Megoldhatatlan gondot jelent sok újonnan épült székelyudvarhelyi ház tulajdonosának az elektromos áram bekötése, ugyanis a hálózat túlterheltsége miatt erre számos helyen nem kapnak engedélyt. Gyakoriak a nem teljesen szabályos megoldások.
A Kék bálna elnevezésű internetes játék veszélyeire adott ki figyelmeztetést a Hargita Megyei Tanfelügyelőség és a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság. Az intelmek iskolaigazgatóknak, pedagógusoknak és szülőknek szólnak.
Hargita megyéből három egyesület kap idén támogatást a MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány közös Zöldövezet-programja révén környezetvédelmi projektjeik megvalósítására. Országos szinten 50 szervezet pályázata nyert támogatást.
Öreg fákat vágnak ki Zeteváralján – jelezte egy olvasónk, aki attól félt, hogy mindez illegálisan történik. Mint kiderült, alaptalan volt a félelme.
A Debreceni Egyetem és a gyulafehérvári Caritas közös kísérleti projektjének részeként Nyikómalomfalván tavaly ősszel több jó hozamú magyar gabonafélét ültettek el, hogy meghonosítsák. A növények többsége jól fejlődik, kivéve az árpafajtákat.
Betonelemekkel, kövekkel és földtorlasszal terelte vissza a Nagy-Küküllő vizét az Aqua Nova Hargita Kft. szivattyúházánál lévő gátra a Maros Vízügyi Igazgatóság. Az ott beszakadt udvarhelyi partszakaszt is fel fogják tölteni.
A folyó- és patakmedrek, vízfolyások kitakarítását, valamint az árkok és vízelvezető csatornák karbantartását is ellenőrzik Hargita megye településein.
Ölvedi Zsoltot választotta elnökévé az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) székelyudvarhelyi szervezete, amely hétfőn tartotta soros tisztújító közgyűlését – olvasható a párt közleményében.
Felhívások vártak a napokban azokra a sofőrökre, akik furgonnal vagy áruszállító autóval parkoltak le éjszakára a székelyudvarhelyi lakónegyedekben. A helyi rendőrség egy februárban elfogadott tanácshatározat alapján megkezdte az autósok felszólítását.
Minden évben gondot okoz, hogy „önjelölt kertészek” túlságosan megmetszik a közterületen lévő fákat, s ezzel sok bosszúságot okoznak a környezetféltő lakóknak.
A fiatalabb korosztályok körében egyre népszerübbé válnak az olyan közösségi oldalak, mint a Snapchat és az Instagram. Mindez nem jelent veszélyt a világ leglátogatottabb oldalára, a Facebookra, amelyen egyre hangsúlyosabban vannak jelen a középkorú és az idősebb korosztályok.
A szépvízi káposztatermesztők nincsenek teljesen megelégedve az idei terméssel, ugyanis a nyári aszály, majd jégeső miatt az előző évhez képest kevesebb káposzta termett – és ez a termény árán is megmutatkozott. A Nád-dűlőn szervezett hagyományos káposztavágáson jártunk.
E hónap elsejétől érvényesek az egészségügyben az új szolgáltatói szerződések, amelyek révén finanszírozza az egészségbiztosítási pénztár a háziorvosi, szakorvosi, fogászati rendelők, kórházak, laborok működését, illetve a gyógyszerek árának megtérítését.
Hátrányos helyzetű emberek által készített kézműves termékek értékesítéséről folytat tárgyalásokat a mozgássérültek szervezete, az udvarhelyi városháza és a Merkúr áruházlánc. Állandó árukészlettel látnák el a szociális szervezetek az üzlethálózat boltjait.
Online felületet hozott létre Hargita Megye Tanácsa, amellyel a civil szervezeteket segítené abban, hogy a benyújtott pályázatokat hiba nélkül készíthessék el.
Két új műsorvezetővel bővül a székelyudvarhelyi Főnix konyha csapata, akik a már megszokott hagyományos ételek elkészítése mellett desszertek és gyorsételek receptjeit is bemutatják.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kihelyezett székelyudvarhelyi karától a sportiskolához került a régi UCECOM iskolaközpont udvarán található tornaterem és a bentlakás.
Az udvarhelyi kulturális intézmények igazgatói szerint időszerű volt már, hogy jobb fizetést kapjanak az ott dolgozó alkalmazottak. A megnövekedett bérköltség azonban terheket is ró az intézményvezetőkre.
Közösségek közti fejlesztési társulást alapít hét önkormányzat az udvarhelyi zóna közúti forgalmának javítása érdekében. Azért fogtak össze, mert így hatékonyabban tudnak pályázni, elsőként pedig egy kerékpárutat terveznek, amely összeköti majd a településeket.