
Képünk illusztráció
Fotó: Thomas Campean
Egy fél évvel halasztotta el az egészségügyi minisztérium azt a határozatot, hogy más megyében is kiválthatók az ingyenes és ártámogatott receptek és érvényesíthetők a beutalók.
2018. július 03., 22:022018. július 03., 22:02
A márciusban kiadott kormányhatározat, amely mindezt lehetővé teszi július 1-től kellett volna érvénybe lépjen, azonban a kormány néhány nappal korábban egy fél évvel halasztotta a gyakorlatba ültetését, vagyis az új határidő jövő év január elseje. Dragos Tatu a Kovászna Megyei Egészségbiztosító Pénztár igazgatója elmondta,
Arra odafigyelnek, hogy ha egy megyében nem tudnak biztosítani valamilyen ellátást, akkor országos hálózattal rendelkező intézménnyel, vagy a szomszédos megyékben működő szolgáltatóval kössék meg a szerződést.
András Nagy Róbert a sepsiszentgyörgyi megyei kórház igazgatója lapunknak kifejtette,
A betegeket Brassó és Hargita megyékbe küldik, ám a Kovászna megyei egészségbiztosító pénztár megkötötte a vonatkozó szerződéseket a szomszédos megyék szolgáltatóival, tehát a háromszéki betegek ezekben az esetekben térítésmentesen jogosultak az ellátásra. További fél évig nem változik semmi, tehát a betegek a megyében elérhető szolgáltatásokat, például egyszerű térdröntgent nem vehetnek igénybe térítésmentesen az ország más településein, ugyanakkor az itt felírt térítéses gyógyszereket is csak az adott megyében válthatják ki – szögezte le az igazgató.
Nicușor Dan államfő aláírta vasárnap az Adrian-Ioan Veștea miniszterelnökké jelöléséről szóló rendeletet – közölte az elnöki hivatal.
A Maros megyei tűzoltóknak vasárnap délután több helyszínen is be kellett avatkozniuk ez esőzések okozta károk elhárításáért. Délután ötkor a beavatkozások még folyamatban voltak.
Tovább gyűrűzik a vita Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése körül. Miközben a PNL egyik európai parlamenti képviselője a politikus kizárását követeli, az AUR előre hozott választásokat sürget, az RMDSZ pedig még mérlegeli álláspontját.
Adrian Veștea szerint miniszterelnökké jelölése nem a PNL megosztását szolgálja, hanem lehetőséget ad arra, hogy a liberálisok folytassák a reformokat és bizonyítsák: készek felelősséget vállalni Románia stabilitásáért.
A legtöbb közúti baleset vasárnap történik, a kritikus időszak pedig 13 óra és 17 óra közé esik – hívja fel a figyelmet a rendőrség. Vasárnap a Maros megyei közlekedési rendőrök közúti ellenőrzést és balesetmegelőzési tevékenységet tartanak.
Rendkívüli egyeztetésre hívja össze a PSD vezető testületeit Mihai Fifor, miután Nicușor Dan államfő Adrian Veșteát bízta meg kormányalakítással. A szociáldemokraták szerint a döntés előtt nem egyeztettek velük.
Erős szélre és zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése újabb politikai vitát váltott ki. Ilie Bolojan szerint a lépés a PNL megosztására irányul, míg az USR képviselője azt kifogásolja, hogy Nicușor Dan államfő nem egyeztetett előzetesen az új jelölt személyéről.
Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízását, ezért Nicușor Dan államfő vasárnap Adrian Veșteát kérte fel új kormány létrehozására. Az elnök szerint a politikai válságból végül csak egy pártok által támogatott politikai megoldás vezethet ki.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
szóljon hozzá!