Esőre és viharokra vonatkozó figyelmeztetéseket bocsátott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Gyorssegélyben részesíti a kormány a júniusi és júliusi árvizek, földcsuszamlások és más rendkívüli időjárási körülmények miatt szükséghelyzetbe került családokat – az erről szóló határozatot csütörtöki ülésén fogadta el a kabinet.
Országszerte összesen 44 401 óvást nyújtottak be a vizsgázók a nyári érettségi eredményeinek közzététele után – derül ki a tanügyminisztérium összesítéséből.
Döntő kamaraként elfogadta csütörtökön a képviselőház azt a tervezetet, amelynek értelmében táblákkal kell jelezni a sebességmérő rendőrségi járművek jelenlétét a közutakon.
A jobbközép ellenzék és a DNA tiltakozása ellenére a bukaresti kétkamarás parlament szenátusa kedden elfogadta a Btk. módosítását. Noha egyetértenek néhány változtatással, az RMDSZ nem szavazta meg a Btk.-módosítást. Bíró Barna Botondot, az RMDSZ udvarhelyszéki elnökét kérdeztük.
Egy fél évvel halasztotta el az egészségügyi minisztérium azt a határozatot, hogy más megyében is kiválthatók az ingyenes és ártámogatott receptek és érvényesíthetők a beutalók.
Az árvíz sújtotta közösségek támogatására dolgozott ki intézkedéscsomagot keddi operatív ülésén a kormány. Az intézkedések egy részét már a következő kormányülésen elfogadják.
Egy 49 éves férfi hunyt el kedden reggel, amikor vonattal ütközött a kisbusz, amelyet vezetett. A baleset a Szatmár megyei Domahida településen történt – írja az Agerpres hírügynökség a katasztrófavédelmi felügyelőség tájékoztatására hivatkozva.
Három megyére másodfokú, nyolc megyére elsőfokú árvízkészültséget rendelt el az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfőn.
Országszerte felmelegedik a levegő hőmérséklete a következő napokban, a csúcshőmérséklet eléri a 31 Celsius-fokot is. A július 5-e és 15-e közötti időszakban csapadék várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn közzétett előrejelzéséből.
Nyolcvanöt éves korában elhunyt Joseph Seroussi szudáni származású üzletember, aki Romániában is tekintélyes birodalmat épített. A készruhaipar királyának is nevezett vállalkozó első romániai gyárát Székelyudvarhelyen vásárolta meg a '90-es évek elején.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Felgyújtotta magát vasárnap Buzăuban egy 21 éves fiatal, aki előzőleg szesszel öntötte le magát.
Vasárnap délelőtt 11 órakor nyitják meg a transzfogarasi utat minden kategóriájú gépjármű számára – jelentette be szombaton a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR).
Több száz háztartást öntött el a víz, 14 személyt a tűzoltóknak kellett kimenteniük, egy kiskorú villámcsapás áldozata lett – tájékoztatott pénteken az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) az elmúlt órák eseményeiről.
Ötről hét évre hosszabbította a kormány az egészségügyi kártyák érvényességi idejét – az erről szóló határozatot csütörtöki ülésén fogadta el a kabinet, az egészségügyi minisztérium javaslatára.
Az elmúlt 24 órában 21 házból, 382 udvarról és 20 pincéből kellett kiszivattyúzni a vizet, ugyanakkor hét országút- és két megyeiút-szakaszt öntött el az ár, illetve megrongált öt hidat és pallót – tájékoztatott a belügyminisztérium.
Súlyos állapotban szállítottak kórházba egy fiatalt, akit áramütés ért, amikor felmászott egy vonat tetejére az erzsébetvárosi vonatállomáson, hogy fényképet készítsen magáról.
Francia turistákat szállító autóbusz ütközött egy autóval Sinaián csütörtök reggel, a gépjárműben egy személy életét vesztette a sérülések miatt.