Egy év kihagyás után július végén tartják meg a Segesvári Középkori Fesztivált

Egy év kihagyás után július végén tartják meg a Segesvári Középkori Fesztivált

Miután „drága baromságnak” is nevezték Maros megye és Románia egyik legnépszerűbb rendezvényét, a segesvári önkormányzat tagjai úgy döntöttek, mégis támogatják a nemzetközi elismertségnek örvendő Középkori Fesztivál idei megszervezését.

Harminckilenc gyermek, akikről lemondott az édesanyjuk

A romániai kórházakból évente megközelítőleg ezer gyermeket nem visz haza az édesanyjuk, legtöbbjüket kevéssel megszületésük után hagynak ott. Tavaly ez a szám Maros megyében 39 volt, a tendencia viszont csökkenőben van.

Harminckilenc gyermek, akikről lemondott az édesanyjuk
2017. május 07., vasárnap

Nyár közepétől már minden bizonnyal fizetni kell a parkolásért Marosvásárhelyen

Versenytárgyaláson választják ki azt a céget, amely rendezi majd a Marosvásárhely közterületén lévő parkolóhelyeket, illetve évente hajlandó 1 millió 72 ezer lejt fizetni ezért a városnak − döntöttek a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők.

Nyár közepétől már minden bizonnyal fizetni kell a parkolásért Marosvásárhelyen
2017. május 06., szombat

Ösztöndíjjal támogatják azokat, akik vállalják az új román tankönyvek megírását

Pályázatot ír ki az RMDSZ a román nyelvű tankönyvek megírására – jelentette be Kelemen Hunor szövetségi elnök szombaton egy Marosvásárhelyen szervezett pedagógusfórumon.

Ösztöndíjjal támogatják azokat, akik vállalják az új román tankönyvek megírását
2017. május 05., péntek

Rebarbarafesztivált tartanak Szászkézden

Immár ötödszörre szervezik meg a Szászkézdi Rebarbarafesztivált szombaton a település Szent Istvánról elnevezett evangélikus erődtemplomának udvarán 11 és 16 óra között.

Rebarbarafesztivált tartanak Szászkézden
2017. május 05., péntek

Nagy szükég van a képzett munkaerőre

Európa több országához hasonlóan Romániában, és így Maros megyében is egyre gyakrabban fordul elő, hogy hosszú ideig maradnak betöltetlenül állások. Ennek legfőbb oka a szakemberhiány, ami egyre csak fokozódik.

Nagy szükég van a képzett munkaerőre
2017. május 04., csütörtök

Motorbalesetben hunyt el egy 22 éves marosvásárhelyi fiatal

Motorbalesetben életét vesztette csütörtökön egy 22 éves marosvásárhelyi fiatalember. A baleset az E60-as úton történt, Koronka és Ákosfalva között: az áldozat 150 méteren át gurult az úttesten – tudósít az Agerpres hírügynökség.

Motorbalesetben hunyt el egy 22 éves marosvásárhelyi fiatal
2017. május 04., csütörtök

Meglepő ajánlat: hozzanak létre egy új iskolát, amely átveszi a jelenlegi helyét

Három, a marosvásárhelyi római katolikus iskola ügyének rendezését célzó határozatot fogadtak el az RMDSZ-es és POL-os tanácsosok a csütörtöki rendkívüli tanácsülésen.

Meglepő ajánlat: hozzanak létre egy új iskolát, amely átveszi a jelenlegi helyét
2017. május 04., csütörtök

Beperelte a városházát és nyert, megkaphatja a kért információkat

Pert nyert alapfokon Hermann Mark Christian a marosvásárhelyi városházával szemben, ezzel a bíróság arra kötelezi a hivatalt, hogy adja ki a közérdekű adatokat az önkormányzati képviselőnek. A döntés nem végleges.

Beperelte a városházát és nyert, megkaphatja a kért információkat
2017. május 04., csütörtök

Részegen vezette a buszt

Több ittas vezetőt is megállítottak a majálist követő napon a Maros megyei rendőrök, a legkirívóbb eset pedig egy buszvezetőé volt, aki tizenhat utast szállított részegen.

Részegen vezette a buszt
Részegen vezette a buszt
2017. május 04., csütörtök

Részegen vezette a buszt

2017. május 04., csütörtök

Szigorúbb törvénytervezeteket ismertetett az RMDSZ-es képviselő – gyilkossági helyszínen

Három olyan törvényjavaslatot ismertetett Csép Andrea parlamenti képviselő, amelyeket az RMDSZ terjesztett elő a nők védelmében, a családon belüli erőszak visszaszorításának érdekében.

Szigorúbb törvénytervezeteket ismertetett az RMDSZ-es képviselő – gyilkossági helyszínen
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Felidézték a hadba hívás pillanatait
Megnyitás

Felidézték a hadba hívás pillanatait

Besorozták az újoncokat a huszár zászlóaljakba szombaton Mikóújfaluban, de több más faluban is folyt a toborzás. Igaz, ez csak jókedvű és tiszteletteljes hagyományőrzés, az 1848-as forradalom idején zajló események újrajátszása volt, melyre a jubileumi, X. Háromszéki Huszártoborzó keretében került sor. A hagyományőrzők az idei toborzót a gidófalvi születésű Czetz János honvédtábornok emlékének ajánlják.

2017. május 04., csütörtök

Pusztulásra ítélték a félig felépített létesítményeket

Az idén a szebb napokat megért, évek óta használhatatlan ligeti stadion korszerűsítését folytatná a marosvásárhelyi önkormányzat. A városháza készen áll a félbehagyott jégcsarnok befejezésére is – amennyiben a bukaresti hatóságok átadnák az ingatlant.

Pusztulásra ítélték a félig felépített létesítményeket
2017. május 04., csütörtök

Gyalogtúra a Görgényi-havasok legmagasabb pontjára

Barangolj velünk! – hangzik az Erdélyi Kárpát-Egyesület jelszava, amelynek égisze alatt az év minden hónapjában kínálnak túrákat az érdeklődőknek, természetkedvelőknek. Legközelebb május 6-án, szombaton a Mezőhavasra hívnak.

Gyalogtúra a Görgényi-havasok legmagasabb pontjára
2017. május 04., csütörtök

A kertkultúrát népszerűsíti a Sapientia

Május 5–7. között a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán rendezik meg azt a nemzetközi kertészeti kiállítást és vásárt, amelynek célja a kertkultúra népszerűsítése.

A kertkultúrát népszerűsíti a Sapientia
A kertkultúrát népszerűsíti a Sapientia
2017. május 04., csütörtök

A kertkultúrát népszerűsíti a Sapientia

2017. május 04., csütörtök

Új néven, de hasonló témakörökkel zajlik a programsorozat

Elkezdődött szerdán Marosvásárhelyen az Édesanyák hete rendezvénysorozat, amelynek keretében előadások, beszélgetések zajlanak. Három napon át a szülés, születés, gyerekgondozás, -nevelés, de a szülővé válás is terítékre kerül.

Új néven, de hasonló témakörökkel zajlik a programsorozat
2017. május 04., csütörtök

Hat sérült egy Marosvásárhely melletti közúti balesetben

Egy személy súlyosan, öten könnyebben megsérültek, miután egy személygépkocsi autóbusszal ütközött Mezőszabad településen, a 15E jelzésű országúton.

Hat sérült egy Marosvásárhely melletti közúti balesetben
2017. május 03., szerda

Május közepéig rendezni kell a katolikus iskola ügyét – hanem Bukarestből jönnek

A marosvásárhelyi katolikus iskola ügyében tárgyaltak kedden Bukarestben az érintett felek és az oktatási minisztérium képviselői. A négy és fél órás tárgyalás eredményeként a helyi önkormányzatnak és a tanfelügyelőségnek május 15-éig kell rendeznie az iskola ügyét.

Május közepéig rendezni kell a katolikus iskola ügyét – hanem Bukarestből jönnek
2017. május 03., szerda

Eldőlhet, hogy milyen lesz a vásárhelyi parkolási rendszer

A marosvásárhelyi képviselő-testület csütörtöki rendkívüli ülésén többek között a városi parkolás kérdéséről is döntenek.

Eldőlhet, hogy milyen lesz a vásárhelyi parkolási rendszer

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye