Várhatóan hétezer példányban, három nyelven turisztikai katalógus jelenik meg nemsokára, a turisztikai kiállításokon ezzel reklámozzák majd a gyergyói lehetőségeket, programcsomagokat.
A Hargita Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökségtől (APIA) megtudtuk, hogy az elmúlt év novemberében a területalapú támogatás (SAPS) előlegét – ami 54 eurót jelentett, a 106 eurós hektáronkénti támogatásból – kifizették a gazdáknak.
Továbbra sem született megoldás a csíkmadarasi lakosok esetében, akik feszültségingadozásra panaszkodtak. Az érintettek múlt év elején jelezték az áramszolgáltatónak, hogy immár tarthatatlan a helyzet, konkrét lépések azóta sem történtek.
Nagy feladatot kell teljesítenie ebben az évben a nyárádmenti LEADER-munkacsoportnak, hogy a vállalt eredményeket felmutathassák és a kezükön levő pénzeket az év végéig pályázatok útján leszerződjék a vidéki projektötletek támogatására.
Csíkfalva községben a napokban zajlanak azok a közösségi találkozók, falugyűlések, amelyeken a község vezetői beszámolnak a lakosságnak az elmúlt évi munkájukról, illetve az idei elképzeléseket, tennivalókat is körvonalazzák.
Bár pénzügyileg nem volt kedvező a tavalyi év, mégis néhány tervet sikerült előmozdítani, és idén újabb beruházások kezdődhetnek el a másfélezres bekecsalji kisközségben.
Az elkezdett munkálatokat – aszfaltozás, mezei utak építése, faültetés stb. – idén folytatni kívánják, ugyanakkor egyéb, új beruházásokba is belekezdenek.
Mintagazdaságot is magába foglalna az a gyermekotthon, amelyet Csíkszentsimon keleti végében hoz létre a Dévai Szent Ferenc Alapítvány.
Még nem késő elkezdeni a pályázatírást, letenni az igénylést a LEADER program keretében igényelhető vissza nem térítendő támogatásra.
Motoros szánnal gázoltak el egy őzet szombaton Gyergyószárhegy és Alfalu határában. A feltehetően szándékos cselekedet miatt bűnvádi eljárás indul ismeretlen tettes ellen.
Alighogy benyújtotta tavalyi beszámolóját és egy autóvásárlás elszámolási kérelmét, ellenőrök jelentek meg a Nyárádmente Kistérségi Társulás székhelyén.
Ezt kimondottan az édesszájúaknak ajánlom, mert az a kategória, amiből lehet repetázni. Fehérje- és a magas rozstartalma miatt kiváló reggeli, laktató energiabomba.
Idén is gazdag kulturális, közéleti és sport programot kínálnak Backamadaras községben.
Jó volna létrehozni mintagazdaságokat, ám ez álom marad – fogalmaztak az általunk megkérdezett iskolaigazgatók a mezőgazdasági szakképzéssel kapcsolatban.
A jelentősen megugrott vízfogyasztás miatt a szolgáltatás korlátozását is kilátásba helyezte a csíkszentimrei polgármesteri hivatal. A községbeliek egyébként hétfő estétől kedd délig hiába várták, hogy ivóvíz folyjon a csapokból.
Átalányadót vezetne be a mezőgazdaságban a kormány. A tervezet szerint a gazdák, akik eddig a bevallott eladások után fizettek adót, ezután a birtokukban levő területek nagysága, illetve az állatállomány után kellene adózniuk.
Csatornarendszert építenek Csíkszentmihály községben. A munkálatokat október végén kezdték meg, így a tél beállta előtt sikerült lefektetni a rendszer 12 százalékát.
Szentábrahám községhez öt falu tartozik, ahol összesen 2445-en laknak. A Székelykeresztúr közelében lévő kis település az elmúlt időszakban sokszor felhívta magára a figyelmet, az önkormányzat ügyes-bajos dolgairól többször beszámoltunk.
Országos kampány keretében ellenőrző akciók sorozatát indította el a napokban a hazai áramszolgáltató. Cél a villanyhálózatra jogtalanul csatlakozott fogyasztók felkutatása és azonosítása.