
Bagettet is érdemes előkészíteni, lesz mit „tunkolni” a tepsiből
Fotó: Erdély Bálint Előd
Különleges fűszereket és többféle zöldséget használt fel ezúttal Karácsony József, a Főnix Konyha séfje, aki sertéssültet párosított a keleties körettel. Célja, hogy kissé eltérjünk a megszokottól, élményt nyújtva ezáltal ízlelőbimbóinknak. A hozzávalók megtalálhatók a helyi üzletekben, ugyanakkor az étel elkészítése sem nehéz, ha a szakember tanácsait követjük.
2021. január 13., 11:092021. január 13., 11:09
„Az étkezésnek egyben élménynek is kell lennie, ezért érdemes néha eltérni a megszokott receptektől és új ízeket kipróbálni. Az újdonságok elkészítésével ugyanakkor nemcsak a családot lephetjük meg, hanem saját tudásunkat is bővítjük” – fogalmazott Karácsony József, a Főnix Konyha szakácsa. Éppen ezért döntött úgy, hogy ezúttal az indiai gasztronómia rejtelmeibe nyújt betekintést olvasóinknak, bemutatva, hogy miként lehet megtalálni az egyensúlyt, ha többféle fűszert, illetve alapanyagot használunk. Mint mondta, valamivel többet kell dolgozni a konyhában, mint a nálunk megszokott receptek esetében, de a végeredmény mindenért kárpótol.
A sült elkészítéséhez sertéscombszeletet választott alapanyagként a séf, majd ezt pácolta be. Durva sót, borsot, fokhagymaport (helyettesíthető apróra vágott fokhagymával) és pirospaprikát használt.
– tanácsolta Karácsony. Az említett fűszerekből bőven használhatunk, hiszen vastag hússzeletről van szó, amely nehezebben veszi át az ízeket. A húst még olívaolajjal is meglocsoljuk, majd legalább egy-két napig állni hagyjuk a hűtőben.
Legalább egy napot kell állnia a bepácolt húsnak
Fotó: Erdély Bálint Előd
Elkészítéskor öntsünk fél liter sört és ugyanannyi vizet a tepsibe, majd ebbe helyezzük bele a sertéscombot, valamint némi hagymát, paprikát és paradicsomot. Fűszerként sót, borsot és édesköményt használjuk. Alufóliával takarjuk le a tepsit, hogy a későbbiekben átpárolódhasson a comb. Ezután 200 Celsius-fokra hevített sütőbe kell tenni az ételt és maximum harmincöt percig hagyjuk sülni, majd távolítsuk el az alufóliát, vegyük vissza 150 Celsius-fokra a hőmérsékletet, és további tizenöt percet hagyjuk készülni a húst tálalás előtt. A szakács azt tanácsolja, hogy
A köret összeállításához édesköménygumót, zöld és sárga cukkinit, tököt, padlizsánt, kétféle csípős paprikát, zöld hagymát, gombát és kevés paradicsomot vágott szeletekre a séf.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Ezután némi olívaolajat öntött a wokba, és ebbe helyezte bele a hozzávalókat. Közben sóval, borssal, kurkumával, édes köménnyel, chilivel, sáfránnyal és curryvel fűszerezett. Karácsony József hangsúlyozta, érdemes egyenként megkóstolni a felsorolt fűszereket, mielőtt felhasználnánk, mivel így hamar kiderül, hogy szívesen éreznénk-e az ízét az ételben.
Garantáltan meglepjük ízlelőbimbóinkat a többféle fűszerrel
Fotó: Erdély Bálint Előd
Persze azt is eldönthetjük, hogy melyek ízlenek jobban, és azokból többet használhatunk.
A szakember egy kellemes kézműves sör, esetleg félszáraz rozé bor fogyasztását ajánlja az étel mellé.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!