Hirdetés
Hirdetés

DJ Pici: együtt lüktetni a közönséggel

Pici senkit sem hagy magára a táncparketten •  Fotó: Serar Szabolcs

Pici senkit sem hagy magára a táncparketten

Fotó: Serar Szabolcs

Bulikon a legújabb zenékből játszik, ráadásul folyamatosan beszél a közönséghez, igyekszik bevonni mindenkit, hogy közös legyen az élmény, sohasem látszik rajta, ha rossz kedvű és mindig tele van energiával – ez mind elmondható a kolozsvári Varga Árpádról, azaz DJ Piciről, akivel az elmúlt időszakok nehézségeiről és jövőbeli terveiről is beszélgettünk.

Fülöp-Székely Botond

2022. december 29., 18:232022. december 29., 18:23

2022. december 29., 18:292022. december 29., 18:29

Szülinapi és házibulikon, valamint kisebb magánrendezvényeken kezdődött el Varga Árpád, azaz Pici zenei karrierje, aki először középiskolás korában szórakoztatta osztálytársaiból álló közönségét.

Hirdetés

Elmondása alapján azonban ezt követően is küzdenie kellet, amíg sikerült szintet lépni, hogy

a kolozsvári bárok, illetve a környékbeli falunapok után végre komolyabb klubokban és hazai és külföldi fesztiválokon is szívesen fogadják.

Megélhetésének biztosításában ugyanakkor az is nagy szerepet játszott, hogy időközben megalapította a Pikowatt fény- és hangtechnikai vállalkozását. Mindez persze jóval több, mint tíz év munkája.

Szereti megszólítani a közönséget •  Fotó: Serar Szabolcs Galéria

Szereti megszólítani a közönséget

Fotó: Serar Szabolcs

Közös élmény

Pici számára egy életformát jelent a közönség szórakoztatása – szögezi le már az első percekben –, hiszen együtt kell lüktessen a bulizókkal.

Idézet
Sohasem szabad lássák rajtam, hogy például rossz kedvem van. Bármi történjék, én tisztában vagyok vele, hogy félre kell tegyek mindent, hiszen a tömeg azért jött a bulira, hogy jól érezze magát. Ilyenkor megpróbálok kizárni minden gondot, és ha baj van, akkor is arra törekszem, hogy a lehető legjobb formámat nyújtsam számukra. Ez egyébként sokszor nem egyszerű

– osztotta meg.

Mozgékony és energikus kell legyen egy DJ •  Fotó: Jakab Lóránd Galéria

Mozgékony és energikus kell legyen egy DJ

Fotó: Jakab Lóránd

Személyes tapasztalatból tudjuk, hogy Pici folyamatosan kommunikál a közönségével, igyekszik mindenkit megszólítani – ha ismeri, akár név szerint is –, koccint azzal, aki közelebb jön, senkit nem maradhat magára a táncparketten, hiszen véleménye szerint

közös élmény kell legyen a buli.

Talán éppen ebben rejlik a népszerűségének az egyik titka. „Nagyon sok DJ van, aki kiválóan keveri a zenéket, de még csak nem is gesztikulál közben. Sokuknál érződik egy fajta arrogancia, így pedig kevésbé lehet átélni a zenéjüket. Na én nem ez vagyok.

Idézet
Én mozgékony vagyok, szeretem a közönséget is megmozgatni, szeretek beszélgetni a közönséggel. Szerintem nagyon fontos az interakció. Voltam sokszor a közöségben is, így tudom, hogy milyen, ha valaki nem így próbál jó hangulatot teremteni

– meséli Pici.

Sohasem lehet rossz kedve a színpadon •  Fotó: Jakab Lóránd Galéria

Sohasem lehet rossz kedve a színpadon

Fotó: Jakab Lóránd

A DJ szerint az is elengedhetetlen a munkája során, hogy mindig tisztában legyen a legújabb trendekkel – akár a közösségi média szintjén is –, zenékkel, továbbá a helyi környezetre jellemző tényezőkkel. Ez rengeteg felkészülést jelent, ami ki is tölti a két fellépés közötti időszakot.

Idézet
Eleve nem egyszerű, hogy folyamatosan nappal alszok, és éjjel vagyok aktív, még a felkészülésre is időt kell szánni. Természetesen a legújabb zenék beszerzésével kevesebb gondom van, hiszen a legtöbb együttest személyesen is ismerem a fesztiválok révén

– fogalmazott.

Piciről ugyanakkor érdemes tudni, hogy nem csak a színpadon, hanem a közösségi médiában is megszólítja közönségét, folyamatosan megosztja élményeit, még a magánéletébe is betekintést enged – mindezt pedig szívesen fogadják a rajongók. Egyébként sok üzenetet is szokott kapni, amelyekre rendszerint igyekszik válaszolgatni. Bár komoly marketingstáb dolgozik a háttérben,

a DJ nem engedte ki a kezéből a személyes kapcsolattartást, amit kimondottan lényegesnek tart.

Közvetlensége lehet a siker titka •  Fotó: Jakab Lóránd Galéria

Közvetlensége lehet a siker titka

Fotó: Jakab Lóránd

Nem volt egyszerű

Arról is kérdeztük az előadót, hogy mennyire viselte meg a járványidőszak: mint mondta, az első évben elviselhetetlen volt a tehetetlenség, aztán az óvintézkedések csökkentésével az ő helyzete is javult. Tavaly például korlátozásokkal ugyan, de már zenélhetett, kisebb összejöveteleken, bulikon vagy éppen esküvőkön.

Az óvintézkedések beszüntetését követően azonban mintha kiszabadultak volna az emberek, mindenki igyekezett bepótolni az elmaradt szórakozást.

Ennek a mostani, háború miatti gazdasági válság szabott némileg gátat, hiszen kevesebb pénzük maradt kikapcsolódásra az embereknek. Pici viszont nem panaszkodik, hiszen

a körülményekhez képest még most is bőven van közönsége, amit napról napra igyekszik bővíteni.

Nagy hangsúlyt kap az előadás •  Fotó: Jakab Lóránd Galéria

Nagy hangsúlyt kap az előadás

Fotó: Jakab Lóránd

Turné, személyes találkozások

„Szerencsére annyi meghívást kaptam különböző rendezvényekre, hogy már most elmondhatom, hogy nyáron nem lesz egy szabad szombatom sem.

Idézet
Persze az elmúlt évek tapasztalatából tudom, hogy a február például holtszezonnak számít. Erre viszont én egy lehetőségként gondolok, így nem fogok hátradőlni. Ekkor van időm eljutni olyan kisebb-nagyobb településekre, ahol máskor nem lehetek jelen

– magyarázta a DJ. Éppen ezért is találta ki néhány éve a Pici Bolondériája névre keresztelt turnét, ami korábban ugyan nagy népszerűségnek örvendett, ám sajnos a járvány miatti korlátozások okán félbe kellett szakítsa.

Pici: közös élmény kell legyen a buli •  Fotó: Jakab Lóránd Galéria

Pici: közös élmény kell legyen a buli

Fotó: Jakab Lóránd

Terveiről ugyanakkor nem mondott le,

már készülnek is az új molinók a turnébuszra, amellyel útnak indulhat az Erdély más-más pontjain lévő fellépéseire.

„Valószínűleg nem sokat alszom majd február folyamán sem, és ha mégis, azt jó eséllyel csak a turnébuszban vagy szállodákban teszem meg. Fárasztó lesz, de úgy érzem, hogy megéri, hiszen nekem is élményt jelentenek a bulik és az, hogy élőben találkozhatok a közönségemmel” – zárta beszélgetésünket Pici.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Amikor a harangok az új évet hirdették – Márika néni 90 éve

Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.

Amikor a harangok az új évet hirdették – Márika néni 90 éve
Hirdetés
2025. szeptember 29., hétfő

Vargabéles

A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!

Vargabéles
Vargabéles
2025. szeptember 29., hétfő

Vargabéles

2025. szeptember 28., vasárnap

Befőzés

Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.

Befőzés
Befőzés
2025. szeptember 28., vasárnap

Befőzés

2025. szeptember 27., szombat

Uborkás limonádé – videó

Íme az egészséges csodaital receptje.

Uborkás limonádé – videó
Uborkás limonádé – videó
2025. szeptember 27., szombat

Uborkás limonádé – videó

Hirdetés
2025. szeptember 26., péntek

Az érzelem kontúrjának hiánya – Siklódy Fruzsina grafikái a hiányról, a térről és az érzékenységről

Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.

Az érzelem kontúrjának hiánya – Siklódy Fruzsina grafikái a hiányról, a térről és az érzékenységről
2025. szeptember 26., péntek

Gesztenyés-krémsajtos sütemény

Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.

Gesztenyés-krémsajtos sütemény
Gesztenyés-krémsajtos sütemény
2025. szeptember 26., péntek

Gesztenyés-krémsajtos sütemény

2025. szeptember 25., csütörtök

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya

A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya
Az ősz egyik főszereplője: a galagonya
2025. szeptember 25., csütörtök

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya

Hirdetés
2025. szeptember 24., szerda

Vajbabos sertésragu – videó

A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.

Vajbabos sertésragu – videó
Vajbabos sertésragu – videó
2025. szeptember 24., szerda

Vajbabos sertésragu – videó

2025. szeptember 23., kedd

A lélekért, közérthetően – közeleg a Pszichószereda

A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.

A lélekért, közérthetően – közeleg a Pszichószereda
2025. szeptember 23., kedd

Sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel – videó

A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.

Sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel – videó
Hirdetés