Művészien akt – új kiállítással jelentkezik Erdély-Bálint Előd

Művészien akt – új kiállítással jelentkezik Erdély-Bálint Előd

Formák és vonalak címmel nyílik meg Erdély-Bálint Előd új fotókiállítása a székelyudvarhelyi művelődési ház koncerttermében december 20-án 17 órától. Az alkotóval a tárlat létrejöttéről, fotózásról, művészetről beszélgettünk.

Színházi Olimpia: kezet nyújtani egymás felé

Magyarországon szervezik 2023-ban a 10. Színházi Olimpiát. Közel ötven ország kétszáz társulatának előadásai szerepelnek a programban, köztük erdélyi színházak produkciói is. A rangos színházi eseményről kedden tartottak sajtótájékoztatót Budapesten.

Színházi Olimpia: kezet nyújtani egymás felé
Podcast
2022. december 13., kedd

Bezárják, hogy ne kelljen fűteni

Öt székelyudvarhelyi kulturális intézmény vezetősége döntött úgy, hogy a téli vakációs időszakra bezárják kapuikat a közönség előtt. Spórolnak az energiaszámlákon. Egy hagyományos program így biztos elmarad.

Bezárják, hogy ne kelljen fűteni
Bezárják, hogy ne kelljen fűteni
Podcast
2022. december 13., kedd

Bezárják, hogy ne kelljen fűteni

2022. december 08., csütörtök

Kisné Portik Irén kapta idén a Hargita Megyéért díjat

„Nem tudok másként élni, csak néprajzosként” – fogalmazott a Hargita Megyéért díj átvétele után Kis Portik Irén a gyergyószárhegyi Lázár-kastély lovagtermében csütörtökön.

Kisné Portik Irén kapta idén a Hargita Megyéért díjat
2022. december 06., kedd

Folkra hangolt ünnepvárás Csíkszeredában

Színes kulturális folkprogramokat kínál minden korosztálynak az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) Csíkszeredában december folyamán.

Folkra hangolt ünnepvárás Csíkszeredában
2022. december 05., hétfő

Rekordhosszúságú fesztiválsállal készülnek a télre

A tavaszi első kiadás után, most egy adventi Alternatív Kulturális Fesztivált is szerveznek Marosvásárhelyen, a szabadtéri rendezvény azonban ezúttal – december 9–11. között – a Kultúrpalotába költözik.

Rekordhosszúságú fesztiválsállal készülnek a télre
2022. december 05., hétfő

Készülnek a második sepsiszentgyörgyi könyvvásárra

Jövő tavasszal, május utolsó hétvégéjén tartják a 2. SepsiBook könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált. A szervezők leszögezték a pontos dátumot: a rendezvényre 2023. május 25–28. között kerül sor a Sepsi Arénában.

Készülnek a második sepsiszentgyörgyi könyvvásárra
Podcast
2022. december 04., vasárnap

Egy francia gyűjtőt is rabul ejtettek ezek a darabok, most a csíkszeredai múzeumnál vannak

A Csíki Székely Múzeum gyűjteménye jelentős tárgyakkal bővült idén is különböző adományoknak köszönhetően. Az év egyik legjelentősebb adománya Gaál András festőművész nyolc festménye volt.

Egy francia gyűjtőt is rabul ejtettek ezek a darabok, most a csíkszeredai múzeumnál vannak
2022. november 21., hétfő

Nem lesz naftalinszagú az Udvarhely Néptáncműhely új előadása

Rendhagyó előadással indítja következő évadját az Udvarhely Néptáncműhely Orza Călin rendezésében, akinek a nevéhez fűződik a Sepsiszentgyörgyön játszott, nagysikerű István a király előadás is.

Nem lesz naftalinszagú az Udvarhely Néptáncműhely új előadása
2022. november 15., kedd

Könyvünnepre készülnek Székelyudvarhelyen

Változatos programmal, könyvbemutatókkal és rendhagyó panelbeszélgetésekkel várják az érdeklődőket november 25–27. között a Könyvünnep Székelyudvarhelyen szervezői.

Könyvünnepre készülnek Székelyudvarhelyen
Podcast
2022. november 13., vasárnap

Nem veszett el a mozi Székelyudvarhelyen, csak átalakul

Egy éve került az Udvarhely Néptáncműhelyhez a volt Stúdió Mozi épülete. Azóta több rémhír is terjedt a mozi sorsa felől, talán hogy végleg meg is szűnik, ám valójában szó sincs erről. Zajlik a felújítás, de túl sok az akadály, és vészesen fogy a pénz.

Nem veszett el a mozi Székelyudvarhelyen, csak átalakul
Nem veszett el a mozi Székelyudvarhelyen, csak átalakul
Podcast
2022. november 13., vasárnap

Nem veszett el a mozi Székelyudvarhelyen, csak átalakul

Modern Petőfi tantermi előadásban

Az emberre, nem a kultuszfigurára igyekeznek helyezni a hangsúlyt abban a színházi előadásban, amelynek próbafolyamatai nemrég kezdődtek el, és amelyet március 15. környékén mutatnak be Sepsiszentgyörgyön.

2022. november 07., hétfő

Számos ismert szerzővel lehet találkozni a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron

A hét második felében megtelik könyvekkel és irodalommal Marosvásárhely, november 10-én, csütörtökön nyitja meg ugyanis kapuit a 28. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, amelyen idén hatvan kiadó mintegy kilencezer könyvcíme lesz jelen.

Számos ismert szerzővel lehet találkozni a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron
2022. november 07., hétfő

Ilyen sokan még nem őrködtek örökségeink felett

Tizennégy megyéből 73 csapat nevezett be az Örökségünk őrei vetélkedőre, mintegy 605 fiatal fog egy-egy erdélyi műemlékkel foglalkozni, annak múltját kutatni és jövőjén ötletelni.

Ilyen sokan még nem őrködtek örökségeink felett
2022. október 21., péntek

Ők kapták a 25 éves Székelyföld kulturális folyóirat díjait

A Székelyföld kulturális folyóirat fennállásának 25 éves évfordulóját ünnepelték pénteken a szerkesztőség csíkszeredai székhelyén található Székelyföld Galériában. A rendezvény kiemelkedő eseménye a Székelyföld-díjak átadása volt.

Ők kapták a 25 éves Székelyföld kulturális folyóirat díjait
2022. október 20., csütörtök

Petőfi költészetét viszik közelebb a nagyközönséghez

A marosvásárhelyi Spektrum Színház is csatlakozik a magyar kormány által meghirdetett Petőfi-emlékévhez, és pénteken bemutatja a Bolond Istók című előadást.

Petőfi költészetét viszik közelebb a nagyközönséghez
2022. október 16., vasárnap

Gyergyószárhegyi Írótalálkozó: fókuszban az irodalmi antológiák

Tizenharmadik alkalommal tartották meg a Gyergyószárhegyi Írótalálkozót október 14–16. között. A kétévente szervezett rendezvény témájaként ezúttal az elmúlt száz év nemzedéki antológiáit választották.

Gyergyószárhegyi Írótalálkozó: fókuszban az irodalmi antológiák
2022. október 13., csütörtök

Könyvben utazhatunk november második hétvégéjén

Könyvben utazunk mottóval szervezik meg Marosvásárhelyen november 10-13. között, immár 28. alkalommal a nemzetközi könyvvásárt, amelyen idén  az irodalomra összpontosítanak, így a megszokottnál kevesebb alternatív program lesz.

Könyvben utazhatunk november második hétvégéjén
2022. szeptember 13., kedd

Kastélynapot tartanak Kutyfalván és Maroshévízen a kulturális örökség napján

A kulturális örökség napja apropóján a szeptember harmadik hétvégéjén gazdag programkínálattal várják az érdeklődőket a kutyfalvi Degenfeld- és a maroshévízi Urmánczy-kastélyban.

Kastélynapot tartanak Kutyfalván és Maroshévízen a kulturális örökség napján

Szavazógép

Mire kellene többet költeniük a megyei önkormányzatoknak?

Szavazás eredménye
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Studiul de Audienta si Trafic Internet (SATI): https://www.cxense.com/about-us/privacy-policy

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM