Mintegy három év fogva tartás után szabadlábra helyezték azt a volt egészségügyi asszisztenst, aki betegeket erőszakolt meg a Brăila megyei sürgősségi kórházban, és ezért 2018-ban nyolc év letöltendő börtönbüntetésre ítélték – írja az Agerpres hírügynökség.
A bankok már utalták a nyugdíjakat, és a posta is kézbesítette a jogosultak csaknem felének – írja az Agerpres hírügynökség Violeta Alexandru munkaügyi miniszter szombat esti közlésére hivatkozva.
Négy, a Richter-skála szerinti 2,4 és 3 közötti erősségű földrengést észleltek pénteken Vrancea szeizmikus térségében – jelenti az országos földfizikai intézetre (INFP) hivatkozva az Agerpres.
Tisztújítást tartanak az év első negyedében a RMDSZ Csíki Területi Szervezetének helyi szervezeteiben. Jelentkezni tagnak vagy helyi szervezeti vezetőnek legkésőbb január 24-ig lehet a csíki községek RMDSZ-es polgármestereinél vagy a helyi RMDSZ elnököknél.
Nyolc gyerek került kórházba csütörtök reggel, miután az őket Brassópojánába szállító kisbusz egy személygépkocsival ütközött – tájékoztat a Brassó Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőségre (ISU) hivatkozva az Agerpres.
A közvéleményt mérgezi, magyarellenességet gerjeszt és gyűlöletre uszít a két román szakszervezeti vezető autonómiaellenes állásfoglalása – szögezte le keddi sajtótájékoztatóján Kulcsá-Terza József.
Összesen 1,61 millió lejes bírságot rótt ki az Országos Távközlési Hatóság (ANCOM) a Vodafone, a Telekom, az Orange és az RCS&RDS mobilszolgáltatóra, mert nem gondoskodtak a licencszerződésben vállalt kötelezettségükről.
Enyhülni fog az idő az ország majdnem minden régiójában a következő időszakban, a csúcshőmérsékletek 4-8 Celsius-fok körül alakulnak, és két hétig nem valószínű csapadék, derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kedden közzétett, kéthetes időszakra érvényes előrejelzéséből.
A Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezet nyilvánvaló módon megszegi az alkotmányt és Románia NATO, illetve és Európai Uniós csatlakozásakor tett vállalásait – erre figyelmeztette levélben két parlamenti házelnököt két szakszervezeti vezető.
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázati tájékoztató körutat szervez Erdélyben leányvállalata, a BGA Pro Transilvania vezetőinek segítségével.
Januárban 10-étől kezdődően kézbesíti a nyugdíjakat a Román Posta, mivel az országos nyugdíjpénztár ebben a hónapban a szokásosnál később kezdi el utalni az ehhez szükséges pénzt – tájékoztat az Agerpres.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Közzétette új növekedési stratégiáját az Európai Bizottság. A dokumentumban négy fő szempontot – környezeti fenntarthatóság, termelékenységnövekedés, méltányosság és makrogazdasági stabilitás – vettek figyelembe a hosszú távú kihívások kezeléséhez.
Ellenőrzést rendelt el a kulturális minisztérium a bukaresti Román Nemzeti Könyvtárnál, hogy megvizsgálja az annak egyik helyiségében tartott szilveszteri mulatság törvényességét.
Az állatvédők és az Európai Bizottság akadályozta meg, hogy a barnamedve öt évre lekerüljön a szigorúan védett állatfajok listájáról Romániában – állítja Benkő Erika RMDSZ-képviselő.
Havazás és hóvihar várható a hegyvidéken, a moldvai megyékben pedig felerősödik a szél.
Parkolás, pápalátogatás, temetőfoglalás, sportsikerek, véget nem érő medvetéma – a mögöttünk hagyott év székelyföldi közvéleményt leginkább érintő témáit gyűjtöttük csokorba, hónapokra lebontva.
Az üzemanyagra kivetett pótlólagos jövedéki adó eltörlését követően január 1-jétől literenként átlagosan harminckét banival kerül kevesebbe a benzin és a gázolaj a töltőállomásoknál. Eszerint a benzin ára literenként 5,24, a gázolaj 5,50 lej körül alakul.
A szilveszterezési szokások, ha nem is egyik évről a másikra, de folyamatosan változnak, már a tíz évvel ezelőttiekhez képest is másképp búcsúztatja az óévet a többség, nem is beszélve a húsz-harminc évvel ezelőttiekről.