Isten áldása hullott a ballagókra

Isten áldása hullott a ballagókra

Fotó: Kristó Róbert

A gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium végzős diákjai búcsúztak vasárnap az alma matertől.

Iochom Zsolt

2013. június 02., 17:032013. június 02., 17:03

2013. június 02., 17:472013. június 02., 17:47

A két nappali tagozatos osztály hatvan diákja reggel kilenc órától részt vett a hagyományos lovas felvonuláson, ezt követően a mintegy negyven esti tagozatos végzőssel és az ünneplő sokasággal az iskola udvarán megtartott szentmisén, amelyet Bátor Botond pálos tartományfőnök celebrált.

A szentmisét követően utoljára szólalt meg az iskolacsengő a végzősöknek, a tizenhatodik ballagási ünnepség köszöntő beszédekkel és a legjobb tanulók díjazásával folytatódott. A végzősöket elsőként Bálint Gergely iskolaigazgató köszöntötte, mondván: ez az iskola egy olyan fundamentum az életüknek, amelyre nyugodtan alapozhatnak. „Az iskola gondos szülőként óvott a bajtól, és adta meg számotokra a hasznos tudást” – hangsúlyozta az igazgató.

A tizenegyedikesek nevében Tankó Beáta és Ambrus Erika búcsúzott a ballagóktól. A végzősök nevében Jánó Emese és Póra Kinga osztotta meg alkalmi gondolatait. Köszönetüket fejezték ki Berszán Lajos pap bácsinak a hit útján való vezetésért, sok munkájáért és türelméért.

Immár hagyomány, hogy minden évben Tiszakécskéről kis névtáblákkal ajándékozzák meg a ballagókat, amelyeket saját kezűleg szögeztek fel az iskola zászlórúdjára. Kiemelkedő tanulmányi eredményeiért Tankó Emőke vehette át a megyei tanfelügyelőség díját.

„Úgy tekintsünk az esőre, mintha Isten áldása hullott volna ránk” – fogalmazott az ünnepség végén Berszán Lajos, az iskola alapítója.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 02., csütörtök

Több mint fél éven át zsarolták falustársai az idős férfit

Tizenkétezer lejjel és ezerkétszáz euróval „gazdagodott” két Szépvíz községi fiatal. A pénzt egy idős helyi férfit múlt év júliusa óta zsarolva szerezték.

Több mint fél éven át zsarolták falustársai az idős férfit
2017. február 28., kedd

Bikaütéssel búcsúztatták a mulatozás időszakát

Hagyományos bikaütést tartottak Kászonaltízen: a jelentős múlttal rendelkező eseményt minden évben húshagyókedden szervezik meg, majd az éjfélig tartó mulatozás után „eltemetik a telet és a vígságot, hogy minden ember lásson munkához”. 

Bikaütéssel búcsúztatták a mulatozás időszakát
2017. február 27., hétfő

Harmincezer lejre bírságolták a kászonaltízi önkormányzatot

A környezetőrség is ellenőrzést tartott a kászonaltízi önkormányzat által működtetett, fúrt kútból származó vízzel kapcsolatosan. Mivel a szolgáltatás nincs engedélyeztetve, és a szennyvíz belefolyik a Kászon-patakába, 30 ezer lejes bírságot szabtak ki.

Harmincezer lejre bírságolták a kászonaltízi önkormányzatot
2017. február 23., csütörtök

A csíkrákosi Községházára is nemet mondott a törvényszék

Még egy csíki településen kell eltávolítani a Községháza feliratot a polgármesteri hivatalnak otthont adó épületről – a Hargita Megyei Törvényszék ítélete ezúttal Csíkrákos polgármesterét kötelezi erre. A községvezető azt mondta, fellebbezni fognak.

A csíkrákosi Községházára is nemet mondott a törvényszék
2017. február 22., szerda

A gyilkosság miatt továbbra is félelem uralkodik Almáson

A múlt év végén történt gyilkosság óta még mindig nagy a félelem Homoródalmáson – jelentette ki a település polgármestere a Területi Közrendi Hatóság első ülésén. A rendőrség és a csendőrség képviselői támogatásukról biztosították a tisztségviselőt.

A gyilkosság miatt továbbra is félelem uralkodik Almáson
2017. február 22., szerda

Korszerű helyiségeket vehetnek használatba

Pontot tettek Csíkpálfalva több éves infrastrukturális beruházásának végére: a községi utak felújítása után befejezték a pálfalvi és delnei kultúrotthonok felújítását, bővítését, valamint elkészült a delnei napközi otthonos óvoda is.

Korszerű helyiségeket vehetnek használatba
2017. február 21., kedd

Emlékközpont létesül az egykori öregotthon épületében

Székely határőr emlékközpontot hoznak létre Szépvízen a szocializmusban még öregotthonként működő épületben, miután befejezik annak felújítását. Idén az épület tatarozása és a történelmi visszatekintő anyaga készül el. A központot jövőben rendeznék be.

Emlékközpont létesül az egykori öregotthon épületében
2017. február 20., hétfő

Háromszázezer eurót költhetnek a szennyvíztisztító bővítésére

Elkezdődhet idén a nyikómalomfalvi szennyvíztisztító állomás bővítése, miután a farkaslaki önkormányzat sikeresen pályázott a korszerűsítéshez szükséges összegre.

Háromszázezer eurót költhetnek a szennyvíztisztító bővítésére
2017. február 10., péntek

Megoldást keresnek a vízhiányra

A vízhiányt tartja a legnagyobb problémának István Adrián székelyderzsi polgármester. Az elmúlt fél évben az elődje által megkezdett projekteken dolgozott. Ezek közül az egyik legfontosabb az akadozó ivóvíz-szolgáltatás. 

Megoldást keresnek a vízhiányra
Megoldást keresnek a vízhiányra
2017. február 10., péntek

Megoldást keresnek a vízhiányra

2017. február 09., csütörtök

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd

Negyedik alkalommal tartanak kolbászfesztivált Csíkszentmiklóson szombaton.

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd
Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd
2017. február 09., csütörtök

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!