Megtalálni az utat

A tizenhét fős csapat tovább gyarapszik az út végéig – mondta el vezetőjük, a pécsi Erika, aki első alkalommal indult ilyen hosszú zarándoklatra. Évekig érlelődött benne a hívás, végül egy családi tragédia indította útra. Mint minden gyarló ember, ő is hoz olyan dolgokat, amiért vezekelni kíván, sok kérdés is megfogalmazódik benne. „Nem is biztos, hogy én akartam az utat és nem is biztos, hogy azokért a dolgokért. Útközben örömet, bánatot, hálát viszünk Csíksomlyóra, s valahol képviseljük azokat is, akik most fizikailag nem tudtak velünk tartani. Ahogy mi imádkozunk érettük, ők is imáikkal segítenek bennünket, hogy elérjük a célt, hogy a zarándokút végén sikerüljön lepakolni azt, amit szeretnénk, és elhozni azt, amiért jöttünk” – mondja. A románlakta területeken pozitív csalódásban volt részük. „Az emberek kijöttek az útra, vizet, bort, süteményt hoztak, találkoztunk ortodox pappal, akitől szentelt kenyeret kaptunk, bár nyelvileg nem értettük egymást. Mindenkihez szeretettel fordultunk, és ők lehet nem értették, hogy mit énekelünk, de érezték” – meséli Erika.

„Elindulunk valamiféle parancsra. Hogy ez a vállalás kinek mit jelent? Nagyon sok szép dolgot meg lehetne fogalmazni, de az egyetlen közös a hit. Hit az Úristenben, a hit a Babba Máriában. Ez egy óriási, félelmetes titok. Az egész zarándoklat, a Mária-út erről szól” – válaszol a Halásztelekről érkező László arra a kérdésre, hogy miért is indult útnak. Ő tavaly is végiggyalogolta ezt az utat, a Mária-út három pontján már járt, de úgy érzi, Csíksomlyó a legjelentősebb. „Azok a kérdések, érzelmek, amit itt kapunk, egyediek. Olyan titkok vannak benne, amelyek nekünk, magyaroknak belülről jönnek. Nincs más a világon, ehhez kell igazodnunk, gondolatainkat ehhez kell formálnunk. A mi utunk erről szól. Hitben és az erről szóló érzelmekben számunkra ez az egyetlen” – vallja László, aki ha újra zarándoklatra indul, ismét ezt az utat fogja választani, bár „hallatlan fárasztó dolgok vannak benne testileg-lelkileg is. De ez mind ezért a csodáért van”.

A pécsi Ágota első alkalommal indult Csíksomlyóra, de járt már Cestovóban és az El Caminón. Bár ezt az utat tartja a legnehezebbnek, mégis boldogsággal tölti el, hogy együtt gyalogolnak és énekelnek. Nagy boldogság, amikor a falvakban az asszonyok kikönyökölnek a kerítésen. „A mosolyok találkoznak, az valami fantasztikus. Ezt visszük magunkkal, mert ezzel talán épp megszólítottuk azt a valakit, aki ott várt minket. Lelkileg olyan töltetet ad, hogy valószínűleg évekig tartalékolni tudjuk, és felvidítja az ember lelkét. Nem könnyű eljutni odáig, de a szeretet, ami körülvesz bennünket, kimondhatatlan” – érzi Ágota.

„Ez az út arról szól, hogy találjuk meg önmagunkat, találjuk meg azt a pontot, ahonnan elindulunk és ahová érkezünk. Ez a két pont valahol egy pont. Ezt a pontot valahol Isten kijelölte számunkra, ezt magunkban hordozzuk, és el kell találnunk ahhoz a ponthoz, hogy találkozhassunk Istenünkkel, Jézusunkkal. Csodálatos élményekben volt részünk. Egyszerű emberek integetnek, Isten hozzádot kiáltanak nekünk, még akkor is, ha nem értjük nyelvüket. Azt mondják nekünk: menjetek. Menjetek oda, ahol találkoztok Jézus Krisztussal. Ezt a helyet meg kell keresnünk, az ő útja a mi utunk. Ha üdvözülő és igaz emberek akarunk lenni, követnünk kell Jézus útját. A mi létünknek célja megtalálni az utat, ahol Isten és Jézus vár bennünket” – fogalmazta meg érzéseit az út végéhez közeledve egy másik zarándok, János.