Idén október 14-ére tűzte ki a Fuss Neki! időpontját a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA), az előkészületek azonban már a jövő héten elkezdődnek: augusztus 13-ától ugyanis már várják a civil szervezetek jelentkezését.
Folyamatban van az Oklánd Homoródszentpál felőli bejáratánál lévő, több mint egy éve megrongálódott híd újjáépítése, ugyanakkor egy fából készült átkelőt is rendbe hozna Hargita Megye Tanácsa Homoródújfalu, illetve Kovászna megye határa között.
Távozott a nyilvánosság elől Balázs Hunor, a Főnix konyha főzőműsor jól ismert séfje, helyét pedig a szintén székelyudvarhelyi Bándi Sándor Domokos vette át. Augusztustól már az új szakács mutatja be különleges receptjeit.
Elmozdult a helyéről az egyik fémlap, amelyet néhány hete a nyikómalomfalvi hídra helyezett ki az országos útügyi igazgatóság. A 13C jelzésű országúton lévő híd felülete beomlott, ezért született az egyedi, ideiglenes megoldás.
Elkészült a városfalvi játszótér, már át is adták vasárnap, a falunapok alkalmával – értesített Kozma Judit, a Városfalva Egyesület működtetője.
A vallásszabadság négyszázötven éves évfordulóját választották a tizenhatodik csekefalvi ökumenikus gyermektábor témájául – tudtuk meg Moldován-Szeredai Noémi unitárius lelkésztől.
Augusztus 20-áig lehet ötleteket feltölteni a Szólj bele! program honlapjára: a város idei költségvetéséből e célra elkülönített összeg elköltéséről ezúttal maguk a székelyudvarhelyiek dönthetnek.
Még egy hónapig igényelhetik a fuvarozók az új taxishelyeket Székelyudvarhelyen, az elbírálás pontrendszer szerint zajlik majd. Az intézkedés szükségességéről megoszlanak a vélemények, a cél viszont a szolgáltatás javítása.
Hosszabb nyaralást nem tervezett idénre Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere, mivel úgy véli, sűrű teendői nem engedik meg, hogy több napra távol maradjon a hivataltól.
Néhány napja négy nyelven és gazdagabb tartalommal működik a székelyudvarhelyi turisztikai iroda honlapja, ugyanakkor augusztus elejére ígérik azt a Visitodorhei elnevezésű mobilalkalmazást, amely nemcsak a turistáknak, hanem a helyieknek is érdekes, hasznos információkkal szolgál.
Belvíz, áradások: Udvarhelyszék több településén okozott gondot a tartós esőzés, a napokban a Homoród mentén, illetve Felsőboldogfalva felé is nehézkes volt a közlekedés.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Még két hétig látogatható a Lego-kiállítás a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban. Eddig mintegy 3570 regisztrált látogató tért be a tárlatra.
Átverés áldozata lett egy olvasónk: a sóvidéki férfit múlt héten szólította le egy bulgáriai rendszámú járművet vezető, magát töröknek valló személy, aki pénzváltásra kérte az áldozatot.
A gyarapodás öröme övezi a szombatfalvi Szent György Egyházközségben a Psallite vegyeskar karnagya, Simó Zsuzsa harmadik gyermekének érkezését. Az édesapa, valamint az újszülött testvérei vették át a templomban vasárnap a vándorbölcsőt.
Átépítették és modern konferenciateremmé alakították a székelyudvarhelyi kórház udvarának hátsó részében álló egykori raktárépületet. Egy új korszak kezdődik az intézmény életében – mondta az avatóünnepségen az igazgató.
Hosszú harangszó jelezte Sikaszóban a templomszentelést szombaton. A helybéliek, az eltelepedettek, a hétvégi házak honi és anyaországi tulajdonosai, Zeteváralja egyházközség hívei, a jótevők, egyházi és világi elöljárók együtt élték meg a jelképekben, üzenetekben gazdag püspöki szertartást.
Nem ért egyet a székelyudvarhelyi középiskolások tájékozottságát, általános ismereteit vizsgáló, közelmúltban készült nem reprezentatív felmérés eredményével az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács. Szerintük szakmaiatlan volt a kutatás, nem megfelelő vagy rosszul megfogalmazott kérdésekkel.
Ez a mottó kísérte a székelyudvarhelyi Valeo Art Egyesület musicalkurzusát, melynek ötödik alkalommal is a Tomcsa Sándor Színház adott helyet. Az egyesület vállalt célja a szakmai képzések szervezésén túl a kezdő előadók felkarolása.