Elnököt választ a Zetelaki Közbirtokosság

Vasárnap, április 3-án tartja négyévenként esedékes tisztújító gyűlését a Zetelaki Közbirtokosság. Az elnökségért hárman harcolnak, a nyolc vezetőtanácsi helyre huszonegyen pályáznak, a három cenzori helyre pedig hét jelölt van.

Szász Csaba

2011. március 31., 17:052011. március 31., 17:05

2011. április 01., 19:092011. április 01., 19:09

A község közbirtokossága a legerősebbek közé tartozik Székelyföldön, mind a területek nagysága, mind a tagság létszáma szempontjából. A választás kapcsán az egyik elnökjelöltet, Babos Zsoltot kérdeztük, hogyan látja a közbirtokosság legutóbbi négy évét.

„Úgy látom, hogy az erdőgazdálkodás elfogadható módon volt megszervezve, a csemetekert pedig egészen jól működött. Viszont az eddigi vezetőség nem gondolt arra, hogy több lábon is meg kellene állni, valami olyasmibe is belefogni, ami pénzt hoz, a fakitermelésen kívül. A legelők kihasználtsága nem volt optimális, olyan részek voltak, melyeket nem használtak ki, veszélyeztetve így a legelőtámogatást (2010-ben ez 1 373 069 lej volt).”

Évről évre 4000 köbméter fa tolódik egyik esztendőről a másikra, ez Babos Zsolt szerint könnyen csökkenthető, ha az erdészeti szakemberek 2011. december végéig kibélyegezik a jövő évi teljes kvótát, és 2012. január 10-étől kezdik osztani az arányjogos papírokat. (Idén csak március elején kezdték osztogatni, van, aki az április 15-én kezdődő öt hónapos tiltásig nem tudja kivenni a kvótáját. „Márpedig a székely ember nem szeptemberben, hanem már tavasszal kezdi gyűjteni a tűzifát” – mondja Babos, aki szerint a faosztásnál legfontosabb a tulajdonos, s csak ezután kellene következzenek a licitesek és a vásárlók.

Szóba kerülnek a beruházások is, amelyek jól jönnének a zetelakiaknak: egy minivágóhíd (a megyei tanács támogatásával), egy tejbegyűjtő és egy házi-, illetve erdeigyümölcs-feldolgozó (ez utóbbit a norvég kormány támogatja, tulajdonképpen csak a termet kellene biztosítani). A vadkárok problémája is megoldódhat májustól azáltal, hogy a vadászat saját kézbe kerül.

„Bármilyen eredmény is szülessen vasárnap, az már most biztos, hogy csak egy összetartó, együttműködő közbirtokosság lehet eredményes Zetelakán” – vallja Babos Zsolt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei