A székelyudvarhelyi Bethlen-lakótelepi református templomban a vasárnap tizenegy órakor kezdődő istentiszteleten Kántor Csaba püspökhelyettes, a Székelyudarhelyi Református Egyházmegye esperese kér áldást a kapuként is szolgáló míves haranglábra.
Weöres Sándor verseiből kiindulva született meg az az interaktív irodalmi vándorkiállítás, amely hét magyarországi helyszín után Székelyudvarhelyen állomásozik. Gitárdallal, megzenésített verssel és gyerekek ujjongásai közepette nyitották meg.
Ünnepélyes megnyitóval és verbuválással indul pénteken három órakor a szentegyházi városnapok rendezvénysorozat.
A népi viselet révén fonnák szorosabbra a sóvidéki települések közötti kapcsolatot a Sóvidék népviseletben – A zöld ág reménysége elnevezésű programmal augusztus 5-én Atyhában.
112 368 nyolcadik osztályt elvégzett tanulót osztottak el országosan a középiskolákba a beiratkozási szakasz során. Hargita megyében a Márton Áron Főgimnáziumba volt a legnehezebb bejutni.
Magyarországi és nemzetközi startup vállalkozói tapasztalatokat vitat meg erdélyi tehetségekkel a Startup Caffé csoport és a The Connect East Incubator közös kezdeményezése a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen.
Noha az illetékesek már közvetlenül a szerda délelőtti vihar után nekiláttak a kárelhárításnak, minden bizonnyal hosszú időbe telik, míg sikerül mindent eltakarítani. Csütörtök délelőtt még számos helyen jól látszanak a vihar nyomai.
Mindössze 44-en jelentkeztek a megpályázható 95 iskolaigazgatói és aligazgatói tisztségre Hargita megyében. Az igazgatói versenyvizsga nyári szessziója hétfőn kezdődik és a hónap végéig tart.
Elkezdődött az idei egységes mezőgazdasági támogatásigénylések ellenőrzése: közel húszezer parcella helyszíni ellenőrzését kell elvégeznie a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) Hargita megyei munkatársainak szeptember közepéig. Múlt héten fogtak hozzá a munkához.
Több Hargita megyei település maradt részlegesen vagy teljes áramellátás nélkül a szerdai vihar után, ugyanis az erős széllökések miatt kidőlt fák helyenként letépték a vezetékeket és tönkretették a transzformátor-állomásokat.
Fákat döntött ki, cserepeket sodort le a tetőkről az a nagy erejű vihar Szentegyházán, ami szerdán délben csapott le a térségre. Nagy István meteorológus, a Szentegyházi Meteorológiai Állomás osztott meg a vihar előtti és utáni állapotokról fotókat.
Gergely Tímea sütötte idén a legfinomabb házi készítésű mézeskalácsot a kézdivásárhelyi önkormányzata és a Wegener Pro Sanitate Alapítvány által meghirdetett versenyen. A felhívásra összesen 18 nő, család, közösség vagy civil csoport jelentkezett. A beérkezett finomságokat szakmai zsűri pontozta, akik nem ismerték az édességek mögött lévő személyeket.
A Kazahsztán legmagasabb csúcsára tervezett expedícióra eredetileg Tóásó István és Szabó Zoltán (ismertebb nevén Kobra) székelyudvarhelyi hegymászók mentek volna. A Han Tengri csúcsát délről akarták együtt megmászni, de Tóásó István lábujjtörése miatt változott a terv.
Parkolójegyekkel töltötte meg egy meghibásodott parkolóautomata a székelyudvarhelyi Mokka Kávéház előtti járdarészt szerdán kora reggel.
Az európai uniós pályázási időszak részeként Hargita Megye Tanácsa a 131, 133, 137A jelzésű megyei útszakasz felújításához szükséges támogatásra pályázik a Regionális Operatív Programban (POR) – számol be közleményben Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálata.
Weöres Sándor költészetében és életútján kalandozhatnak el csütörtök délutántól az érdeklődők a Haáz Rezső Múzeumban. A Weöres 100 – A megszólalt szótár csütörtöki megnyitója előtt Hegyi Katalin kurátor avatott be az irodalmi tárlat részleteibe.
A magyar középiskolákban végzett diákok közül országosan Bobric Henrietta, a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium tanulója végzett a legnagyobb érettségi átlaggal.
Vihar vonult végig Székelyudvarhelyen és környékén szerdán délelőtt. Rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék esett, erős széllökésekkel, helyenként jéggel. A széllökések fennakadásokat okoztak a közlekedésben Csíkszéken és Gyergyószéken is.
Narancssárga jelzésű viharriasztást tett közzé az Országos Meteorológiai Szolgálat: a szerda délelőtti figyelmeztetés szerint viharos erejű szél, felhőszakadás és jégeső várható 12 óráig több székelyföldi településen.