
Adrian Năstase. Már nem sokáig lesz az érdemrend birtokosa
Fotó: Agerpres/Grigore Popescu
Klaus Johannis államfő bejelentette kedden, hogy visszavonja a Románia Csillaga kitüntetést a korrupcióért kétszer is elítélt Adrian Năstase volt miniszterelnöktől és az érdemrend minden büntetett előéletű birtokosától.
2019. december 10., 15:092019. december 10., 15:09
2019. december 10., 15:092019. december 10., 15:09
Az elnök döntése azzal áll összefüggésben, hogy a román jobboldali média értetlenségének adott hangot amiatt, hogy az öt évre a közélettől is eltiltott, 2012-ben bebörtönzött, majd 2014-ben feltételesen szabadon bocsátott szociáldemokrata politikus december 1-jén részt vett a román nemzeti ünnepen adott fogadáson a Cotroceni-palotában.
Az elnöki hivatal válasza szerint Năstase a legmagasabb állami kitüntetés birtokosaként került a meghívottak listájára.
Feltehetően ezt a „csorbát” akarja kiköszörülni Johannis a keddi döntésével.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
1 hozzászólás