Felszentelték az apró gyülekezet új templomát

Felszentelték az apró gyülekezet új templomát

Ujjongott a templomszentelő istentisztelet szépszámú részvevője a maroknyi sándorfalvi-sándortelki gyülekezet csodájának láttán: a bomlott istenháza helyett új szent hajlékot emeltek. Az Erdélyi Református Egyházkerület területén a reformáció emlékévében ez a negyedik újonnan felszentelt templom.

Új templomot kap a huszonkilenc lelkes gyülekezet

Életveszélyessé vált régi temploma helyett újat álmodott a huszonkilenc lelkes sándorfalvi gyülekezet. Az istenháza felépült, és most a megújulását is szolgálja, hiszen idén a gyülekezet lélekszáma közel hatvan százalékkal növekedett.

Új templomot kap a huszonkilenc lelkes gyülekezet
2017. október 10., kedd

Felborult teherautó nehezíti a közlekedést a Cekenden

Felborult egy farakományt szállító teherautó kedden reggel hét óra körül a 13A országúton, Máréfalva és Homoródfürdő között. A sofőrt könnyebb sérülésekkel az udvarhelyi kórházba vitték, a helyszínen pedig rendőrök irányítják a forgalmat, amíg sikerül teljesen felszabadítani az utat.

Felborult teherautó nehezíti a közlekedést a Cekenden
2017. október 09., hétfő

Ez történik, amikor a román cég lengyel alvállalkozóval gyártatja a magyar helységnévtáblákat

Helytelenül feliratozták Nagygalambfalva helységnévtábláit, és fel is szerelték múlt hét végén a „Nagygalambflava” feliratokat, ugyanis nem tűnt fel senkinek, hogy a település nevében felcseréltek két betűt. Nem ez volt az egyetlen zavarba ejtő táblamalőr az elmúlt napokban.

Ez történik, amikor a román cég lengyel alvállalkozóval gyártatja a magyar helységnévtáblákat
2017. október 09., hétfő

Rögös úton a postások

Nehezen tudják tartani a kézbesítési határidőket, gyakran késnek a küldemények, állandósult a személyzethiány, az alkalmazottak túlterheltek és ingyen túlóráznak – ezek a Román Posta legfőbb gondjai Udvarhelyszéken.

Rögös úton a postások
Rögös úton a postások
2017. október 09., hétfő

Rögös úton a postások

2017. október 08., vasárnap

Az öregotthon, ahol senki nem érezheti magát perifériára szorultnak

Családias hangulatban ünnepelték meg szombaton Lókodban az idősekről való intézményes gondoskodást és a benne mindenkor részt vállalókat.

Az öregotthon, ahol senki nem érezheti magát perifériára szorultnak
2017. október 08., vasárnap

Felújították az Agyagfalvát Muzsnával összekötő út egy részét

Elkészült az Agyagfalvát Székelymuzsnával összekötő út Bögöz község határáig tartó szakaszának felújítása. A székelymuzsnai szakaszt a Hargita megyei önkormányzat szintén támogatta, a további munkálatokra pedig sikerült pénzt szerezni a kormány Országos Helyi Fejlesztési Programjából.

Felújították az Agyagfalvát Muzsnával összekötő út egy részét
2017. október 06., péntek

Vasárnaptól ismét Székelyföldön dolgoznak a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai

Vasárnaptól jövő péntekig ismét székelyföldi településeken végeznek szűrővizsgálatokat, vizsgálatokat és gyógykezeléseket a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvosai – közölte pénteken a szervezet az MTI-vel.

Vasárnaptól ismét Székelyföldön dolgoznak a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai
2017. október 06., péntek

Ha az idő nem is lesz a legkellemesebb, programokból nem lesz hiány ezen a hétvégén sem

Gazdanap és állatvásár, Őszi Hadjárat, búcsús szentmise, néprajzi vándorkiállítás, színházi előadás, hokimeccs – ez csak néhány a hétvégén esedékes rendezvények közül térségünkben. Van amiből válogatni, ha úgy döntene, hogy kimozdulna otthonról.

Ha az idő nem is lesz a legkellemesebb, programokból nem lesz hiány ezen a hétvégén sem
2017. október 06., péntek

Fagyos hajnalok következnek

Péntek délutánra kissé felszakadozik a felhőzet, azonban az éjjeli órákban újból felhőtakaró borítja majd az égboltot Székelyudvarhely térségében.

Fagyos hajnalok következnek
Fagyos hajnalok következnek
2017. október 06., péntek

Fagyos hajnalok következnek

2017. október 04., szerda

Erre jutott a biológus, miután megvizsgálta a Nagy-Küküllő halállományát

Egész Erdélyre kiterjedő tanulmány készül a településeken tapasztalható káros hatásokról, amelyek a halfaunát érintik. Ennek részeként az elmúlt napokban a Nagy-Küküllő székelyudvarhelyi szakaszát is megvizsgálta a Babeș–Bolyai Tudományegyetem biológusa.

Erre jutott a biológus, miután megvizsgálta a Nagy-Küküllő halállományát
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Az állatkert bejárata előtt téblábolnak a medvék
Megnyitás

Az állatkert bejárata előtt téblábolnak a medvék

A marosvásárhelyi állatkert felé tartó sétányon ballagó anyamedvéről és bocsáról készültek felvételek csütörtökre virradóan. Az állatkert rendelkezésünkre bocsájtotta a videókat.

2017. október 02., hétfő

Tizenhárom székely kaput újítanak fel

Öt udvarhelyszéki és hét Csík térségi székely kaput újítanak fel egy, a Hargita Megyéért Egyesület által pályázott ötmillió forintos projekt segítségével. A székely kapuk állapota sokat romlott az utóbbi évek időjárási viszontagságai miatt.

Tizenhárom székely kaput újítanak fel
Tizenhárom székely kaput újítanak fel
2017. október 02., hétfő

Tizenhárom székely kaput újítanak fel

2017. október 01., vasárnap

Ősszel végzik a nyári útkarbantartást Udvarhelyszéken

Elkezdődhet az udvarhelyszéki megyei utak „nyári” karbantartása: erről döntött pénteki kihelyezett ülésén Hargita Megye Tanácsa. A karbantartás nemcsak megkésett, hanem kérdéses, hogy egyáltalán teljesíthető-e.

Ősszel végzik a nyári útkarbantartást Udvarhelyszéken
2017. szeptember 29., péntek

A patikus hozzáállása sokat segíthet a betegeken

Rövid időn belül a világ vezető betegségévé válik a depresszió, ezért a Hargita Megyei Gyógyszerésznapokon is kiemelten foglalkoztak ezzel a problémával.

A patikus hozzáállása sokat segíthet a betegeken
2017. szeptember 28., csütörtök

Több százezer euróból újítják fel az oklándi unitárius templomot

A templomtorony helyreállításával augusztusban elkezdődött az oklándi unitárius istenháza teljes felújítása, amire uniós pályázaton 400 ezer eurót nyert az egyházközség.

Több százezer euróból újítják fel az oklándi unitárius templomot
2017. szeptember 27., szerda

Közösségi Kosár: a sikersztori, melynek folyatást terveznek

A kölcsönös bizalomra épül a Közösségi Kosár néven népszerűvé vált program, amely a termelőt a fogyasztóval hivatott összekapcsolni. Idén már harminchat udvarhelyszéki család a haszonélvezője, és általuk két vidéki gazda és családjuk él meg zöldségtermesztésből.

Közösségi Kosár: a sikersztori, melynek folyatást terveznek
2017. szeptember 26., kedd

Ha megkérik, hogy írja alá, mit tesz? Lényeges infók a kisebbségvédelmi kezdeményezésről

Az őshonos kisebbségek jogainak védelme érdekében európai uniós törvényjavaslat-csomagot kívánnak benyújtani az Európai Bizottsághoz. Ehhez egymillió támogató aláírás szükséges. Az RMDSZ Udvarhelyszéken három hónap alatt szeretne összegyűjteni 25 ezer aláírást.

Ha megkérik, hogy írja alá, mit tesz? Lényeges infók a kisebbségvédelmi kezdeményezésről
2017. szeptember 26., kedd

Most jutottak el oda, hogy nekifogjanak a beszakadt út megjavításához

Hamarosan elkezdődik a Felsőboldogfalva határában még tavaly tavasszal beszakadt út rendbetétele, amire több mint 800 ezer lejt költ a Hargita megyei önkormányzat. A munkát két hónap alatt fejezné be a kivitelező.

Most jutottak el oda, hogy nekifogjanak a beszakadt út megjavításához

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye