Hirdetés
Hirdetés

Egy ritmusra dobbant több mint száz erdélyi néptáncos szíve

Még a nap is kisütött Sepsiszentgyörgy főterén, ahol több mint száz erdélyi hivatásos néptáncos ropta kedd délután. A villámcsődülettel vette kezdetét a péntekig tartó vándorfesztivál, amely egyetlen szakmai fórumként öleli át az erdélyi magyar táncművészeti platformot. A találkozón, amelynek házgazdája a Háromszék Táncegyüttes, csíkszeredai, marosvásárhelyi, nagyváradi, udvarhelyi és nyárádszeredai táncosok is bemutatkoznak.

Farkas Orsolya

2024. május 28., 19:542024. május 28., 19:54

Ugyan félő volt, hogy az időjárás elmossa a programot, a nap éppen időben bújt elő a felhők mögül kedden délután: éppen akkor, amikor több mint száz néptáncos vonult be Sepsiszentgyörgy főterére. A résztvevők két irányból érkeztek, és a kőszínpad előtt találkoztak, ahol már várta őket a zenekar, hogy dallammal kísérje a lépéseiket.

A különleges eseményt már korábban bejelentették a szervezők, így az érdeklődők már öt óra előtt elkezdtek gyülekezni a helyszínen. Így mire a zene felcsendült, nagyjából annyi szemlélő jelent meg, ahány táncos. A színes népviseletben pergő-forgó legényeket és leányokat ámulva nézte a közönség, sokan igyekeztek megörökíteni a pillanatot.

Hirdetés

A tánc mintegy negyedórát tartott a bevonulással együtt, de a társaság máris sietett tovább, hiszen már kedden megkezdődött az együttesek bemutatkozója. Elsőként a Háromszék Táncegyüttes lépett fel a Hazától hazáig című folklórelőadásával, őket követi a napokban a többi csoport. A programokról, érdekességekről korábban beszámoltunk, az esemény részletes ütemtervét itt olvashatják el az érdeklődők.

A 18. Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója május 28–31. között, keddtől péntekig tart. A közönséget is szívesen látják a szervezők: flashmobbal indult, de színes fellépésekkel és szakmai előadásokkal folytatódik a program, amelyet gálaműsorral és táncházzal zárnak a négy nap végén.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
Hirdetés