
Egyetemi évei alatt több kísérletet tett ennek az új cirkuszi műfajnak a felfedezésére
Fotó: Ruszuly Ervin tulajdona
Akrobatika, zsonglőrködés, cyr wheel, azaz acélkarikával forgás – ez már az újcirkusz műfaja, amelyet Székelyföldre is elhozna Ruszuly Ervin. A csíkszentkirályi fiatalember számára igen kedves a színház és a klasszikus cirkuszi elemek összefonódása, ezért szeretné, ha a mifelénk még igencsak újszerűnek számító műfaj ismertebb lenne. Tervei vannak.
2020. június 08., 18:402020. június 08., 18:40
Hirtelen indíttatásból felvételizett mintegy kilenc évvel ezelőtt a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem koreográfia szakára – mondja nevetve Ruszuly Ervin. Bár a tánc mindig is jelen volt az életében, őt mégis egészen más művészeti ágazat vonzotta. A próbálkozás sikerrel járt, a hároméves alapképzés során folyamatosan bedolgozott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatához, amelyhez később négy éven keresztül szerződéses viszony kötötte, de ismerték a Spektrum Színház nézői is. Jelenleg szabadúszó, néhány héten belül a mesterképzésének végére is pont kerül, így Marosvásárhelyről hazafelé kacsintgat. Dolgozott már koreográfusként, táncosként, színészként, rendezett is, a mesterképzésnek köszönhetően pedig a filmkészítés is közel került hozzá, igazából az útját keresi, bár azt már jó ideje érzi, hogy a táncszínház a szíve csücske.
„Szeretek új dolgokat felfedezni, kipróbálni magam, amiben csak lehet, megragadni a lehetőségeket ahhoz, hogy valami újat kipróbálhassak” – magyarázza. Így nem csoda, ha az újcirkusz műfajára is felfigyelt.
„Az alapképzésen volt egy nagyon jó akrobatika tanárom, engem meg egyre jobban kezdett érdekelni ez a világ, keresgélni kezdtem a világhálón, és láttam, hogy miként van jelen egy artista a színházban. Egyetemi éveim alatt több kísérletet tettem ennek a műfajnak a felfedezésére, többek között vizsgaelőadásom is e téma és műfaj köré épült. Fontos volt számomra a hagyományos cirkuszi elemek elsajátítása. Ugyanakkor az is nagyon tetszik ebben a világban, hogy az artisták számaikat az utcán, a kocsmában is elő tudják adni, egy történet köré felépítve a mutatványaikat. Ez által közel viszik ezt a világot az emberekhez” – magyarázza.
Autodidakta módon tanult meg több olyan artistaszámot, bűvésztrükköt, mint például a zsonglőrködés, a cyr wheel nevezetű karika használata vagy az akrobatika.
„Videófelvételeket láttam arról, hogyan forognak az artisták az óriási karikában, legyártottam magamnak az elsőt, hogy a vizsgaelőadásban is be tudjam mutatni. Nem volt egy tökéletes karika, igazából nem is tudtam, hogyan kell elkészíteni, de a célnak megfelelt, kipróbáltam, milyen érzés” – neveti el magát.
Ruszuly Ervin. Hazafelé kacsintgat
Fotó: Ruszuly Ervin tulajdona
Ma már egy Kanadából beszerzett karikája van, mosolyogva emlegeti, mennyire izgalmas időszak volt, amikor első profi cyr wheelt megrendelte, majd kézhez kaphatta és kipróbálta. Most már a fejlesztésen van a hangsúly, a felvételekből elsajátított tudással egy olyan szintre érkezett, ahonnan egyedül már nehezebb továbblépni.
– jegyzi meg.
Ervin az újcirkusz szellemében szövögeti későbbi terveit. Szeretne több utcai megnyilvánulást létrehozni a közeljövőben, szeretné – magyarázza – a hétköznapi embereket is megismertetni az általa elsajátított cirkuszi mutatványokkal, közelebb hozni ezt a világot az emberekhez.
Ha a megfelelő alapanyag megvan, a karikát le lehet gyártatni egyszerűen – jegyzi meg –, és ha megvan karika, akár gyerek vagy felnőtt foglalkozásokat is lát lelki szemei előtt. Az újcirkusz varázslata magával ragadta.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.
A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.
szóljon hozzá!