
Aszfaltúton lehet közlekedni a Homoródszentmártonban megépült hídon
Fotó: Erdély Bálint Előd
Két híd megépült, két településen pedig aszfaltoztak is a 131A jelzésű megyei út Homoródszentmárton és Homoródkeményfalva közötti szakaszán. Tervek készülnek ugyanakkor a Homoródfürdő és Homoródkeményfalva közötti rész korszerűsítésére is.
2021. január 14., 15:492021. január 14., 15:49
Többévnyi bonyodalom után végül tavaly kezdhette el Hargita Megye Tanácsa a 131A jelzésű megyei út Homoródszentmárton és Homoródkeményfalva közötti 6,6 kilométeres szakaszának felújítását. Az áfástól 17,44 millió lej értékű beruházás megvalósítása érdekében az Országos Vidékfejlesztési Programban (PNDL) is pályázott az intézmény, így 10,45 millió lejes támogatást nyertek.
ezenkívül a szakasz nagyobb részén elvégezték a strukturális munkálatokat – betonsáncok elhelyezése, útszélesítések, alapozás –, valamint aszfaltréteget is terítettek le Abásfalván, illetve a községközpontban – sorolta az eddig elvégzett munkálatokat Bíró Barna Botond, a megyei önkormányzat alelnöke.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az út településeken belüli burkolását egyébként a közösség sürgette, hogy mielőbb megszűnjenek a por, illetve a sár okozta problémák – közölte korábban Jakab Attila polgármester. Bíró szerint noha az időjárási viszonyok miatt jelenleg szünetel a munka,
Bíró Barna Botondtól megtudtuk, hogy már készül a dokumentáció az út Homoródkeményfalva és Homoródfürdő közötti szakaszának modernizálása érdekében is. Ennek megvalósítása azonban egy hosszabb folyamat lesz, hiszen még nem jutottak el arra a szintre, hogy pályázhassanak a költségek fedezéséért.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Van azonban egy, az áradások által lényegesen megrongált fahíd Homoródfürdőn a 131A megyei úton – ezen jelenleg 3,5 tonnás súlykorlátozás van érvényben –, amelynek újjáépítése elsőbbséget élvez. Ennek megoldása érdekében külön tervek készíttetésébe fogott a megyei önkormányzat.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás