7-én Székelyudvarhelyen és április 8-án Csíkszeredában.

Ez már feltámadás – Szilágyi Enikő előadóestje
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Frissesség és egyensúly – egész napra

A reggelt tejbegrízzel kezdjük, tízóraira avokádós mártogatós kerül az asztalra friss zöldségekkel. Ebédre egy jól fűszerezett, friss zöldségekkel készült tésztasaláta következik, a napot grillezett sajttal és roppanós, sült zöldségekkel zárjuk.

Frissesség és egyensúly – egész napra
Frissesség és egyensúly – egész napra
2026. április 06., hétfő

Frissesség és egyensúly – egész napra

2026. április 05., vasárnap

Húsvét rétegei: rítus, közösség és emlékezet az erdélyi hagyományban

A húsvéti ünnepkör a Székelyföldön nem pusztán vallási esemény, hanem összetett kulturális rendszer. Pozsony Ferenc előadása azt mutatta meg, miként élnek tovább a keresztény liturgia mellett az archaikus, közösségi és termékenységi rítusok is.

Húsvét rétegei: rítus, közösség és emlékezet az erdélyi hagyományban
2026. április 05., vasárnap

A tavasz zöld ereje: a medvehagyma titkai

A medvehagyma nemcsak a tavasz hírnöke, hanem sokoldalú alapanyag és ősi gyógynövény is – gyűjtése azonban odafigyelést igényel, mert könnyen összetéveszthető mérgező növényekkel.

A tavasz zöld ereje: a medvehagyma titkai
A tavasz zöld ereje: a medvehagyma titkai
2026. április 05., vasárnap

A tavasz zöld ereje: a medvehagyma titkai

Hirdetés
2026. április 04., szombat

Húsvéti dekorációk: egyszerű, kreatív megoldások

A húsvéti készülődés az ünnep fontos része, de nem kell napokig készülni ahhoz, hogy otthonunkat ünnepi díszbe öltöztessük. Néhány egyszerű és kreatív dekorációval rövid idő alatt becsempészhetjük a tavaszi, húsvéti hangulatot.

Húsvéti dekorációk: egyszerű, kreatív megoldások
2026. április 04., szombat

„Nyuszis” szendvics – videó

Az ünnepi asztalra egy játékos kis előétel lehet ez az egyszerű szendvics.

„Nyuszis” szendvics – videó
„Nyuszis” szendvics – videó
2026. április 04., szombat

„Nyuszis” szendvics – videó

2026. április 03., péntek

Péter Beáta: Név nélküli tag

Kedves csoporttagok! Érdeklődni szeretnék, hogy hol lehet kapni savanyú káposztát? – ezt az ártatlannak tűnő kérdést tette fel a Név nélküli tag „nevű” egyén az egyik közösségi oldal valamely csoportjában.

Péter Beáta: Név nélküli tag
Péter Beáta: Név nélküli tag
2026. április 03., péntek

Péter Beáta: Név nélküli tag

Hirdetés