Újabb képzésen vehet részt 15 ígéretes fiatal vállalkozó az Erdélyi Vállalkozói Iskola (EVI) keretein belül, amelynek első hétvégi eseményét Székelyudvarhelyen tartják.
Közelítenek az álláspontok, ám újabb szakbizottsági ülésre van szükség, hogy megegyezhessenek a helyi önkormányzati képviselők, illetve a székelyudvarhelyi városházán dolgozók a közalkalmazottak béremelésével kapcsolatban.
Az esküvőkről szól majd a hétvége Székelyudvarhelyen: elsőként az esküvői képek témakörében nyílt fotópályázat munkáit tekinthetik meg az érdeklődők csütörtökön, majd mintegy hetven kiállító mutatja be szolgáltatásait az Esküvő Kiállításon hétvégén.
A Román Posta két székelyudvarhelyi munkapontján is be lehet fizetni a helyi adókat és illetékeket – közlik a lakossággal Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának weboldalán.
A Tamási Áron Gimnázium bentlakásának negyvenegy bentlakó diákja számára adtak át iskolai egyenruhát hétfőn – közli a Gyulafehérvári Caritas Facebook-bejegyzésben.
Módosították a Székelyudvarhelyi Városi Kórház látogatási idejét, a vírusos légúti megbetegedések számának növekedése miatt.
Jelentős kitüntetésben részesült Kovács Attila székelyudvarhelyi hegedűművész, aki nemrég vehette át a magyar állam tulajdonában lévő, 1774-ben Giovanni Battista Guadagnini hangszerkészítő által megálmodott hegedűt.
Bizonyára sokunkkal előfordult már, hogy elveszítettünk fontos tárgyakat, akár pénztárcát, iratokat, kulcscsomót, ékszereket. A pánik előtt érdemes megnézni a talált tárgyakat összegyűjtő közösségimédia-oldalakat és érdeklődni a rendőrségnél.
Nemrégiben fejeződött be a székelyudvarhelyi Szabók utcai játszótér kialakítása, amelyet mozgássérült gyermekek számára készült elemekkel is felszereltek. Néhány játékelemet máris megrongáltak.
A szép számban érkező támogatásoknak köszönhetően hamarosan pénzadományban részesülhetnek a december közepén beomlott bentlakás lakói – olvasható a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium közleményében.
Szakbizottsági ülésen fognak tárgyalni a székelyudvarhelyi RMDSZ-frakció azon módosító javaslatáról, amelyet a helyi polgármesteri hivatal munkatársainak béremeléséről szóló – többször is előterjesztett – határozattervezettel kapcsolatban fogalmaztak meg.
A házi fagyi bármilyen hihetetlen, de lényegében két alapanyagból áll és nagyon finom: joghurt és gyümölcs. A morzsasüti meg egyfajta linzertészta, ami szintén könnyedén összedobható.
Noha tavaly még azt tervezték, hogy télen belső munkálatok fognak zajlani a csereháti csillagvizsgálóban Székelyudvarhelyen, még nem került helyére a kupola. Jelenleg az építkezés is leállt, majd az időjárás enyhülésével folytatják a kivitelezést.
Sürgősen Maros megyei trombocita-adományozókra van szüksége egy székelyudvarhelyi család kisfiának.
Föld alá helyezik a kábeleket a Bethlen Gábor utca további részein is, a munkálatokra az időjárás függvényében várhatóan tavasszal kerül sor – adta hírül a székelyudvarhelyi városvezetés. A munkálatok miatt nem kell majd forgalomkorlátozásra számítani.
Összesen 60 ezer lejjel támogatta a Székelyudvarhelyi Városi Kórház ortopédiai osztályát tavaly év végi jótékonysági vadászatának bevételéből a székelykeresztúri Hubertus Vadásztársaság. A segítség jól jött.
Hosszabb ideje életét veszthette az idős férfi, akinek holttestére szomszédjai találtak rá hétfőn késő délután Székelyudvarhelyen.
Emlékkiállítással tiszteleg a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum a 150 éve született a Katolikus főgimnázium egykori rajztanára, Spanyár Pál képzőművész előtt a Magyar Kultúra Napja alkalmával szervezett városi rendezvénysorozat részeként.
Hiánypótló játszótéri elemek kerültek a székelyudvarhelyi Szabók utcai játszótérre. A helyiek által fitneszparkként is ismert közösségi tér teljesen megújult, és a felújítás részeként mozgássérült gyerekek számára is alkalmas játékelemekkel szerelték fel.