Átlagosan tízévesen már saját fiókjuk van a gyerekeknek valamely közösségi oldalon. Saját bevallásuk szerint pedig fő tevékenységük a többi felhasználó által közzétett online tartalmak követése.
Hallgatólagosan elfogadta kedden a szenátus a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) törvénytervezetét, amely a kötelező magánnyugdíjalaphoz való hozzájárulás évi 1 százalékos növelését írja elő.
Számos olyan nyugdíjas van Maros megyében, akinek még nem küldték ki az értesítést, mert szinte biztos, hogy a feltüntetett adatok nem helyesek. Ők az eddigi nyugdíjukat kapják kézhez, nehogy az legyen, hogy utólag vissza kelljen fizetni.
Eddig összesen 62 600 személy kérte a területi nyugdíjpénztáraktól az újraszámolt nyugdíjáról szóló határozat felülvizsgálatát, és 2853 személynek – az összes nyugdíjas 0,062 százalékának – fogadták el a kérelmét.
Nagyszabású tiltakozó megmozdulást szervez a Nemlátók Romániai Egyesülete, miután nem sikerült egyezségre jutni a kormánnyal az új nyugdíjtörvényt illetően. A nyugdíjak újraszámítása ugyanis hátrányosan érinti a fogyatékkal élőket.
A munkaügyi minisztérium vasárnap a Facebook-oldalán bejelentette, hogy lezárult a nyugdíjak újraszámolása, és szeptembertől a nyugdíjasok 82 százalékának emelkedik a járandósága.
Románia állandó lakossága 2024. január elsején 19 064 409 fő volt, ami 9900 fővel több, mint 2023. január 1-jén – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Hargita Megyei Nyugdíjpénztárhoz elsősorban felvilágosításért, a nyugdíjak kiszámításának módját érintő kérdésekkel fordulnak az érintettek – számoltak be a nyugdíjpénztár vezetői, akik az újraszámítás módját is részletezték.
Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülésen megerősítette, hogy október elsejétől adómentessé válnak a 3000 lejnél alacsonyabb összegű nyugdíjak.
Tízezer postás indult útnak pénteken a kora reggeli órákban eljuttatni a „régóta várt dokumentumokat” a nyugdíjasoknak.
A nyugdíjak 82,56 százaléka, azaz több mint 3,8 millió időskori juttatás nő az újraszámolás nyomán, a növekedés átlagos mértéke 622 lej – jelentette ki a szerdai kormányülést követő sajtótájékoztatóján a munkaügyi miniszter.
A képernyőkkel teli világban ez a rendezvény az embereknek azt az egyre erősödő igényét elégíti ki, hogy két kezükkel teremtsenek valamit – foglalható össze az Erdélyi Mesterségek Ünnepének létjogosultsága. A marosvásárhelyi Várban hétvégén szervezett kétnapos eseményen jártunk.
Vannak megyék, ahol már most is nehezen találnak hivatásos nevelőszülőket, de a hivatásos gyermekgondozóvá válás feltételeit szigorító új törvény valószínűleg tovább fog rontani a helyzeten.
Közel kétezer külhoni szervezet nyert támogatást az Együttműködő Nemzet Program „Külhoni szervezetek működésének, fejlesztéseinek, eszközbeszerzéseinek, valamint programjainak és rendezvényeinek támogatása” című pályázati kiírás keretében.
Ha egy emberbe pénzt fektetünk, nő az önbizalma, élethosszig tartó készségeket fejleszt, és hatással lesz másokra is. Ha egyvalaki fejlődik egy közösségben, akkor az egész közösségre hatással lesz – ezt számszerűsítette egy felmérés.
„A drogfüggők többségét a pszichiátria, a börtön vagy a temető várja, alig egy százalékuk képes abbahagyni a kábítószer-fogyasztást” – hangzott el azok szájából, akik drogdílerként, drogfüggőként éltek, és most diákoknak mesélik el történetüket.
Az Országos Szakszervezeti Tömb kedden közzétett elemzése szerint a legalacsonyabb bruttó átlagbérek 40 százaléka 3362 lej volt februárban, mindössze 62 lejnél magasabb, mint a minimálbér.
Hétfő délelőttig ötven cég jelezte, hogy ajánlatokkal vesz részt a pénteki Maros megyei börzén, de a héten további munkaadók jelentkezését várják. Több városban készül állásbörzével a Maros Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség.
Január óta költöztetik őket egyik helyről a másikra, de még nem talált végleges helyszínt a hajléktalanok számára a csíkszeredai önkormányzat. Szigorú előírásoknak kell ugyanis megfelelnie az adott ingatlannak a jogszabályok szerint.