
Fotó: Csató Andrea
Generációkat köt össze a népzene és néptánc ünnepe, az Erdélyi Táncháztalálkozó, amelyet szeptember első hétvégéjén tartanak Székelyudvarhelyen. Az esemény koncertekkel, több száz táncos fellépésével és számos programmal várja az érdeklődőket.
2025. augusztus 28., 16:142025. augusztus 28., 16:14
2025. augusztus 28., 16:562025. augusztus 28., 16:56
Erdély legnagyobb táncháztalálkozóját szervezik meg idén is Székelyudvarhelyen szeptember 5-6. között, ahol valóban több mint szász zenész és több mint ezer táncos mulat együtt. A megszokottá vált programpontoktól ezúttal sem szakadnak el a szervezők, de
amelyről Orendi István, az Udvarhely Néptáncműhely igazgatója, Tamás Vanda és Kinda Botond, az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi munkatársai beszéltek részletesebben a csütörtöki sajtótájékoztatón.
„A táncháztalálkozók alkalmával megfogalmazódik bennem, hogy valóban generációkon átívelő rendezvény, apáról fiúra, anyáról lányára öröklődik ez a lelkiség” – fogalmazott Tamás Vanda. Hozzátette: minden évben egyfajta összefonódás is a rendezvény, amelyen nemcsak erdélyi, hanem anyaországi résztvevők, a népzene és a néptánc kevelői találkoznak.
amelyen – ahogy a mottójuk is tartja – több mint száz zenész és ezer néptáncos vesz részt.
Emellett Kása Béla fotókiállítását is meg lehet majd tekinteni, majd az 40 éves jubileumát ünneplő Piros Pántlikás zenekar koncertje lesz hallható 18 órától, őket a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának végzős táncművészei váltják, akik A néphagyomány tükrében című záróvizsga-előadásukat mutatják be, végül a pénteki napot több helyszínen tartott táncházzal koronázzák.
Fotó: Csató Andrea
Jövő szombaton délelőtt a gyermekekre koncentrálnak, hiszen a Csiporka játszó és alkotótér várja a legkisebbeket, az Udvarhelyi Bábműhely pedig a Rengeteg Ábel és Kürtős Kata kaladjai című előadással készül. A gyermektáncház sem marad el, a talpalávalót Benedek Árpád és a Járom zenekar szolgáltatja. Magyarlapádi táncok tanulására is lesz lehetőség, majd 15 órától Pál István Szalonna és bandája koncertezik.
A program 11 órától kezdődik a parkban felállított színpadon. A többórás programpont színesnek ígérkezik, hiszen az előadók számos erdélyi városból érkeznek az eseményre – ismertette Kinda Botond.
A gálaműsor 18 órától kezdődik, idén a Duna Művészegyüttes Apák és fiaik című darabját mutatják be a városi sportcsarnokban. Emellett lesz mesekocsma is Benkő Évával, majd a kétnapos ünnepséget táncházzal zárják.
Mivel felújítási munkálatok zajlanak a Székelyudvarhelyi Művelődési Házban, ezért a programokat a városi parkban szabadtéren és a Jungle étteremben tartják, ugyanis nem szerették volna szétdarabolni a táncháztalálkozó egységét különböző félreeső helyszínekkel – magyarázta Orendi István.
Állandó programokkal is várják az érdeklődőket az Erdélyi Táncháztalálkozóra: lesz borudvar, kézműves vásár és különböző kézműves foglalkozásokon is kipróbálhatják magukat az érdeklődők.
Részletekért érdemes felkeresni az Erdélyi Táncháztalálkozó Facebook-oldalát.
Közzétették pénteken a munkaügyi minisztérium honlapján a közalkalmazotti bértörvény tervezetének új, felülvizsgált változatát.
Olyan hamis weboldalak jelentek meg, amelyek a Ghișeul.ro felületét utánozzák, és személyes adatokat, valamint bankkártya-adatokat próbálnak megszerezni – figyelmeztet a Nemzeti Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Országjáró körútra indult Irineu Darău gazdasági, digitalizációs, vállalkozásügyi és turisztikai miniszter. Pénteken Sepsiszentgyörgyre is eljutott, ahol vállalkozókkal találkozott, majd délután meglátogatott két vállalkozást.
Technikai egyeztetést tartottak pénteken a Cotroceni-palotában a közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, amelyet a következő napokban áttanulmányozhatnak a pártok – jelentette ki a megbeszélés után Radu Burnete elnöki tanácsadó.
Az Európai Unióban 2024-ben átlagosan 15,7 bíró jutott százezer lakosra, szemben a 2014-es 17,7 bíróval – derül ki az Eurostat pénteken, a nemzetközi büntető igazságszolgáltatás napja alkalmából közzétett adataiból.
Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter pénteken bejelentette, hogy aláírták a SAFE-program keretében a 12 Airbus helikopter és 12 Thales radar beszerzéséről szóló szerződéseket.
Júniusban 2,9 százalékra csökkent az éves infláció az Európai Unióban a májusi 3,3 százalékról; a tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 9,2 százalék – derül ki az Eurostat pénteken közzétett adataiból.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki légköri instabilitás és jelentős mennyiségű csapadékkal járó záporok miatt, amelyek a székelyföldi megyéket is érintik.
Nicușor Dan államfő csütörtök este kijelentette, hogy egy meghatározott időszakra kinevezett technokrata kormány jobb helyzetbe hozta volna az országot, mint amiben jelenleg van.
Teljesen megbénult a forgalom az 1-es országúton, a Prahova-völgyi Bușteni-ben csütörtök este, miután egy kamion nekiütközött egy rendőrautónak, vezetője pedig elbarikádozta magát a fülkében, és nem volt hajlandó kiszállni.
szóljon hozzá!