
A sajtóeseménybe is csempésztek egy kis kalotaszegi hangulatot a zenészek
Fotó: Haáz Vince
Márványföldből gyöngyvirágok címmel mutatja be legújabb előadását a Maros Művészegyüttes, amelyet április 21-én 19 órától láthat a marosvásárhelyi közönség. Nem csak Kalotaszeg népi örökségét jelenítik meg a színpadon, de a Nádas-mente embereit, a falvak hangulatát is bemutatják a kalotaszegi magyar-, román- és cigánytáncok, illetve az újszerű díszlet által.
2024. április 15., 15:202024. április 15., 15:20
A marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes hétfő délelőtt sajtóeseményen jelentette be legújabb, Márványföldből gyöngyvirágok című előadásuk bemutatóját, amelyet április 21-én 19 órát láthat a közönség az együttes kövesdombi előadótermében.
A múlt év vége óta új tánckarvezetője van az együttesnek:
Moldován-Horváth István zenekarvezető
Fotó: Haáz Vince
„Több új kolléga van, akik a fiatalítást, a nyers erőt képviselik, de az idősebb kollégáktól való tanulásvágy is megfogan bennük.
– fejtette ki Barabási Attila-Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója miután a társulat zenészei a sajtó előtt is bemutattak egy részletet Kalotaszeg dallamaiból.
Barabási Attila-Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója
Fotó: Haáz Vince
Az új előadás Kalotaszeg vidékére hívja a nézőket, amelyet már számos műfaj számos előadásában bemutattak mások is, hiszen
Ezért nem kis kihívás úgy színpadra vinni a vidék népi örökségét, hogy a Nádas mentének új arcát is megmutassák a közönségnek.
Már a múlt év végén elkezdték a próbafolyamatot, de mivel az oktatók is aktív művészek, így „ingáztak” Budapest és Marosvásárhely között, illetve a Maros Művészegyüttesnek is vannak produkciói, amelyeket folyamatosan telt házas közönség előtt adnak elő, ezért csak most kerül sor a bemutatóra – tudtuk meg az igazgatótól.
Fotó: Haáz Vince
Barabási Attila-Csaba azt is elárulta, hogy a több tételből álló előadás megható része az, amikor generációkat jelenítenek meg a színpadon, de
A nézők többek között román legényest, szaporákat és csárdásokat is láthatnak Bogártelke, Méra és Magyarvista településeiről. Továbbá a vidék kiemelkedő zenészeinek dallamait viszik színpadra a Maros Művészegyüttes zenészei, akik ezúttal táncolni is fognak.
– tudtuk meg Barabási Attila-Csabától. Mint elmondta, a nagyszabású előadás költségvetésének egy részét pályázati pénzből tudták fedezni. Ebből fizették ki a táncoktatókat, a díszletet, amelyre külön kitért az együttes igazgatója.
Kovács Szabolcs tánckarvezető
Fotó: Haáz Vince
A Bethlen Gábor Alaptól kapott pályázati összegből sikerült fedezni a drága díszlet költségeit és technikai megvalósulását, amelyet csak színházi körülmények között tudnak használni. Éppen emiatt, hogy ne csak színházban tudják előadni a darabot,
A jelmezek nagy része autentikus, kalotaszegi jelmez, amelyeket Kalotaszegen vásároltak meg – osztotta meg Barabási Attila-Csaba.
Moldován-Horváth István, a társulat zenekarvezetője arról beszélt, hogy
Fotó: Haáz Vince
Kásler Magda tánckarvezető a női tánckar háláját tolmácsolta, amely nagyon hálás azért, hogy női oktatóval is dolgozhattak, hiszen erre ritkán van alkalmuk.
– mondta el Kásler Magda a sajtóeseményen. Hozzátette, ma már a néptánckutatás nagyon személyreszabott, és ebben az előadásban nemcsak a szép kalotaszegi táncokat mutatják meg, hanem azt is, hogy
Kovács Szabolcs tánckarvezető elárulta, hogy számos technikai részletet megtanultak Sánta Gergőtől, akinek pontos, virtuóz néptánctudása van.
– fejtette ki Románia legnagyobb tánckarával rendelkező hivatásos magyar társulatának fiatal tánckarvezetője.
A Márványföldből gyöngyvirágok című előadást az április 21-ei bemutató után május 10-én 19 órától, május 13-án 10 órától és 19 órától, illetve május 14-én 19 órától is láthatja a közönség az együttes kövesdombi előadótermében.
Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.
Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.
Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.
Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.
szóljon hozzá!