A 112-es egységes segélyhívórendszer üzembe helyezése óta először több hívás érkezett valós sürgősség, mint olyan eset miatt, ami nem indokolt sürgősségi ellátást – közölte szombaton az Agerpes hírügynökség a Különleges Távközlési Szolgálatra (STS) hivatkozva.
Nemcsak lehetőséget, hanem hagyományt is teremt a Clearservice: idén ismét megtartották az Itthon Otthont Teremtünk évzáró partit, amelyre az otthonteremtők összes részvevőjét elhívták.
Pénteken, az utolsó tanítási óra után elkezdődik az óvodások és iskolások téli vakációja. A gyerekek 2020. január 13-áig lesznek szabadok.
Összeütközött két vonat a ploieşti-i vasútállomáson, az első jelentések szerint tizenegy személy sérült meg a balesetben. Az érintett szakaszon leállt a vasúti közlekedés – számol be az Agerpres.
Huszonhat megye 242 településén 670 afrikai sertéspestis-gócot tartanak nyilván jelenleg, az esetek száma csökkenő tendenciát mutat – közölte kedden az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).
Az elmúlt évben a szenátus több, gazdasági, ipari és szolgáltatások szakbizottságának ülése szólt arról, hogy bankárokat hallgattunk meg, szakértőktől kértünk véleményeket.
Országszerte a megszokottnál sokkal enyhébb időre számíthatunk karácsonykor, havazás csak 1800 méteres magasság fölött várható – nyilatkozta hétfőn az Agerpres hírügynökségnek az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vezérigazgatója, Elena Mateescu.
A jelenleg hatályos jogszabályokban előírtaknak megfelelően nő a pedagógusok bére 2020-ban – írja az Agerpres hírügynökség Ludovic Orban miniszterelnök pénteki közlésére hivatkozva.
A kockázati csoportokba tartozó 1 268 077 személy kapta meg az influenza elleni védőoltást az egészségügyi minisztérium által rendelkezésre bocsátott készletből december 8-áig –tájékoztat az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) adatai alapján az Agerpres.
Első házként szavazta meg a képviselőház az RMDSZ azon törvénykezdeményezését, amely lehetővé teszi a különböző felekezetűeknek, hogy mindenki a saját keresztény egyházi ünnepén kaphasson szabadnapot.
Leváltotta a kormány a prefektusokat több mint húsz megyében – jelentette be a kabinet keddi döntését a miniszterelnöki kancellária vezetője az Agerpres tudósítása szerint.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Klaus Johannis államfő bejelentette kedden, hogy visszavonja a Románia Csillaga kitüntetést a korrupcióért kétszer is elítélt Adrian Năstase volt miniszterelnöktől és az érdemrend minden büntetett előéletű birtokosától.
A medvepopuláció szaporulatának és az állampolgárok élethez való jogának kérdésében, valamint a diákok oktatáshoz, illetve a tanárok munkához való jogát sértő miniszteri rendelet kérdésében is állást foglalt az utóbbi időszakban a nép ügyvédje (ombudsman) hivatal.
Az ilyenkor megszokottnál sokkal enyhébb idő lesz a következő két hétben, helyenként 13-14 Celsius-fokos nappali csúcshőmérséklettel – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) december 9-e és 22-e közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Bizalmatlansági indítványt nyújt be a román Szociáldemokrata Párt (PSD) Ludovic Orban kormánya ellen, ha a jobbközép kabinet úgynevezett kormányzati felelősségvállalással próbálja bevezetni a kétfordulós polgármester-választást – szögezte le egy vasárnap esti televíziós műsorban Marcel Ciolacu, a PSD ideiglenes elnöke.
Nem normális dolog, hogy egy személy, aki nyugdíjba ment és nyugdíjat kap, az állami szektorból jövedelmet is kapjon – jelentette ki Ludovic Orban kormányfő vasárnap reggel az Agerpres tudósítása szerint.
Bebizonyosodott, mekkora igazságtartalommal rendelkeznek a népi időjóslatok: a Székelydata adatvizualizációs blog több mint hatvan évre visszamenő időjárási adatok felhasználásával vizsgálta meg 50 magyar hiedelem bekövetkeztének valószínűségét.
Csökkenteni fogjuk a személyzet számát a minisztériumokban és a közintézményekben – jelentette ki szombaton Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes.