Hirdetés
Hirdetés

Ami tetszene az RMDSZ-nek az új Btk.-ból

Bíró: csak azokkal a módosításokkal értünk egyet, amelyek megváltoztatását maga az alkotmánybíróság javasolta •  Fotó: Barabás Ákos

Bíró: csak azokkal a módosításokkal értünk egyet, amelyek megváltoztatását maga az alkotmánybíróság javasolta

Fotó: Barabás Ákos

A jobbközép ellenzék és a korrupcióellenes ügyészség (DNA) tiltakozása ellenére a bukaresti kétkamarás parlament szenátusa kedden elfogadta a Btk. módosítását. Noha egyetértenek néhány változtatással, az RMDSZ nem szavazta meg a Btk.-módosítást. Bíró Barna Botondot, az RMDSZ udvarhelyszéki elnökét ennek okáról, illetve pártjának az ügyhöz való viszonyulásáról is kérdeztük.

Fülöp-Székely Botond

2018. július 05., 13:252018. július 05., 13:25

2018. július 05., 15:442018. július 05., 15:44

– Hogyan értékeli a romániai törvényhozás mechanizmusát?

– Már a kilencvenes évek óta a demokratikus jogállam megerősítése a legfontosabb feladata az RMDSZ-nek, mert ez az egyetlen mód, amivel elkerülhető a kisebbségi jogok csorbulása. A nyugati országokkal ellentétben Kelet-Európában az a jellemző, hogy a demokrácia hiányosságaira építenek az emberek, vagyis többféleképpen igyekeznek értelmezni a törvényeket. Ezért arra is szükség van, hogy jogállam legyünk, ahol megfelelőképpen szét vannak választva a hatalmi ágak, amelyek hatáskörét az alkotmány határozza meg. Nagyon lassítja a törvényhozást, hogy amit a szenátusban indítványoznak, azt a képviselőház leszavazhatja, és fordítva. Ez oda vezetett, hogy

kormányhatározatokkal kezdték vezetni az országot.

A Btk.-t például korábban a Cioloș-kormány módosította egy határozattal, amiről később az alkotmánybíróság megállapította, hogy több pontban is alkotmányellenes. Az Európai Bizottság szólította fel Romániát, hogy ezt korrigálják úgy, hogy a jogszabályok legyenek összhangban az európai normákkal. Különben hatalmas büntetéseket helyeztek kilátásba.

korábban írtuk

Elfogadta a szenátus a Btk. vitatott módosításait, az RMDSZ biztosította a kvórumot, de tartózkodott
Elfogadta a szenátus a Btk. vitatott módosításait, az RMDSZ biztosította a kvórumot, de tartózkodott

A kétkamarás bukaresti parlament szenátusa elfogadta kedden a büntető törvénykönyv (Btk.) módosításáról szóló, a jobbközép ellenzék és a korrupcióellenes ügyészség (DNA) által kifogásolt törvénytervezetet. Az RMDSZ tartózkodott a szavazáson.

– Miért nem szavazta meg az RMDSZ az új Btk.-t?

– Egyebek mellett azért nem szavaztuk meg a módosítást, mert a hatalommal való visszaélés bűntettét értékküszöbhöz kötik, ugyanakkor csak akkor lehet bűncselekményekről beszélni, ha az elkövető a házastársát vagy legfeljebb másodfokú rokonát juttatja illetéktelenül haszonhoz. Az sem helyes, hogy a korábbi hét helyett maximum öt évnyi büntetést lehet kiszabni ilyen esetekben.

Úgy gondoljuk, hogy a bűncselekmények és az értük járó büntetés meghatározása nem a törvényhozók, hanem a bírók feladata.

– Melyek a legfontosabb problémák, amelyekre megoldást jelenthet a törvénymódosítás?

– Nyilván voltak olyan pontok is, amelyekkel egyetértettünk. Ilyen például az, hogy az ügyészek nyomozása ne tarthasson a végtelenségig egy-egy személy esetében. A módosítások szerint ugyanis maximum egy évig vizsgálódhatnak. Ez azért fontos, hogy senkit se lehessen ártatlanul meghurcolni.

Mi az ártatlanság vélelmét támogatjuk, hiszen az alapvető emberi jog.

Ennek szükségességét igazolja például Mezei János volt gyergyószentmiklósi polgármester esete, akit három év után most minden vádpontban felmentettek. De a számtalan eset között lehet említeni azokat az embereket is, akiket a Székely Mikó Kollégium vagy éppen a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyében hurcoltak meg. Fontos, hogy ne annak kelljen bizonyítania az ártatlanságát, akit megvádolnak, hanem fordítva.

Mi a Btk.-nak csak azokkal a módosításaival értünk egyet, amelyek megváltoztatását maga az alkotmánybíróság javasolta.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

– Miért nem támogatták a Dăncilă-kormány (PSD-ALDE) ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt?

– Az RMDSZ egyenesen kivonult a teremből a voksoláskor, vagyis nem vettünk részt rajta. Matematikai tény ugyanakkor, hogy a mi szavazatunkkal sem ment volna át a bizalmatlansági indítvány. Ennek a kormánynak rengeteg hibája van, viszont nem akartunk belevágni egy olyan harcba, amelyet nem nyerhetünk meg. Tudni kell ugyanakkor azt is, hogy a jobbközép ellenzék csak arról beszélt, hogy le kell váltani a kormányt. Ezenkívül nem volt semmi jövőképük, hiszen tisztában voltak vele, hogy a PSD–ALDE többség miatt nem megy át az indítványuk. Itt egyszerűen egy

politikai állóháborúról van szó.

Ebben mi nem akartunk részt venni, hiszen nem erre kapott felhatalmazást az RMDSZ a választóktól, hanem arra, hogy a közösség ügyeit képviselje és az ország javát szolgáló döntéseket hozzon. Az a lényeg, hogy tárgyalni tudjunk a magyarság érdekében. Több olyan törvénytervezetünk volt, amely a PSD–ALDE támogatásának köszönhetően valósult meg. Ilyen például az, hogy elfogadják a zsebszerződéseket az első telekkönyvi bejegyzések esetén, vagy az, hogy ezentúl balesetbiztosításra lesz lehetőségük az akció közben megsérülő önkéntes tűzoltóknak, akik rokkantsági nyugdíjba is mehetnek.

Hirdetés

Az is ide tartozik ugyanakkor, hogy csak az érintett közösség beleegyezésével lehet megszüntetni a kisebbség számára fenntartott tanintézeti osztályokat. Persze azt se felejtsük el, hogy az elmúlt egy évben közel 450 millió lejnyi értékben köthettek helyi fejlesztésekről szóló támogatási szerződést a kormánnyal a Hargita megyei önkormányzatok. Nem foghatunk össze azzal az ellenzékkel, amely egyebek mellett nem támogatta, hogy március 15-ét hivatalos ünneppé nyilvánítsuk.

2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Reagált Kelemen Hunor Zakariás Zoltán kilépésére az RMDSZ-frakcióból

Kelemen Hunor szerdán kijelentette, hogy Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni.

Reagált Kelemen Hunor Zakariás Zoltán kilépésére az RMDSZ-frakcióból
Hirdetés
2026. április 29., szerda

A következő napokban ismét 10 lej körülre emelkedhet a gázolaj literenkénti ára

Az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke, Dumitru Chisăliță szerint a következő napokban 9,4-9,6 lejre emelkedhet a gázolaj literenkénti ára.

A következő napokban ismét 10 lej körülre emelkedhet a gázolaj literenkénti ára
2026. április 29., szerda

Antal Árpád a kormányválságról: nincsenek véletlenek

Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint nem véletlen, hogy a kormányválság „éppen most robban ki, amikor a katonák, rendőrök, titkosszolgálatok előjogai kerülnének terítékre”. A Bolojan-kormányról május 5-én szavaznak a parlamentben.

Antal Árpád a kormányválságról: nincsenek véletlenek
2026. április 29., szerda

PNL-alelnök a kormányválságról: egy korrupt rendszer áll szemben egy reformpárti irányzattal

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke, Ciprian Ciucu szerint Romániában nincs törésvonal az európai elkötelezettségű erők táborában, hanem egy privilégiumait őrző „korrupt rendszer” és egy reformpárti irányzat áll szemben egymással.

PNL-alelnök a kormányválságról: egy korrupt rendszer áll szemben egy reformpárti irányzattal
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Lemondtak tisztségeikről a PSD politikusai

A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerdán bejelentette, hogy valamennyi államtitkári, államtitkárhelyettesi, prefektusi és alprefektusi tisztséget betöltő politikusa benyújtotta lemondását – írja az Agerpres.

Lemondtak tisztségeikről a PSD politikusai
2026. április 29., szerda

Újabb dróntámadások voltak a román-ukrán határ közelében

Oroszország újabb dróntámadást hajtott végre ukrajnai polgári és infrastrukturális célpontok ellen Izmail térségében, a Tulcea megyei folyami határ közelében, szerdára virradóra.

Újabb dróntámadások voltak a román-ukrán határ közelében
2026. április 29., szerda

Sok még a kérdőjel az új közalkalmazotti bértörvény körül

A hét végén várhatóan közvitára bocsátja a kormány az egységes közalkalmazotti bértörvény új tervezetét, ha sikerül politikai megállapodásra jutni – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.

Sok még a kérdőjel az új közalkalmazotti bértörvény körül
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nem adott egyértelmű választ az elnök arra a kérdésre, hogy támogatja-e Ilie Bolojant

Az elmúlt időszak egyre növekvő politikai feszültségei alapján számítani lehetett a bizalmatlansági indítványra – jelentette ki kedd este a horvátországi Dubrovnikban Nicușor Dan államfő.

2026. április 29., szerda

Aggasztó a kerozinkrízis, de nem kell lemondani a repülős nyaralási tervekről

A rémhírek dacára egyelőre nem kell attól tartani, hogy a légitársaságok teljesen kifogynak az üzemanyagból. A kerozin árának emelkedése miatt azonban a tavalyhoz képest drágább lesz a repülés.

Aggasztó a kerozinkrízis, de nem kell lemondani a repülős nyaralási tervekről
2026. április 28., kedd

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél

Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél
Hirdetés