Hirdetés

Felnőtt néptáncosok találkoznak Szentegyházán

Népzene, ének és a tánc tölti meg a szentegyházi Bartók Béla Művelődési Házat: ötödik alkalommal rendezik meg a Nem úgy van most, mint volt régen – Felnőtt néptánccsoportok találkozója című eseményt, szombaton.

Hirdetés

Balánbánya, az erdélyi néptánc egyik fellegvára

Alkalom a viszontlátásra, a tapasztalatcserére, a közös táncra – erről szól a Botorka Nemzetközi Néptáncfesztivál. A Kárpát-medence néptáncosait tömörítő balánbányai rendezvény 30. évében különlegességekkel készülnek a közönségnek.

Balánbánya, az erdélyi néptánc egyik fellegvára
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Határon innen, mozdulaton túl – a Magyar menyegző esszenciája

Van film, amelyet megnézünk, és van film, amely eseménnyé válik. A Magyar menyegző csíkszeredai vetítése az utóbbiak közé tartozott: közösségi önvizsgálat volt, ahol a vásznon megjelenő hagyomány és a nézőtéren ülő közönség egymásra ismert.

Határon innen, mozdulaton túl – a Magyar menyegző esszenciája
Hirdetés
2025. augusztus 28., csütörtök

Néptáncosok és zenészek hoznak életet Székelyudvarhely szívébe

Generációkat köt össze a népzene és néptánc ünnepe, az Erdélyi Táncháztalálkozó, amelyet szeptember első hétvégéjén tartanak Székelyudvarhelyen. Az esemény koncertekkel, több száz táncos fellépésével és számos programmal várja az érdeklődőket.

Néptáncosok és zenészek hoznak életet Székelyudvarhely szívébe
2025. június 15., vasárnap

A népi hagyományok, értékek megőrzése közös érdek

Negyven néptánccsoport tagjai népesítették be Kézdiszentlélek búcsújáróhelyét, a perkői nyerget szombaton, a 19. Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján. A táncosok többsége fiatalabb, mint maga a rendezvény.

A népi hagyományok, értékek megőrzése közös érdek
Hirdetés
2025. március 26., szerda

Különleges népzenei estre várják a marosvásárhelyieket

A Tarló zenekar koncertezik március végén a marosvásárhelyi táncházban – olvasható az Erdélyi Hagyományok Háza által szerkesztőségünknek küldött közleményben.

Különleges népzenei estre várják a marosvásárhelyieket
2024. október 22., kedd

Szomszédolás tánclépésben

Kis sportcipők keverednek a nagy székely csizmákkal tíz napon keresztül számos székelyföldi településen: Csíkszeredából „szomszédolni” indult Hargita Székely Néptáncszínház.

Szomszédolás tánclépésben
Szomszédolás tánclépésben
2024. október 22., kedd

Szomszédolás tánclépésben

Hirdetés
2024. október 05., szombat

Még az ördögöt is táncra bírták a felcsíkiak

Néptánc a második közös anyanyelve annak a kétszázötven gyermeknek és felnőttnek, akik a 28. Botorka fesztivál résztvevői táborát erősítették. Az eseményt megszervező Ördögborda Néptáncegyüttes tagjai meséltek a Székelyhonnak.

Még az ördögöt is táncra bírták a felcsíkiak
2024. október 05., szombat

A néptánc összetartja, a muzsikaszó élteti – így lesz több száz emberből egy család

Derűvel, zenével és önfeledt tánccal törték meg Balánbánya csendjét azok fiatalok, akik a Botorka Nemzetközi Néptáncfesztivál alkalmából érkeztek Felcsíkra. Ez már régi hagyomány, pontosan 28 éves idén, de fényéből nem veszített.

A néptánc összetartja, a muzsikaszó élteti – így lesz több száz emberből egy család
2024. augusztus 31., szombat

Folkmaraton: a népzenén és néptáncon túl felmenőink máig élő mesterségei előtt is tiszteleg

Pörgő szoknyák, dobbanó lábak, fantasztikus muzsika, lenyűgöző táncmozdulatok és mesterségbemutatók várták Csíkszentdomokoson az első Folkmaraton résztvevőit augusztus végén. Videón mutatjuk.

Folkmaraton: a népzenén és néptáncon túl felmenőink máig élő mesterségei előtt is tiszteleg
2024. augusztus 30., péntek

Pörgő szoknyák és mesterségbemutatók a csíkszentdomokosi Folkmaratonon

Javában zajlik az első csíkszentdomokosi Folkmaraton. Hajnaltól hajnalig tartó táncmulatsággal készültek a szervezők, továbbá népi mesterségbemutatókkal kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Pörgő szoknyák és mesterségbemutatók a csíkszentdomokosi Folkmaratonon
Hirdetés
Hirdetés
2024. július 26., péntek

Fergeteges mulatságok a Kriza János Csűrben – videó

Szól a muzsika, zeng a nóta, dobbannak a lábak, pörögnek a szoknyák, forognak a párok, összekapaszkodik a nagy vigasságban ismerős és ismeretlen Tusványoson, a Kriza János Csűrben.

Fergeteges mulatságok a Kriza János Csűrben – videó
Hirdetés
2024. június 15., szombat

Ezer ifjú néptáncos alakította óriásszínpaddá a perkői nyerget

Még a nap is kisütött a díszesen öltözött, táncoslábú ifjak zsibongására, akik a kézdiszentléleki Perkőn gyülekeztek szombaton, az immár tizennyolcadik alkalommal megrendezett Gyermek- és Ifjúsági Tánctalálkozón.

Ezer ifjú néptáncos alakította óriásszínpaddá a perkői nyerget
2024. május 28., kedd

Egy ritmusra dobbant több mint száz erdélyi néptáncos szíve

Még a nap is kisütött Sepsiszentgyörgy főterén, ahol több mint száz erdélyi hivatásos néptáncos ropta kedd délután. A villámcsődülettel vette kezdetét a péntekig tartó vándorfesztivál.

Egy ritmusra dobbant több mint száz erdélyi néptáncos szíve
2024. május 23., csütörtök

A hét, amikor minden a néptáncról szól

Idén Háromszéken állomásozik a 18. Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója. A május 28-31. között megszervezett vándorfesztivál házigazdája a Háromszék Táncegyüttes.

A hét, amikor minden a néptáncról szól
A hét, amikor minden a néptáncról szól
2024. május 23., csütörtök

A hét, amikor minden a néptáncról szól

Hirdetés
2024. április 15., hétfő

Idén is több mint ezer táncos lepi el a Színház teret

Mintegy 1300 táncos lepi majd el Marosvásárhely főterét április 29-én, a tánc nemzetközi világnapja alkalmából. A marosvásárhelyi eseményt a Maros Művészegyüttes szervezi.

Idén is több mint ezer táncos lepi el a Színház teret
2024. április 15., hétfő

Kalotaszeg örökségét állítja színpadra a Maros Művészegyüttes legújabb előadásában

Márványföldből gyöngyvirágok címmel mutatja be legújabb előadását a Maros Művészegyüttes. Nem csak Kalotaszeg népi örökségét jelenítik meg a színpadon, de a Nádas-mente embereit, a falvak hangulatát is bemutatják.

Kalotaszeg örökségét állítja színpadra a Maros Művészegyüttes legújabb előadásában
Hirdetés
2024. április 01., hétfő

A japánok szívéhez szól az erdélyi zene

Egyedi élményben részesülhetett az elmúlt időszakban a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes két fiatal táncművésze: három hétig Japánban oktathattak erdélyi néptáncokat és közben megmártózhattak egy gyökeresen eltérő kultúrában is.

A japánok szívéhez szól az erdélyi zene
Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés