Autóbaleset történt Kincsesfő település Görgényszetimre felőli bejáratánál csütörtök délután, négyen súlyosabban megsérültek, a marosvásárhelyi sürgősségi kórházba szállították őket.
Noha nem zárták le, szigorú hatósági ellenőrzés van Nyárádkarácsonon – és nem ok nélkül. A sajtó nyomására az egészségügyi igazgatóság szerda délután elárulta, mi a helyzet a Maros megyei községben..
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság online programsorozatot indít Facebook-oldalán, ahol különböző gazdasági témákról hallgathatnak meg előadásokat csütörtökönként.
A marosszéki településeken a tavaszi út- és járdakarbantartási munkálatok zajlanak, a pályázatokból tervezett fejlesztések nem álltak le. De a települések vezetői némi aggodalommal terveznek és arra számítanak, hogy az év második felében anyagi nehézségek, elakadások lesznek.
Nemre és nemzetiségre való tekintet nélkül mindenkit egyformán gondoznak, ápolnak, gyógyítanak és ellátnak – így reagált Maros megye prefektusa azokra a közösségi oldalakon megjelent vádakra, miszerint hátrányos megkülönböztetésben részesülnek a koronavírussal fertőzött romák.
Országos szinten Maros megye a nyolcadik helyen áll, ami az igazolt koronavírus-fertőzések számát illeti. Közben az orvosi egyetem kutatóközpontja cáfolta azokat a Facebookon megjelent híreszteléseket, miszerint a húsvéti ünnepekre való tekintettek hétfőig nem lesznek tesztelések.
291-re nőtt a COVID-19 halálos áldozatainak száma szombat estére Romániában. Közben péntek óta 523-mal növekedett az igazolt fertőzések száma is – tájékoztatott szombaton a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A lelki vezetők szolgálatára is jelentős kihatással vannak a koronavírus-járvány következtében hozott drasztikus intézkedések. Mégis milyen módon maradhatnak közel a hívek lelki vezetőikhez? Székelyföldi körkapcsolás papi tolmácsolásban.
Nyolcra emelkedett Maros megyében a koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozható halálesetek száma. Legutóbb két hatvan év fölötti férfi vesztette életét.
Két Maros megyei személy koronavírus-fertőzéssel összefüggő halálát jelentették be szerda délutánig a hatóságok. A fertőzöttek közül hat személy gyógyult meg.
Húsvét után készül el az a közvélemény-kutatás, amely az erdélyi magyarok járvánnyal kapcsolatos kérdéseit, gondjait járja körül. A kutatók önkéntes alapon dolgoznak, és kizárólag összesített adatok kerülnek publikálásra az erdelystat.ro honlapon.
Besorozták az újoncokat a huszár zászlóaljakba szombaton Mikóújfaluban, de több más faluban is folyt a toborzás. Igaz, ez csak jókedvű és tiszteletteljes hagyományőrzés, az 1848-as forradalom idején zajló események újrajátszása volt, melyre a jubileumi, X. Háromszéki Huszártoborzó keretében került sor. A hagyományőrzők az idei toborzót a gidófalvi születésű Czetz János honvédtábornok emlékének ajánlják.
Vasárnap óta nem csak gólyákat, de tojásokat is lehet látni az egyik webkamerával megfigyelt gólyafészekben Sáromberkén. Három hete kapcsolta be és tette közzé a Milvus csapata azokat a webkamerákat, amelyeken keresztül élőben figyelhetünk két gólyafészket.
Minimálisra csökkent a helyközi és távolsági autóbusz-közlekedés Székelyföldön a koronavírus-járvány terjedését követő korlátozások nyomán. Csak ingázókat szállítanak a buszok, de egyre kevesebb az utas, és egyre nagyobb a cégek vesztesége. A vonatjáratok is ritkulnak.
A húsvétra való bevásárlást is megnehezítik a járvány terjedésének megfékezése érdekében hozott intézkedések. Ezért is döntött úgy a Kászoni Juhtenyésztők Egyesülete, hogy idén házhoz szállítják a bárányhúst. Hasonló kezdeményezés indult Maros megyében is.
A keresztény világ a húsvétot megelőző hét folyamán napra pontosan ünnepli a megváltás legnagyobb eseményeit, Jézus szenvedését, halálát és feltámadását.
Egyre többen ajánlanak fel a közösségi oldalakon kézzel varrt maszkokat a fertőzés frontvonalában szolgálatot teljesítőknek. A kezdeményezés nagy népszerűségnek örvend, a védőfelszerelések hiánya pedig többeket is arra sarkallt, hogy házilag készítsenek védőmaszkokat a közösségek számára.
A koronavírus-járvány elleni harcban az egészségügyi szakembereknek jelentős segítséget nyújtó adatsort tett közzé a Google arról, hogy a lakosság az elmúlt időszakban mennyire tartotta be az úgynevezett társadalmi távolságtartást. A cég romániai adatai megyei bontásban is tanulmányozhatók.
Tervet készített az egészségügyi minisztérium arról, hogy a koronavírusos betegek, illetve bizonyos krónikus alapbetegségekkel rendelkező fertőzöttek állapotuk súlyosságától függően megyék szerint melyik kórházba kerülnek beutalásra.